2023. 06. 06. kedd
Cintia, Norbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Elsüllyedt a meszesi komp vontatóhajója

Illés György Cinó  |  2017. 01. 20., 13:34

Az olajszennyezés elkerülése miatt sem halasztható az elsüllyedt meszesi komphajó kiemelése – környezeti kár egyelőre nem esett – az időjárás enyhülését mégis ki kell várni, ez talán jövő héten történhet meg, a mai napon búvárok segédkeznek a fagypont körüli vízben. A sajtóbecslés szerint mintegy húszmilliós kárt okozó esetet a rendőrség is vizsgálja.

A Katasztrófavédelem helyszíni vizsgálata szerint környezeti kár nem esett. A január 16-án föltehetőleg a fagy miatt elsüllyedt hajó kiemelése az olajszennyezéssel fenyegető állapot megszüntetése, valamint az esetleg még menthető vontató további károsodásának megakadályozása miatt sem volna halogatható. A vízi jármű műszaki állapota csak a kiemelés után lesz fölmérhető. A részben megfagyott, hajótestben rekedő víz, ugyanakkor a jelenlegi időjárási viszonyok közt kiemelve a hajót további, előre megbecsülhetetlen mértékű károkat okozhatna.

A kár mértéke egyelőre ismeretlen, az illetékesek becslésbe sem bocsátkoznak, egy, az esetről rövid tájékoztatást adó hírportál viszont igen, ők húszmillióra taksálják, de sebaj, van biztosítás! Így a remények szerint tavasszal újra indulhat a búvárkalandba bocsátkozott kishajó.

Zajlik a vizsgálat és a műszaki mentés tervezése a sokak szerint Meszesi rév, vagy Meszesi komp néven emlegetett Gerjen-Kalocsa révátkelő Szekszárd nevű hajója elsüllyedését követően. Valószínűleg a jég ütött léket a Gerjen-kalocsai rév motoros vontatójának héjazatán, vagy roppantotta meg a hajótestet, ezért süllyedhetett el. A helyszíni szemle szerint az üzemanyag nem szabadult ki, más föltételezések szerint szivárgásával szennyezheti a Dunát.

A Szekszárd névre keresztelt, kis vontatóhajó sorsáról, illetve a jelenlegi helyzetről Gerjen község közösségi oldalán Romhányi Károly polgármester tegnap megjelent közleményéből értesülhettünk hivatalosan, de már az országos média is fölkapta a hírt mellékelve egy olvasójuk által készített fotót is.


Forrás: inforadio.hu

Az esettel kapcsolatos, a gerjeni önkormányzat mostanáig hivatalosnak számító közleményének legfontosabb információit alább olvashatják:

2017. január 16-án Gerjen Önkormányzata tulajdonában lévő Szekszárd nevet viselő hajó víz alá merült. Aznap a helyszínre érkező rendőrség vizsgálatot indított el. A katasztrófavédelem is megtekintette a területet. A helyszíni szemle megállapította: sem környezeti kár, sem személyi sérülés nem történt. Szakértői vélemény alapján a teljes körű műszaki vizsgálathoz a hajó kiemelése szükséges, melyet azonban a zord időjárás akadályoz. A hideg miatt ugyanis a kiemelt hajóban megrekedő víz nem tudna eltávozni, azaz teljesen kiszáradni, ami előre fel nem mérhető károkat okozna, ez pedig veszélyeztetné, hogy újra üzembe állhasson a Szekszárd hajó. A következő napokban továbbra is fagyos idő várható, emiatt a hajó partra emelésére várhatóan jövő héten kerülhet sor. Gerjen Önkormányzata kiemelten fontos ügyként kezeli a hajó műszaki állapotának helyreállítását. Ezért minden lehetőt megtesz annak érdekében, hogy tavasszal ismét menetrend szerinti kompjárat kösse össze a Duna két partját. A kárérték jelenleg ismeretlen. A komp biztosítással rendelkezik, a káresemény jelzése megtörtént.

Romhányi Károly
polgármester

Békaemberek a fagyos vízben

Fölkerestük telefonon a polgármestert, hogy az esetleges új fejleményekről érdeklődjünk. Romhányi Károlytól megtudtuk, hogy a mai napon búvárok vizsgálják a hajótestet, annak állapotát és helyzetét, fölmérendő kiemelésének lehetőségeit.

Az általuk elvégzett munka eredményeiről, ennek kapcsán a további teendőkről és kilátásokról legkorábban holnapra ígért tájékoztatást portálunknak Gerjen polgármestere, amelynek részleteiről természetesen tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-06-01 18:49:00
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>