2023. 09. 24.
Gellért, Mercédesz
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Emelkedő gyászos adatok Kalocsán – a kemény tél is hozzájárulhatott a drámai változáshoz

Zsiga Ferenc  |  2017. 05. 19., 17:47

A 2015-ös és 2016-os, valamint az idei első negyed év halálozási adatait figyelembe véve elmondható: a vizsgált időszakban Kalocsán szinte drámai mértékben megnövekedett a halálozások száma. A szomorú statisztika nem helyi sajátosság, országosan még ettől is rosszabb a helyzet. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 18 éve nem volt ilyen magas halálozási érték, mint 2017 januárban és februárban, amikor is az előző év hasonló két hónapjához képest 21 százalékkal megnövekedett az elhunytak száma. A kalocsai helyzetről dr. Tóth-Kovács Ádámot kérdeztük.

Az aljegyző arról számolt be, hogy a halálozási eseményeket rögzítő halotti anyakönyv szerint míg Kalocsán 2015-ben 662, addig 2016-ban már 720 halotti anyakönyvi bejegyzést tettek, illetve ennyi elhunytról állítottak ki halotti anyakönyvi kivonatot a munkatársai.

A szakember azt is elmondta: ilyen szempontból sajnos az idei adatokat is érdemes megvizsgálni, ugyanis a hivatalnak 2016. év első negyedévben 242, 2017. év hasonló időszakában 259 halotti anyakönyvet kellett kiállítani.

Természetesen azonnal felvetődik a kérdés: sajnálatos, hogy ennyien elhunytak, de ugyan hogyan alakult a szülések száma?

Ugyan erre vonatkozóan is pontos adatok állnak rendelkezésre, de mint megtudtuk, nem sok értelme van az összehasonlítgatásnak. Mégpedig azért, mert a városban működő kórház miatt sok olyan, többnyire idős embert éri a halál az intézmény falai között, akik ugyan Kalocsán hunytak el, de más településekről érkeztek a kórházba.

Ugyanez igaz a szülészeti osztályra is. A szabad orvosválasztás miatt olyanok is a kalocsai kórházban születnek, akiknek édesanyja távolabbi, vagy a szomszédos megyékből, településekről érkezik a kalocsai szülészetre.

Ilyen okok miatt a születések számát inkább az országos adatok fényében érdemes megvizsgálni. Azok szerint pedig 2016. január–februárhoz képest az idei év első két hónapjában 2,2 százalékkal kevesebb gyermek jött világra hazánkban.

Az aljegyző arra is felhívta a figyelmet, hogy 2017 januárjában 32 olyan elhunyt anyakönyvi kivonatát kellett kiállítani, akik valójában 2016 december végén távoztak az élők sorából. Ám az ilyen adminisztratív eltolódások a karácsonyi ünnepek miatt minden évben ismétlődhetnek.

Kalocsai háziorvosoktól származó vélemény szerint a 2017. év eleji halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti halálozásokhoz hasonlóan – most is az elhúzódó és későn tetőző influenzajárvány, a szokatlanul hosszú tél is állhat. Ugyan az influenza elleni védőoltások felvétele érdekében a háziorvosi körzetekben mindent megtettek, mégis még mindig sokan voltak, akik azt idős koruk, vagy krónikus betegségük ellenére visszautasították.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 22., 11:40
Érdemes volt kilátogatni szeptember első szombatján a kalocsai reptérre, ahol látványos tűzijátékkal nyíló esti futás, repülési lehetőség és ingyenes egészségügyi vizsgálatok is várták az érdeklődőket az Aero Club Foktő-Kalocsa rendezvényén.
2023. 09. 22., 11:35
Roma zenei előadókkal, népviseleti és néptáncbemutatóval várják az érdeklődőket!
2023-09-18 14:13:38
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 24., 16:11
A javaslat szerint jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan. Még >>>
2023. 09. 23., 20:04
A Zöldfa utcai óvodában péntek délelőtt tartották a díjátadót. Még >>>
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK