2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Magyarország teljes területére elrendelte a baromfik zártan tartását az országos főállatorvos

2017. 02. 02., 17:00

Az intézkedést az indokolta, hogy 11 megyében és Budapesten összesen 83 vadmadárban mutatták ki a madárinfluenza vírusát, valamint, hogy két hete – valószínűsíthetően vadmadártól eredő fertőződés miatt – Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent a betegség – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján csütörtökön.

A tájékoztatás szerint az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét.

Közölték: a járvány kezdete óta mintegy 3 millió baromfit kellett leölni, az ebből származó közvetlen kár körülbelül 3,5 milliárd forintra tehető.

Az állategészségügyi hatóság haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést. Ezzel párhuzamosan, a jogerős határozatok alapján, a járványvédelmi intézkedésekből eredő közvetlen károk miatt járó 100 százalékos állami kártalanítás kifizetése is zajlik, eddig 45 gazdálkodónak mintegy 1,16 milliárd forintot fizettek ki – írták.

Kiemelik: kulcsfontosságú, hogy az állattartók szigorúan betartsák az általános járványvédelmi szabályokat és jelezzék az állatorvosuknak vagy az állategészségügyi hatóságnak, ha állataikon bármilyen betegségre utaló tünetet észlelnek.

Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK