Csalás gyanúja miatt tett feljelentést a Szent Kereszt Kórház vezetősége ismeretlen tettes, vagy tettesek ellen, aki(k)a kórház területére behajtóktól szabálytalan parkolásra hivatkozva esetenként 5000 forintot, vagy ettől nagyobb összeget kért(ek), mintegy büntetésként. Az esetről az intézmény vezetősége sajtóközleményben értesítette szerkesztőségünket.
A Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórház vezetése közleményében arról értesíti a lakosságot, hogy a feljelentést több érintett bejelentésére tette meg a Kalocsai Rendőrkapitányságon.
Mint azt közölték, a rendelkezésre álló adatok szerint a feljelentett személy(ek) a kórház területére járművel behajtóktól, arra hivatkozva, hogy szabálytalanul, nem megengedett helyen, vagy módon parkoltak, esetenként 5000 forintot, vagy ettől nagyobb összeget kért, mintegy büntetésként. Az átvett összegről nyugtát vagy bizonylatot nem adott.
Az intézmény vezetése bírságolásra senkinek, semmilyen formában felhatalmazást nem adott, erre jogszabályi lehetősége sincs
– áll a közleményben.
Az elkövetett visszaélés ellenére az intézményvezetés felhívja a lakosok figyelmét, hogy a kórház területére bármilyen okból behajtók a jövőben is a kijelölt parkolót vegyék igénybe.
Járművel történő belépésnél, a félsorompóval biztosított főbejáratnál a portás ad beléptető cédulát, amely a kijelölt parkolóhelyen ingyenesen fél óra parkolási lehetőséget biztosít. A fél óra lejártával a portás a kiléptetésnél minden további megkezdett egy óra után 300 forint parkolási díjat vesz át. A portás az átvett összegről minden esetben köteles nyugtát adni a parkolást igénybevevőnek.
Az intézmény zavartalan működése érdekében a vezetőség ezúton is kéri a fenti szabály betartását, egyben a megkárosított betegek és hozzátartozóik elnézését kéri.