Sikeres nyílt napon van túl a kalocsai állatmenhely, amely október negyedikén, az állatok világnapján ismét kitárta kapuit. A százas nagyságrendben mérhető látogató között rengeteg gyermek volt, akik nagy szeretettel fordultak új, négylábú barátaikhoz.
A mai nyílt napunk ismét fantasztikusan sikerült! Rengetegen látogatták meg a kutyusainkat. - számolt be róla közösségi oldalán az Összefogás az Állatokért Kalocsa Közhasznú Alapítvány, melynek elnöke, Békési Marianna korábban a Fókuszban Podcast vendégeként mesélt munkájukról, célkitűzésükről és az előttük álló kihívásokról.
Mint a bejegyzésben kiemelték, voltak, akik már korábban is eljöttek, sokan pedig most először látogattak ki a menhelyre.
Nagyon örültünk, hogy ma is sok gyermekkel találkoztunk, jó volt látni, amilyen szeretettel simogatták a kutyusokat, ők már egészen biztosan felelős állattartók lesznek felnőtt korukban (Nagy köszönet a szüleiknek!)Az október negyedikére meghirdetett nyílt napon vidámsággal, finomságokkal és persze a nap főszereplőivel, a négylábú barátokkal várták a látogatókat, akik a menhely mindennapjaiba is betekintést nyerhettek, továbbá
Négy kutyus kiválasztásra is került, így ők a következő időszakban új családjukhoz költözhetnek.
Forrás: Facebook / Összefogás az Állatokért Kalocsa
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.