In memoriam Petrovits Ferenc (1933-2018) – Megszólalt az égi sípszó

Petrovits Ferenc testnevelő tanár, szakfelügyelő, edző, a kalocsai diáksportot közel negyven éven át szervező és irányító pedagógus volt, aki szó szerint négy évtizeden át a köz, az iskolai élet, a város, a sportfelügyelet és nem utolsó sorban a fiatalok szolgálatában állt.

1933. március 19-én, Kalocsán született polgári családban, elemi és középiskoláit is városunkban végezte. Ezekben az időkben ivódott bele végérvényesen a sport és a mozgás szeretete Csap János és Drevenka Márton testnevelők által. Már 16 évesen a megyei ifjúsági labdarúgó-válogatott tagja volt, majd 17 évesen a megyei felnőtt válogatott mezét is magára ölthette.

Érettségi után a TF-re jelentkezett, sőt azon a nyáron a Budapesti Kinizsi, azaz a mai Fradi edzéseit látogatta. Olyan focistákkal játszott edzőmeccseken, mint Rudas, Dékány, Ombódi, Vilezsál. Mivel arra a tanévre nem volt már beiskolázási lehetőség, Szegedre került a Tanárképző Főiskola testnevelés szakára.

A főiskolai évek után ’54-től a gyakorló évét Hajóson töltötte, de már ebben az évben a Kalocsa színeiben megyei gólkirály lett 32 góljával. Majd 1955-től már az akkori legendás kalocsai Fiúiskola tantestületébe került, olyan kollegák közé, mint Cserey József, Mezei László, Zsubori Pista bácsi, Rudnai András, Szamosvölgyi László. Mintegy tíz évet dolgozott itt, majd ’66-tól átkerült a Belvárosi Általános Iskolába, ahol 1993-ig tanított. Közben ’63-tól befejezte az aktív labdarúgást több mint másfél évtized játék után, de ezt követően húsz évig még edzősödött is. 1975-től tizenkét éven keresztül szakfelügyelői teendőket is ellátott, Tasstól–Tompáig az általános iskolák sportmunkáját felügyelve.

Igen kemény, de nagyon szép és tartalmas évek voltak ezek, hiszen tanított, szakfelügyelt, edzősödött, miközben rendezte a járási-városi diákversenyeket is. A negyven év alatt mindössze három napot hiányzott betegsége miatt a munka frontjáról – nevetve mesélte egyszer, hogy árpa nőtt a szemére, mindezt a poros, piszkos iskolaudvaron tartott tornaóráknak köszönhette.

Mindig is ragaszkodott szeretett városához Kalocsához, mint bennszülött kalocsait, a városban tisztelték és szerették az emberek.

Sohasem voltam futómadár, mindig is ragaszkodtam a városhoz, a kalocsaiakhoz – hangoztatta nemegyszer közös beszélgetéseink során.

Jó humorú, nyíltszívű, a szó igaz értelmében kitűnő pedagógiai vénával megáldott ízig-vérig tanárember volt, tele emberséggel, amelyet mindig a tanítványai iránti szeretet vezérelt.

Sokunknak példaképe volt a pályán, az iskolai életben, a sportversenyeken és évtizedeken át a város közéletében, szinte észrevétlenül belénk oltva a sport és a tanulóifjúság szeretetét, miközben tornászos tartást adott nekünk tanítványainak a munkája által úgy, hogy az a bizonyos gerinc azóta is egyensúlyban tart bennünket testben, lélekben és jellemben egyaránt.

Drága Tanár Úr! Ha majd odaát találkozol a tieiddel – a „Maxival”, Sipos „Tüdővel”, a „Legyessel”, Sáfrán „Jasinnal” és a többiekkel, álljatok össze újra, és szórakoztassátok az égi pályák nézőseregét is, mint tettétek azt itt Kalocsán sokezer drukker vasárnapjait bearanyozva.

Augusztus 6-án, hétfőn 11 órakor kísérjük utolsó földi útjára a kalocsai temetőben.

Feri bátyám, Tanár úr!
Nyugodjál békében, legyen békesség testednek, lelkednek!