A döntés értelmében az MVM felfüggesztette a januári számlák kiküldését. A részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, ezért a szolgáltató türelmet kér az érintett ügyfelektől.
Januári rezsistopot jelentett be a Kormány a szokatlanul hideg időjárás következtében megnövekedett fűtési igények miatt. Az intézkedés célja, hogy a családokat mentesítse a rendkívüli hideg okozta többletfogyasztás pénzügyi terhei alól.
A döntés értelmében a Kormány átvállalja a januári fűtési többletfogyasztás költségeit, így az érintett háztartásoknak nem kell viselniük az ebből adódó plusz kiadásokat. Az intézkedés végrehajtásával összefüggésben az MVM azonnali hatállyal felfüggesztette a számlák kiküldését.
A szolgáltató tájékoztatása szerint a részletek egyelőre még nem ismertek, ezért arra kérik az ügyfeleket, hogy várják meg a későbbi, részletes tájékoztatást. Ez a kérés azokra is vonatkozik, akik már megkapták aktuális számlájukat és azt be is fizették, illetve azokra is, akik a napokban korábban kiállított számlát kapnak kézhez.
Az MVM hangsúlyozta: amint a pontos elszámolási és jóváírási szabályok megszületnek, arról minden érintettet hivatalos csatornákon keresztül tájékoztatni fognak.
Forrás,kép: MVM For You / Facebook
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.