2025. szeptember elsejétől jelentős mértékben átalakul a pedagógus-továbbképzés rendszere. A változás valamennyi köznevelési intézményt érint, így ismét szakmai fórumot hirdetett a Nemzeti Pedagógus Kar Vármegyei Elnöksége Kalocsán, hogy a pedagógusok, intézményvezetők felkészülten kezdhessenek neki a következő nevelési-, illetve tanévnek.
Az április harmadikán megrendezett eseményen elsőként Szabóné Juhász Ildikó, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje intézményvezetője és Arnold Adrien köszöntötte a megjelenteket. A Nemzeti Pedagógus Kar megyei elnöke kiemelte: nagy megtiszteltetés, hogy újra Kalocsán szervezhetik meg a vármegyei fórumot.
Minden évben rendezünk ilyen jellegű eseményeket, hiszen mindig jönnek újítások a nevelés és oktatás világába. A mai előadás témája a pedagógus-továbbképzés lesz. Már minden kolléga számára ismert változások jönnek, nagyon rövidek a határidők, ezért nagyon fontos, hogy megfelelően fel legyünk erre készülve"– fogalmazott a vármegyei elnök.
A folytatásban Bedő Kornél, a Nemzeti Pedagógus Kar elnökségi tagja szólt a résztvevőkhöz, aki portálunknak kiemelte, minél szélesebb körben szeretnék a kart népszerűsíteni, hiszen minden közoktatásban dolgozó pedagógus tagja a Nemzeti Pedagógus Karnak, amely 2026-ban tisztújító választást tart, és fontosnak tartják, hogy minél többen vállaljanak munkát a szervezetben, illetve támogassák a kart a szavazáson való részvételükkel.
Forrás: Kiss Dániel/KALOhírek
Dr. Kozák András, a fórum előadója hangsúlyozta:
2025. szeptember elsejétől jelentős mértékben átalakul a pedagógus-továbbképzés rendszere. Ez valamennyi köznevelési intézményt érint, egységesen 2025. április 30-ig kell a köznevelési intézmények igazgatóinak az új, 2025. január 1-jén hatályba lépett rendelet alapján elkészíteni a következő nevelési évre, tanévre szóló pedagógus továbbképzési intézményi programot.
Ennek elkészítése, az új továbbképzési szisztémára való felkészülés, az intézményi adminisztratív teendők, a pedagógusok számára legfontosabb információk a továbbképzés teljesítéséről olyan lényeges témák, olyan jelentős súlyú újdonságok a hatályos szabályozásban, amellyel a vezetőket is, az intézmény-menedzsmenteket, beleértve a szakmai munkaközösség vezetőit, és valamennyi kollégát tájékoztatni kell – húzta alá a Nemzeti Pedagógus Kar jogi szakértője.
A Nemzeti Pedagógus Kar országos elnöksége egyetértett azzal a javaslattal, hogy Budapesten és minden vármegyében biztosítsunk lehetőséget a kollégáknak arra, hogy kérdezzenek, adjuk meg a lehetőséget arra, hogy a terjedelmesen mélyreható előadás keretében megismerkedjenek a továbbképzési rendelettel. Ennek a sorozatnak a tizenegyedik állomása Bács-Kiskun vármegyében, Kalocsán ez a rendezvény"– fogalmazott Dr. Kozák András. Meglátása szerint a vármegyei fórumok eredményességét az érdeklődők létszáma és a rendezvény visszhangja is igazolja.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.