2026. 04. 18. szombat
Andrea, Ilma
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Ideális esetben tavasszal kezdődhet a Lurkópalota 75 fős bővítése – Az Ifjúsági Ház visszakapja eredeti funkcióját

Ideális esetben tavasszal kezdődhet a Lurkópalota 75 fős bővítése – Az Ifjúsági Ház visszakapja eredeti funkcióját
Zsiga Ferenc  |  2023. 12. 12., 11:24

Ahogy azt dr. Filvig Géza polgármester a november 30-i képviselő-testületi ülésen bejelentette, az önkormányzat a közbeszerzési hatóságnak megküldte a Lurkópalota bővítésének közbeszerzési felhívását, mely beruházásra a pályázati úton elnyert 530 millió forint már a helyhatóság rendelkezésére áll. A hatóság elektronikus felületén a közbeszerzési felhívás megjelent, arra a cégeknek december 18-ig lehet jelentkezni.

Amint arra felfigyeltünk, a közbeszerzési hatóság az elektronikus felületén megjelentette az Óvodabővítés című közbeszerzési felhívást, amelyre a pályázatoknak december 18-ig kell beérkezniük. Figyelemmel arra, hogy a beruházási lehetőségek országosan beszűkültek, nagy a valószínűsége annak, hogy a kiírásra több cég jelentkezik.

Mint emlékezetes, az önkormányzat az újonnan, zöldmezős beruházásként épített, 2022. március 16-án átadott Lurkópalotában három, egyenként 25 fős csoportot helyezett el. Akiknek az új épületben nem jutott férőhely, azokat a régi óvodaépületből az ideiglenesen óvodának kialakított Ifjúsági Házba költöztették. Amennyiben az óvodabővítés megvalósul, a Lurkópalota megnagyobbításával a további három, egyenként 25 fős csoport gyakorlatilag egy nagy, immár 150 óvodást befogadó komplexumba kerül. Az impozáns, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje szakembereinek javaslatait már a tervezéskor figyelembe vevő Lurkópalota új bővítménye külső építészeti jegyeiben is illeszkedik majd a már meglévő épülethez.

Az új épületszárnyban a három csoportszobán túl tornaszobát, öltözőket, vizesblokkokat, a hozzájuk kapcsolódó egyéb gépészeti, szociális helyiségeket és egy nagyobb tárolót alakítanak ki. A pályázat megvalósítására a kezdést követően 18 hónap áll majd rendelkezésre. Természetesen az egyelőre bizonytalan, hogy mikor kezdődhet az építkezés, ugyanis az majd a közbeszerzési eljárás során dől el, valójában melyik cég nyeri el a pályázatot és lesz fő gazdája a terület átadásával kezdődő kivitelezésnek. Az előrelátásnak köszönhetően a bővítéshez szükséges terület rendelkezésre áll, az önkormányzat korábban vásárlás, illetve csere útján jutott az Erkel Ferenc utcában, az óvoda szomszédságában fekvő telekhez, és már a létesítendő épület hatósági engedélyeztetési eljárása is lezárult.

A polgármester a testületi ülésen annak a véleményének adott hangot: ideális esetben tavasszal megkezdődhet az építkezés, amelynek végén az Ifjúsági Házban ideiglenesen lévő óvodások - vélhetően hamarabb, mint a kivitelezésre rendelkezésre álló 18 hónap – beköltözhetnek majd az új óvodaépületbe. Ezt követően az Ifjúsági Ház visszanyeri eredeti, közösségi funkcióját, azaz az egyesületek és civil szervezetek használatába adják a most éppen kívülről megújuló épületet.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 10:54
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.
2026-04-14 13:11:33
Színes kulturális és szórakoztató programokkal rendezik meg idén is a Rác Pünkösdöt Dusnokon. A kétnapos rendezvénynek 2026. május 23–24-én a Barai Szabadidőpark ad otthont, ahol a szervezők koncertekkel, családi programokkal, versenyekkel és hagyományőrző műsorokkal várják az érdeklődőket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>
2026. 04. 17., 08:46
Ideiglenes vízszolgáltatás-kimaradásokra kellett számítani 2026. április 17-én több településen is hálózati meghibásodás miatt. Még >>>
2026. 04. 16., 12:17
Felháborító állapotok fogadták a szakembereket a csajda kerti játszótéren. A történtek nemcsak esztétikai, hanem komoly közegészségügyi problémát is jelentenek. Még >>>
2026. 04. 16., 09:02
Magyarországon minden évben április 16-án emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK