2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Sakkozóink ünnepi szakosztály ülése

Sakkozóink ünnepi szakosztály ülése
Tamás Ferenc  |  2022. 11. 26., 15:22

November 19-én, szombaton délelőtt régen várt sporteseményre készülődtek a korábbi, Kalocsai SE-ben sakkozó remek játékosaink, hiszen a város gazdag hagyományokkal rendelkező sportága ismét felkerült Kalocsa sportpalettájára.

Ugyanis ekkor tartották az újonnan megalakult Kalocsai Sakk Klub Egyesület ünnepi szakosztály ülését a Barokk Cukrászda nagytermében. Az esemény városunk sakksportja egyik motorjának számító dr. Czibulka Zoltánnak is köszönhető, aki újból egy helyre tudta ültetni a „régieket”, így elsősorban az ő érdeme, hogy annyi év után ismét megjelent városunk versenysportjában a sakk, no meg természetesen a régi játszótársaknak, akik elfogadták egykori szakosztályvezetőjük invitálását.


Forrás: KSE


Forrás: KSE


Czibulka doktor a köszöntőjében üdvözölte a megjelenteket, akik a hívó szóra eljöttek az alakuló új klub szakosztály ülésére, amelyet városunk egyik impozáns vendéglátóhelyén, a Barokk Cukrászda nagytermében tartottak. Itt találkoztak ugyanis az egykori csapattársak és az új igazolások, az újrakezdés és a versenysakk ismételt beindulása reményében.

Köszöntőjében dr. Czibulka Zoltán azt is bejelentette, hogy a szövetségnél már bejegyezték a KSKE-Kalocsai Sakk Klubb Egyesület- új klubját, amely az NBII-ben szerepelhet majd, mivel Bács megyében nem indul csapatbajnokság, így már az induláskor a II. osztályban szerepelhetnek. De külön megköszönte régebbi szakosztályvezetőnknek, dr. Halász Ferencnek, hogy jogi segítséget nyújtott a megalakulás és az elnevezés lebonyolításában. Majd bemutatta a megjelent csapattagoknak az új klub felkért szakosztályvezetőjét, Lakatos Balázst, aki egykoron a KSE igazolt versenyzője volt, ma pedig az Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola igazgatóhelyettese.
A klub további tisztségviselői:

  • elnök: dr. Czibulka Zoltán,
  • elnökhelyettesei: dr. Halász Ferenc és dr. Gangler Zoltán


A rövid, de annál tartalmasabb köszöntő után felkérte a megjelent játékosokat, hogy mindjárt egy egyfordulós villámversennyel adózzanak az újra alakulás örömének.

Az ünnepi szakosztály ülésen az alábbi sakkozók jelentek meg: dr. Czibulka Zoltán, dr. Halász Ferenc, Halász Attila, Ruppáner János, Nagy Lajos, Nagy Imre, Molnár Krisztián, dr. Matota Kornél, Lakatos Balázs, Antal Dánitel, Lukács Albert, Horváth Gábor, Mihók László.

Az egyfordulós villámversenyen közülük kilenc fő indult, a végeredmény a következő:
1. Halász Attila 6,5 p.;
2. Ruppáner János 6 p.;
3.-4. dr. Czibulka Zoltán, dr. Matota Kornél 5-5 p.;
5. Lukács Albert 5 p.;
6. Mihók László 3,5 p.;
7. dr. Halász Ferenc 3 p.;
8. Antal Dániel 1,5 p.;
9. Lakatos Balázs 0,5 p.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK