A kalocsai járás, egyben Kalocsa város legnagyobb oktatási intézménye, a Bajai SZC Kalocsai Dózsa Technikum és Kollégium élére újabb öt évre a posztot immár hat éve betöltő Fekete Antalt nevezték ki. Figyelemmel arra, hogy Fekete Antal az iskola nevelőtestülete bizalmát döntő többségben élvezi, és a Bajai SZC is elégedett a munkájával, az igazgató ismételt öt évre szóló vezetői megbízása – a köznevelési törvénnyel összhangban - pályáztatási procedúra nélkül történt. Mindez önmagában is erős felhatalmazást jelent a vezetői munka folytatására az elmúlt időszakban több névváltozáson is átesett, de az elnevezésében továbbra is „Dózsa” nevével fémjelzett, nagy múltú intézményben. A „legnagyobb intézmény” jelzőt jól reprezentálja: a Dózsának öt telephelye van, ezek közel 18 ezer négyzetméteren helyezkednek el, az óraadó tanárokat is ide számítva mintegy száz embert foglalkoztatnak.
Mint emlékezetes, és folyamatában beszámoltunk róla, Fekete Antal először 2016-ban egy évre, majd 2017-ben pályázat útján öt évre nyerte el az időközben immár Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium nevet viselő intézmény vezetői megbízását. Az eltelt hat év komoly változásokat hozott az oktatás, különösen a szakmai oktatás, a technikus képzés területén, így a Dózsa életében is. Hogy mennyit, az bennünket is meglepett, amikor a KALOhírek archívumát böngészve a Dózsa és Fekete Antal nevével nagyon sok helyen találkoztunk.
Ezt az innovatív megoldásokban bővelkedő hat évet reprezentálja például a 2019. december 11-én megjelent „Digitális Közösségi Alkotóműhelyt avattak a Dózsában - A fiatalok itt célt, jövőképet és piacképes szaktudást szereznek” című cikkünk, amelyben Virág Tibor, a Bajai Szakképzési Centrum kancellárja azt nyilatkozta: A Dózsában elért szakmai eredmények miatt a kalocsai intézmény felülreprezentált, de a digitális alkotóműhely, a robottechnológia oktatása feltételeinek megteremtésére az intézménynek további kiemelt pályázati forrást biztosítunk.”
Fekete Antal megbízásával összefüggésben portálunknak elmondta: Komoly előnyt jelent, hogy kiszámítható összetételű, az országos átlagnál jóval fiatalabb, innovatív gondolkodású oktatói közösség dolgozik a Dózsában, a tanári, oktatói álláshelyek folyamatosan be vannak töltve, pillanatnyilag is csupán három álláshirdetésük fut a dozsakalocsa.hu oldalukon. Az igazgató-helyettesek rátermettsége, felkészültsége nagy segítséget jelent az intézmény vezetésében.
Az igazgató kiemelte: a pandémia előtt a jelenleginél kedvezőbb gazdasági körülmények között lehetett dolgozni, ennek ellenére elégedett azokkal a fejlesztésekkel, amelyeket korábban az intézmény szinte valamennyi oktatási területén megvalósultak. Ez igazán az épületeken belül látványos, hiszen kívülről mustrálva jól látható, hogy Dózsának idős, köztük száz évnél is idősebb ingatlanjai vannak.
Az igazgató rámutatott: a járás, a város „legnagyobb oktatási intézménye” jelzőt jól reprezentálja: a Dózsának öt telephelye van, ezek közel 18 ezer négyzetméteren helyezkednek el, az óraadó tanárokat is ide számítva mintegy száz embert foglalkoztatnak.
A humán erőforrásnak és a tanulóknak sikerült jó körülményeket teremteni, de néhány épület, illetve épülettömb, az Asztrik téri székház, a Kunszt József utcai kollégium és a Kossuth Lajos utcai sportcsarnok külső homlokzatai, nyílászárói, egyes helyeken a tető héjazata nincs jó állapotban.
Az összes telephelyünkön sikerült ugyanakkor lecserélni a világítórendszert, ami jobb, energiatakarékosabb megoldást eredményezett. Belülről teljesen megújult az iskola más intézmények és egyesületek által is használt sportcsarnoka: a létesítmény új padlóborítást, vizesblokkokat, fűtést és új felszereléseket, eszközöket kapott. Megszűntettük a beázások több évtizede fennálló problémáját
– mondta az újabb öt évre kinevezett igazgató, aki azt ígérte, a szeptemberi iskolakezdést követően a már megvalósult és az előttük álló fejlesztésekről, az iskolában folyó oktató-nevelő munkáról is bővebb tájékoztatást ad majd.
Fekete Antalnak az újabb öt évre szóló megbízásához szerkesztőségünk és valamennyi olvasónk nevében gratulálunk, egyben további sikerekben gazdag, eredményes munkát kívánunk!