2026. 09. 11. péntek
Teodóra
: 364 Ft   : 314 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Együttműködési megállapodást kötött a vármegye önkormányzata és a polgárőrség

2025. 03. 04., 08:20

A közbiztonság további erősítése, a bűnmegelőzés hatékonyságának fokozása és a család-, gyermek- és ifjúságvédelem megerősítése – ez a célja annak az együttműködésnek, amely Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata és Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség között jött létre. A megállapodás értelmében a vármegye önkormányzata megalapította az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” elnevezésű díjat.

A dokumentumot Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke, illetve dr. Fekecs Dénes, a Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke írta alá hétfőn a kecskeméti Megyeházán. Ennek kapcsán Vedelek Norbert hangsúlyozta: alapvető céljuk, hogy a vármegyei településeket élhetővé tegyék. Ebben a terület és településfejlesztési beruházások mellett kulcsszerepe van a közbiztonságnak is. Ezért kötöttek korábban megállapodást a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, most pedig a polgárőrökkel.

A vármegyében több mint ötezer polgárőr teljesít szolgálatot. Munkájukkal, helyismeretükkel nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Bács-Kiskun vármegye az ország egyik legbiztonságosabb vármegyéje legyen, és az itt élők elmondhassák: Bács-Kiskun, jó itt lenni”
– fogalmazott Vedelek Norbert.

dr. Fekecs Dénes hangsúlyozta: a polgárőrség a munkáját elsősorban a rendőrséggel hangolja össze, ugyanakkor az önkormányzatok is stratégiai partnereik. „A Bács-Kiskun vármegyei közgyűléssel eddig is volt kapcsolatunk, de írásos formában ezt nem rögzítettük. Örömmel vettük, amikor tavaly ősszel Vedelek Norbert elnök úr ezt felvetette. A megállapodásban több fontos kérdést is rögzíteni tudtunk, a jövőben ennek alapján zajlik majd a közös munka” – fogalmazott a vármegyei polgárőrség elnöke.


Forrás: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata

A vármegye önkormányzata a megállapodás értelmében vállalta, hogy részt vesz a közbiztonság erősítését célzó kezdeményezésekben, segíti a polgárőrség érdekeinek érvényesítését, valamint támogatja a lakossági edukációt és a bűnmegelőzési programokat. Emellett lehetőséget biztosított a polgárőrség számára, hogy bemutatkozhasson a vármegye online és offline felületein, valamint közösségi rendezvényein.

A Bács-Kiskun Vármegyei Polgárőr Szövetség pedig vállalta, hogy folyamatosan tájékoztatja az önkormányzatot a szervezet tevékenységéről, támogatja a települési polgárőr egyesületek és az önkormányzatok együttműködését, valamint aktívan részt vesz a helyi közbiztonsági és bűnmegelőzési programokban. A fiatalok bevonása kiemelt jelentőséget kapott, így a polgárőrség ifjú tagjai révén segíti az ifjúságnevelést és a társadalmi felelősségvállalás erősítését.

A megállapodás részeként Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata megalapította az „Év Polgárőre Bács-Kiskun Vármegyében” elnevezésű díjat, amely a vármegye polgárőreinek kiemelkedő munkáját ismeri el.

Az aláírást követően a felek egyetértettek abban, hogy a jövőben is rendszeresen értékelik az együttműködés eredményeit, és folyamatosan keresik a további fejlesztési lehetőségeket, hogy Bács-Kiskun Vármegye továbbra is biztonságos, élhető környezet maradhasson az itt élők és az ide látogatók számára.

Forrás, fotók: Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK