2023. 06. 03. szombat
Klotild
: 371 Ft   : 344 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Élmények a roma gyerekek táboraiban

Élmények a roma gyerekek táboraiban
2022. 09. 05., 11:23

Kalocsa város pályázatot nyert a szegregált terület infrastruktúrájának fejlesztésére, illetve a környéken élő felnőttek, gyerekek egészségügyi-, vallási-, kulturális,- hagyományőrző- és érzékenyítési életkörülményeinek javítására. A Pénzügyminisztérium TOP-5.2.1-15-BK1-2020-00009 azonosítási számú, „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplexprogramok” elnevezésű, 100 %-os finanszírozás pályázat keretében múlt héten roma gyerekek táboroztak több helyszínen. E program keretében augusztus 22-26-ig több helyszínen roma gyerekeket táboroztatott a Szociális Központ. A táborozásról, élményekről kérdeztük Rumi Lászlót a Szociális Központ igazgatóját.

Milyen célokkal és milyen tematikákkal rendezték meg a táborokat?

Célunk a gyerekek táboroztatásával az volt, hogy az olyan hátrányos helyzetű gyerekek, akiknek a szüleik nem engedhetik meg, hogy gyerekek táborokban töltsék a szünidőt, azok is táborozhassanak. A táborokban ugyanolyan élményekben részesüljenek, mint azok a gyerekek, akik a nyarat táborokban, nyaralással töltötték. Fontosnak tartjuk, hogy a szegregátumban élük megtanulják, elfogadják a tábori életet, a kötött órarendet, tanuljanak és bizonyos fegyelmet kövessenek. Követendő cél szerintem az, hogy ezekben a táborokban nemcsak játszottak, sportoltak, hanem megismerkedhettek különféle szakmákkal sportegyesületekkel. Ennek hozadékaként úgy gondolom, hogy hasznosan illeszkedhetnek be a társadalomba. Többen jelezték, hogy a bemutatott sportokkal szeretnének foglalkozni. Kis lépések ezek, de hiszem, hogy ez a jó út, hogy szikrák gyúljanak a kis fejekben. Nagyon jó volt a táborokban látni a sok vidám, boldog gyereket.  Az uszodában sporttematika, míg az Érsekkertben természetismereti tartalommal voltak foglalkozások.

Képgaléria megtekintése (39 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!


Hány gyerek táborozott és mi volt a feltétele a jelentkezésnek?

A sporttáborba 15 fő jelentkezett. A jelentkezési feltétel annyi volt, hogy roma származású gyerekek jöhetnek csak. Napi 4 étkezést kaptak a gyerekek és ezenkívül minden nap volt valami meglepetés, hol elvittük őket fagyizni, hol ebéd után jégkrémet kaptak, volt olyan nap, amikor minden gyerek édességet kapott. A tábor utolsó napjaiban nem hiányozhatott a hamburger és a pizza sem. Érdekes, hogy ezeknek az ételeknek volt a legnagyobb sikere. A természetismereti táborba 17 gyerek jelentkezett és ez a tábor az Érsekkertben és a Vajas-csatornán volt.

Milyen előadásokat és milyen foglalkozások voltak a táborokban?

Minden tábor szigorú órarend alapján volt megtartva, minden napnak volt valamilyen tematikája. Mindkét táborban a hétfői nap az egészséges életmód, illetve egészségügyi szűrés függvényében lett megtartva. Tóth Viktor mentős tiszt foglalkozott a gyerekekkel, aki hol viccesen, hogy hatásosan beszélt a drogokról és a dohányzás káros hatásairól.  Kedden a sportegyesületek mutatkoztak be, Hartmann Jánosnak a kézilabda szakosztály elnökének nagyon nagy sikere volt a gyerekek között, mert minden jó válasznál érmeket kaptak a gyerekek. Volt aki egész nap le nem vette a nyakából az aranyérmet. Faragó László a Méhecskék elnöke a fociról mesélt a fiataloknak. Előadása után a Méhecskék barátságos mérkőzést játszottak a roma gyerekek csapatával.  A Tigers Team edzője a strandröplabda rejtelmeibe avatta be a táborlakókat. Szerdán különféle szakmák mutatkoztak be, ezáltal a gyerekek megismerhették a fotós-, könyvelő-, vállalkozó-, tanító és a szociális munkások mindennapi feladatait. Csütörtökön az Izsáki Madárvárta vezetője Németh Ákos tartott Magyarország madarairól nagyon érdekes előadást a táborok gyerekeinek. Ezen a napon még a gyerekek egy nagy meglepetésben is részesültek, mert Dr. Filvig Géza polgármester elvitte mindkét tábor résztvevőit a Dunán motorcsónakozni.  Pénteken pedig Dudás László természetismereti tanár elvitte a gyerekeket a Vajas partjára ahol békákat, rovarokat és a csatorna növényvilágát ismerhették meg a roma gyerekek. Az előadás után pedig sorversenyekkel ismét érmeket nyerhettek a fiatalok. A tábor végén pedig kisorsolásra került a tábor összes játék eszközparkja.

Hogyan kell elképzelnünk a táborok személyi állományát?

Nagyon hálás vagyok a táborvezetőknek, Szigeti Kittinek, Szabó Benjáminnak és Sárosi Gábornak, illetve minden közreműködőnek. előadónak. Minden  tábort egy fő táborvezető és két roma segítő koordinált. Az étkezést a város közétkeztetést szolgáló cége, illetve a Jolly Roger’s és az ET Pizzéria biztosított. Hálásak vagyunk Busa Attilának és Bedics Tamásnak, akik a kiváló helyszíneket biztosították számunkra. Bízom benne, hogy a táboroztatással rengeteg élményt és maradandó nyomot sikerül sok kisgyermek életében hagynunk! 

Képgaléria megtekintése (39 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.
2023-05-30 12:49:46
A Kalocsa TV Magazin műsorában ezúttal a török Akkuyu erőmű építésének újabb fontos állomásáról számolnak be: megérkezett az első üzemanyag szállítmány. Az ottani projektben szerzett tapasztalatokat a Paks II. Atomerőmű építése során is hasznosítják. A műsorban szó lesz még az új blokkok manőverezőképességéről, beszámolnak a Paks II. Tudásmenedzsment Akadémia legutóbbi előadásáról, végezetül a TámogAtom sorozat Pata Jenő Gábor géderlaki plébánossal készült epizódját láthatják. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>
2023. 06. 02., 10:33
Több hónapos nyomozómunka eredményeként több mint 200 rendőr, 23 Bács-Kiskun vármegyei helyszínen csapott le egyidőben. Még >>>
2023. 06. 01., 17:00
Az előterjesztés napirendre vételét 285 képviselő támogatta a 450 fős parlamentben. Még >>>
2023. 06. 01., 12:00
Az esős májusi időjárás miatt néhol már kifejlett szúnyogok is nagyobb számban megjelentek, ezért ha az időjárás azt lehetővé teszi, június elején megkezdődik az ellenük való védekezés. Még >>>
2023. 05. 31., 16:53
Az első negyedév végén 50,9 ezer forint volt a személyautók éves átlagos kgfb-állománydíja, ami 7 százalékos növekedés az előző negyedéves értékhez képest. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK