2026. 09. 10. csütörtök
Hunor, Nikolett
: 364 Ft   : 312 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Óvodai gubanc – Gordiuszi megoldás: az Ifjúsági Ház fogadja be a Kunszt utcai óvodásokat

Illés György Cinó  |  2021. 05. 19., 17:36

A város nem tett le arról, hogy megfelelő forrásteremtő előkészítés után megépítik majd az eredetileg is tervezett 150 fős óvodát, amely helyett forráshiány miatt jelenleg egy kisebb létszámú, 75 fős óvoda épül – ezt a két héttel ezelőtti óvodabejárás során mondta el dr. Filvig Géza polgármester. A most építés alatt álló óvoda műszaki értelemben a nyár végére elkészülhet, de az átadás-átvétel, használatbavételi engedélyeztetés időigénye miatt várhatóan 2022. év elején vehetik birtokba a gyerekek az új óvodaépületet. Az eredeti tervek szerint a Kunszt utcai óvodások jöttek volna ide, ám ez a múlt hónap végére megváltozott: az új helyzetben kialakult újabb elképzelések szerint az Újvárosi óvoda költözhet az új óvodába. Most új, alternatív megoldás került terítékre.

Hatalmas csalódás volt a Kunszt utcai intézménybe járó óvodások szülei és a dolgozói kollektíva számára is, amikor még a múlt hónap végén a polgármester bejelentette, hogy az Újvárosi Óvodában történt meghibásodás miatt mégis ők költözhetnek az új óvodába, holott a másik, évtizedes problémákkal küszködő óvoda sokkal rosszabb állapotban van.
Ezt követően került sor a képviselők és a sajtó részvételével történt óvodai helyszínbejárásra, amelyről portálunk is tudósított.

Amint megtudtuk, a bejelentés után a Kunszt Utcai Óvodába járók szülei és az óvoda dolgozói is petícióval fordultak a városvezetéshez, amelyben felsorolták azokat a feltétlenül elvégzendő felújítási munkákat, amelyek híján az itt-ott túlzás nélkül romos épületben nem folytatódhat a nevelői munka. A szülők petícióját szinte minden idejáró gyermek szülei aláírták.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy az önkormányzati képviselő-testülettel egyeztetve Filvig Géza alternatív megoldásra tett javaslatot, amelyet az érintett felek is elfogadtak.

Amint már videóval illusztrált reggeli gyorshírünkbenmegírtuk, tegnap a közösségi médiában tett bejelentést Filvig Géza polgármester arról, hogy sikerült olyan megoldást találnia, amely alapján a Kunszt Óvoda is kiköltözhet a düledező épületből.

A POLGÁRMESTERI BEJELENTÉS SZERINT A FELÚJÍTÁS ALATT ÁLLÓ IFJÚSÁG HÁZAT (EGYKORI ÚTTÖRŐHÁZ) ALAKÍTANÁK KI AZ ÓVODAI NEVELÉS CÉLJAINAK MEGFELELŐEN.

Amint arra a polgármester közösségi médiás oldalán ma elhelyezett közleményében is rámutat, ezzel a lépéssel a Kunszt és

AZ ALKONY UTCAI INTÉZMÉNY GYERMEKEI, ÖSSZESEN 150 FŐ EGYSZERRE KÖLTÖZHET VÉGRE HOZZÁJUK MÉLTÓ KÖRNYEZETBE 2022 FEBRUÁRJÁBAN.

Filvig Géza bejegyzésében kiemeli: külön öröm számára, hogy

A SZAKMAI VEZETÉS ÉS A TESTÜLETI TAGOK EGYSÉGESEN TÁMOGATJÁK A JAVASLATOT.

Filvig Géza úgy véli, hogy ezzel megtalálták a legjobb és legköltséghatékonyabb megoldást.


„Méltatlan körülmények”

AZ, HOGY A KUNSZT UTCAI ÉPÜLET MEGÉRETT A LESELEJTEZÉSRE, VITA FÖLÖTT ÁLL.

Az eredetileg étkezőnek használt terme később, már hosszú évekkel ezelőtt átvette a tornaterem szerepét, de már ekként sincs használatban. Viszont legalább nem dől össze.
Ellenben a hátsó traktusban található tornaszoba háborús állapotokat tükröz. A vakolat lehullva, esős időben a plafonról nem csöpög, hanem már folyik a víz, a födém szétmállott vasbetongerendáiból kikandikálnak az elrozsdállott betonacélok.

A CSAPADÉKVIZET VÖDRÖKBEN, KANNÁKBAN, BABAFÜRDETŐ KÁDBAN ÉS FELFÚJHATÓ KERTI MEDENCÉBEN GYŰJTIK, ENNEK ELLENÉRE A PADLÓN IS TOCSOG A VÍZ.

Tekintsék meg képgalériánkat!
(A cikk a kép alatt folytatódik!)

Képgaléria megtekintése (13 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György Cinó / KALOhírek


Azt mondanunk sem kell, hogy ez a beázás az elektromos rendszer megbízhatóságát és érintésvédelmi biztonságát is veszélyezteti.

Az udvarral csak az egyik baj, hogy kicsi, a nagyobb az, hogy az azt határoló homlokzati falakról is omlik a vakolat.
A gyermekek egészségét védeni hivatott, baleset-megelőzést szolgáló

UDVARI GUMIALJZAT ELEMEI PEDIG ELHASZNÁLÓDTAK, A SZÉLEI, SARKAI ÚGY FÖLPÖRDÜLTEK, HOGY ÉPP AZ OKOZ BOTLÁS- ÉS BOKAFICAMVESZÉLYT.

Az épület belsejében, csoportszobákban, ahol a gyermekek mindennapjaikat töltik, nincs látványos probléma, köszönhetően részben a pedagógusok kreativitásának, akik az omladozó foltokat, repedéseket ötletes dekorációkkal takarják el…

VISZONT ALKALMANKÉNT AZ EGÉSZ ÉPÜLETET BETÖLTI A CSATORNASZAG, ALAPOSAN MEGTÖRVE AZ ÓVODAI IDILLT.

Jellemző, hogy már 2017 tavaszán, amikor az új óvoda építését megalapozó képviselő testületi döntés vitája folyt a Városházán, Benke Mónika, a Kunszt Utcai Óvoda akkori vezetője – az akkor vidéken tartózkodó Katus Györgyné intézményvezető helyetteseként – a testület előtt úgy fogalmazott, hogy a gyerekek méltatlan körülmények közt vannak abban az épületben.
Pedig az óta a helyzet még romlott is, noha tavaly nyáron a födémen részleges szigetelési munkákat végeztek.

Gordiuszi megoldás!

Föl volt tehát adva a lecke a testület döntési jogait most egy személyben gyakorló polgármesternek! A döntést e hét hétfőn vitatták meg informálisan a képviselőkkel, majd tegnap jelentette be Filvig Géza:

AZ IFJÚSÁGI HÁZAT FOGJÁK ÁTALAKÍTANI IDEIGLENESEN HÁROM CSOPORTSZOBÁS ÓVODÁVÁ.

A döntést közlő videóban Filvig Géza kiemelte, hogy a fő szempont a gyermekek biztonsága volt, és köszönetet mondott az apparátus tagjainak, hogy kérésére igen gyorsan kidolgozták az elhatározás végrehajtásához szükséges gyakorlati lépéseket.
A döntésről tegnap, kedden egyeztetett a polgármester az óvodai intézményvezetővel, valamint a két érintett óvoda tagintézmény-vezetője és egy-egy munkatársa alkotta delegációkkal.

Megkerestük a Kunszt Utcai Óvoda intézményvezetőjét, Rakovics Brigittát, hogy miként kommentálja a fejleményeket.

– A tegnapi találkozón kaptunk tájékoztatást arról, hogy várhatóan az Ifjúsági Házban fognak kialakítani három csoportszobát a szükséges kiszolgáló helyiségekkel, öltözővel, gyermek mosdókkal, ahol lényegesen biztonságosabb, élhetőbb körülmények közé kerülnek majd a gyerekek. Az épület kialakításánál figyelembe veszik majd a tárgyi feltételekre vonatkozó összes előírást, így minden feltétel adott lesz, ami itt megvan, de méltóbb körülmények között – mondta az intézményvezető, akitől azt is megtudtuk, hogy a megoldást átmenetinek szánják, addig tartanák fönn ilyen formában az Ifjúsági Ház épületét, amíg nem sikerül tető alá hozni az új óvoda most elmaradt, további 75 fő befogadására alkalmas épületszárnyát.
Ez évekbe telik majd, hiszen – bár a tervek készen állnak – a források egyelőre nem állnak rendelkezésre, így a pénz előteremtésével kell kezdeni a munkát.

Addig is a gyermekeink is megfelelő helyre kerülnek, és az oktató-nevelő munka sokkal alkalmasabb körülmények közt folytatódhat” – összegzett az intézményvezető, aki szerint az óvodai nevelés szempontjai szerint jó megoldás körvonalazódik az épülő óvoda tőszomszédágában álló épület igénybevételével. Rakovics Brigitta tájékoztatásából azt is megtudtuk, hogy

BIZONYOS, HALASZTHATATLAN FELÚJÍTÁSOKAT A KIKÖLTÖZÉS IDEJÉIG HÁTRALÉVŐ SZŰK ÉVRE IS ELVÉGEZNEK MAJD A JELENLEG HASZNÁLT ÓVODAÉPÜLETEN.

Ezek közé tartozik a tornaterem födémjének ideiglenes szigetelése.
Erre az ellátás biztonságának szavatolása végett szükség van – annak ellenére is, hogy a tornatermet nem fogják már használatba venni az óvodások –, ugyanis a beázás miatt veszélyezteti az elektromos rendszer és a fűtés üzembiztonságát is.

Búcsú az óvodától

A város korábbi tervei szerint a Vagyonhasznosítási Kft. parkgondozó részlegének az épülő Paksi közi iparterületre való kiköltözése után egy szórakoztató központot alakítanának ki az Érsekkert szomszédságában található telephely területén, és ahhoz az – egyelőre távlati tervben szereplő – projekthez használnák majd föl az óvoda területét is. Így várhatóan a jövő év eleji kiköltözés után a Kunszt Utcai Óvoda épülete végleg kikerül majd az óvodai nevelés eszközrendszeréből.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-07 15:31:52
Őszi hagyományokkal, színes programokkal és közös ünnepléssel várják a látogatókat szeptember 12-én, szombaton a Gerjeni Szüreti és Falunapon. A rendezvénynek a Közösségi Ház és a Faluközpont ad otthont.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>
2026. 09. 07., 09:03
Újra beköszönt a kánikula a hét elején: szerdán akár 35–36 fok is lehet, ám estétől hidegfront közelít. A hét második felében záporok, zivatarok és jelentős lehűlés hozza el a kora őszies időt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK