2022. 07. 07. csütörtök
Appolónia
: 410 Ft   : 400 Ft Benzin: 479.3 Ft/l   Dízel: 479.5 Ft/l   Írjon nekünk

Huszonöt éves fennállását ünnepelte az Első Duna-Kavics Kft.

Zsiga Ferenc  |  2017. 02. 07., 15:28

Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte Kalocsa emblematikus cége, az Első Duna-Kavics Kft. A Kék Duna Vendéglőben az elmúlt pénteken rendezett eseményen az üzleti partnerek mellett a sajtó képviselői is megismerkedhettek a jubileumát ünneplő cég sikertörténetével, majd a színvonalas est köszöntőkkel, színpadi produkciókkal, fogadással folytatódott.

Az Első Duna-Kavics Kft. tulajdonosai nevében elsőként Szász Annamária, a rendezvény háziasszonya köszöntötte a társaság partnereit, mindazokat, akik tevékenységükkel hozzájárultak a cég alapítása óta eltelt, szinte napra pontosan 25 év eredményeihez.

A negyedszázados évforduló alkalmat adott arra, hogy Fekete Antal, az est konferansziéja ismertesse az Első Duna-Kavics Kft. (EDK Kft.) cégtörténetét. A 25 évet felölelő kronológia önmagában is hű keresztmetszetét adta a rendszerváltozás óta eltelt időnek, de egyben egy laudációval is felért a folyamatosan változó, a piaci igényekhez igazított vállalkozás eredményeit tekintve. A bemutatott tények az EDK Kft. esetében is azt bizonyítják, hogy az üzleti életben a talpon maradásnak a folyamatos megújulási képesség a feltétele.

Képgaléria megtekintése (22 db kép)

Forrás: Bényi Eszter / KALOhírek

A fontosabb mérföldkövek között mindenképpen említést érdemel, hogy az 1992. február 5-én alapított Eső Duna-Kavics Kft.-t a szegedi Első Beton Kft., a Szegedi Magas- és Mélyépítő Kft., a bajai Magyar Hajófuvarozók Szövetsége és a kalocsai Török Ernő vállalkozó hozták létre. A cég fő tevékenysége akkoriban a folyami kavics, illetve a dunai homok értékesítése volt, amelyet egy akkor még csak bérelt rakodógép segített.

A folyamatos fejlesztések következtében az ezredfordulón a városban elsőként az EDK Kft. állított munkába felépítményes betonmixert, de a Kalocsa-Meszes bekötőút elkészülte után az önkormányzati tulajdonú út súlykorlátozása kis híján derékba törte a cég működését.

A kalocsai ipari parkban, az önkormányzat által kijelölt területen létesített új székhely–telephely azonban azóta is jól szolgálja az EDK Kft.-t. Családi keretek között, 2002-ben alakult meg a Kalo-Pumix Kft., mellyel a pumpált beton bedolgozása történt. Ez a cég 2004-ben beolvadt az Első Duna-Kavics Kft.-be.

Képgaléria megtekintése (22 db kép)

Forrás: Bényi Eszter / KALOhírek

A 2004. év második felétől, az Első Beton Kft. indítványozására a cég elkezdte a különböző építőanyagok forgalmazását. 2006-tól a TBG Hungária Beton Kft. kiskőrösi betonkeverő telephelyét vették bérbe, ezzel új piacot nyitottak a társaság optimális növekedése érdekében.

2008 áprilisában Szabó Roland magánfuvarozó megvásárolta az Első Beton Kft. tulajdonrészét, amely ezt követően beolvadt az Első Duna-Kavics Kft.-be. 2009-ben a solti telephelyen a folyami kavics értékesítése, majd a telephely is megszűnt a folyóban lévő kavics kitermelésének új törvényi szabályozása következtében.

Az ipari parkban addig egy telephelyen folyó építőanyag kereskedés és betonkeverés ekkor külön vált, a központi telephelyen befejeződött a betonkeverés, ami innentől kizárólag a Generál Kft. telephelyén történik.

Kiskőrösön a beton üzletág olyannyira sikeressé vált, hogy 2013-ban a TBG Kft.-től bérelt telephelyen, pályázati beruházás keretében, új betonkeverő üzemet létesítettek. Egy évvel később, 2014-ben a kiskőrösi betonkeverő üzem mellett, szintén pályázati segítséggel, az újrahasznosítás jegyében, egy mixer-mosó berendezés beüzemelése történt meg.

Amint az a városban élők számára közismert, a központi telephely bővítése 2015-ben valósult meg, ekkor épültek meg a raktárcsarnokok, tovább bővült az irodaépület. Mint elhangzott, az Első Duna-Kavics Kft. mindig különös hangsúlyt helyezett és helyez a géppark folyamatos megújítására, szolgáltatásainak tökéletesítésére, a vásárlói igények minél nagyobb mértékű kielégítésére.

Azt már mi tesszük hozzá, az EDK Kft. esetében az ezt kiegészítő emberi rátermettség és tudás, szilárd értékrend, lokálpatriotizmus vezetett az elmúlt 25 év sikereihez.

Képgaléria megtekintése (22 db kép)

Forrás: Bényi Eszter / KALOhírek

Mint Szász Annamária elmondta: a cég rövid távú tervei között szerepel, hogy egy a Duna utcában lévő ingatlan megvásárlását követően, a CSOK igénylésére is alkalmas épületegyüttest építsenek. Ennek az előkészítő munkálatai már tartanak.

Az Első Duna-Kavics Kft.-ben tulajdoni résszel rendelkező Szász Annamária Szabó Roland, Nagy János, Nagyné Rózsavölgyi Ilona, Nagy Attila tulajdonostársai nevében is megköszönte a kivitelező partnereknek, a gyártói oldalról jelenlévő képviselőknek a társaságnak nyújtott támogatást, az eddig és az ezt követően együtt töltött időt.

Ahogy az ünnepségen a stratégiai partnerek, úgy portálunk is további eredményes 25 évet, üzleti sikereket kíván a kalocsai székhelyű Első Duna-Kavics Kft.-nek!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 07. 03., 08:34
Kalocsán Jézus Szíve ünnepéhez kapcsolódóan tartották meg a város főbúcsúját június 26-án, vasárnap. Az ünnepen Berta Tibor tábori püspök mutatott be szentmisét a Nagyboldogasszony-főszékesegyházban.
2022. 07. 02., 12:47
Az új utcabútorok napelemes energiaforrással működnek, mobiltelefonok töltésére alkalmasak, illetve környezetükben Wi-Fi szolgáltatást nyújtanak és meteorológiai adatokat is szolgáltatnak. Az okospadok ingyenesen használhatóak, ahogyan a bevezetés időszakában a térnek a malom melletti hídnál lévő sarkánál felállított töltőállomás is.
2022. 06. 29., 15:40
Amíg szüleik a vizsgálatokon vettek részt, a gyerekek ugrálóvárban hancúrozhattak, és az összes résztvevőt egy tál babgulyásra is megvendégelte az egészségnapon a Kalocsa Város Cigány Nemzetiségi Önkormányzata, akiknek hívására hétfőn városunkba érkezett a Nemzeti Népegészségügyi Központ egészségügyi szűrőbusza.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 07. 06., 11:04
2022. július 5-én Jenei Zoltán országos kórházfőigazgató adta át a megbízást dr. Gondos Miklósnak a kecskeméti kórházban. Még >>>
2022. 07. 05., 18:03
A Dunától keletre fordulhat elő elvétve zápor, zivatar. Még >>>
2022. 07. 05., 15:04
A politikus a kórházba kerülés után vakbél műtéten esett át. Még >>>
2022. 07. 05., 14:54
2022. július 07-től 18-ig a víz minőségének romlásával, időszakos vízhiánnyal és nyomás csökkenéssel kell számolni Kalocsán és valamennyi környező településen. Még >>>
2022. 07. 05., 10:15
A horvát kormány célja, hogy biztosítsa az állampolgárok életszínvonalát és az energiaellátás biztonságát, továbbá a bevételeket a turisztikai szezonban. Még >>>
2022. 07. 04., 15:22
Itt az ideje, hogy felálljon egy önálló határvadász testület, ami kizárólag a határvédelemmel foglalkozik! Magyarország biztonságából nem engedhetünk- fogalmazott Kocsis Máté Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK