Szerdán ünnepélyes keretek között írták alá a kecskeméti Megyeházán azokat a támogatói szerződéseket, amelyek értelmében 20 köznevelési és két humán fejlesztési projekt valósulhat meg Bács-Kiskunban. A beruházások összértéke meghaladja a 6,5 milliárd forintot, és 26 települést érintenek.
„A TOP PLUSZ 3.3.3 köznevelési infrastruktúra-fejlesztése című pályázat keretében húsz projekt valósul meg, összesen 6,3 milliárd forint értékben. Ezeket három vármegyei tankerületi központ adta be, a Bajai, a Kiskőrösi és a Kecskeméti, ők a kedvezményezettek” – mondta el az eseményen Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei közgyűlés elnöke.
A benyújtott pályázatok célja az iskolák bővítése, energetikai korszerűsítése és a tanulási környezet javítása. Tankerületenként az alábbi települések, illetve intézmények érintettek:
KECSKEMÉTI TANKERÜLETI KÖZPONT
Köznevelési infrastruktúra fejlesztése a Kiskunmajsai Móra Ferenc EGYMI-ben – Kiskunmajsa – 416 millió forint
A Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola bővítése – Kerekegyháza – 650 millió forint
Infrastruktúra fejlesztés a Helvécia-Ballószög Általános Iskola Wéber Ede Általános Iskolájában – Helvécia – 566 millió forint
Infrastruktúra-fejlesztés a Kiskunfélegyházi József Attila Sportiskolai Általános Iskolában – Kiskunfélegyháza – 180 millió forint
Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztése a Szentkirályi Általános Iskola és AMI-ban – Szentkirály – 100 millió forint
KISKŐRÖSI TANKERÜLETI KÖZPONT
A Duna Menti EGYMI, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium épületének felújítása – Dunavecse – 115 millió forint
A Kiskőrösi Bem József Ált. Iskola Fülöpszállási és Soltszentimrei Tagintézményeinek fejlesztése – Fülöpszállás – 550 millió forint
A Kiskunhalasi EGYMI, Óvoda és Általános Iskola energetikai korszerűsítése – Kiskunhalas – 515 millió forint
A Tassi Földváry Gábor Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola épületének felújítása – Tass – 100 millió forint
Rémi Általános Iskola tornaterem és öltöző épületrészének energetikai korszerűsítése – Rém – 120 millió forint
Az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola épületrészének energetikai korszerűsítése – Apostag – 75 millió forint
A Szalkszentmártoni Petőfi Sándor Általános Iskola épületrészének energetikai korszerűsítése – Szalkszentmárton – 95 millió forint
A Kisszállási Sallai István Általános Iskola fűtéskorszerűsítése – Kisszállás – 70 millió forint
A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola és Pirtói telephelyének fejlesztése, korszerűsítése – Kiskunhalas – 410 millió forint
BAJAI TANKERÜLETI KÖZPONT
A Miskei Tóth Menyhért Általános Iskola fejlesztése – Miske – 235 millió forint
A Bácsalmási Körzeti Általános Iskola és AMI Kunbajai Általános Iskolájának fejlesztése – Kunbaja – 450 millió forint
A Bácskai Általános Iskola Tataházi Tagintézményének fejlesztése – Tataháza – 225 millió forint
A Kalocsai Nebuló Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény fejlesztése – Kalocsa – 950 millió forint
A Dávodi Forrás Általános Iskola Csátaljai Tagintézményének fejlesztése – Csátalja - 125 millió forint
A Dunapataji Kodály Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fejlesztése – Dunapataj – 400 millió forint
További két település, Solt és Felsőszentiván a TOP PLUSZ-3.1.3 „Helyi humán fejlesztések” program keretében nyert el támogatást 198 millió, illetve 38,8 millió forint értékben. Ezek a beruházások a helyi közösségek erősítését és a szociális szolgáltatások bővítését célozzák.
A kalocsai grémium legutóbbi ülésén a legnagyobb vitát, legtöbb hozzászólást a zaj- és rezgésvédelem helyi szabályairól, illetve a közösségi együttélés szabályait sértő tevékenységekről szóló rendeletének módosítását célzó javaslat váltotta ki.
Bedő Lénárd, Csikósné Vörös Marianna, Kerpits Miklós, Doróné Varga Nikolett és Nyerges Benjámin vehette át az elismerést az idei évben. Gratulálunk a díjazottaknak!
Június 2-án, hétfőn ünnepélyes eseménnyel veszi kezdetét az Ünnepi Könyvhét a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtárban. A program első napján nyílik meg a „Kiss István 80” című gyűjteményes kiállítás, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Május 20-án a méhek világnapját ünnepeljük, felhívva a figyelmet ezekre a nélkülözhetetlen rovarokra, amelyek életünk és a globális ökoszisztéma fenntartásának csendes hősei.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.
A zene iránt érdeklődő gyermekeket és fiatalokat várja a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola. A 2025/26-os tanévre szóló felvételi meghallgatást május 24-én, szombaton tartják az intézmény Hunyadi utcai épületében.
Még >>>
Zivatar és jégeső veszélye miatt citromsárga figyelmeztetés van érvényben Bács-Kiskun vármegyében – a meteorológiai szolgálat fokozott óvatosságra inti a lakosságot.
Még >>>
Egy idős férfit fosztott ki egy kalocsai nő, miután nem járt sikerrel pénzszerzési próbálkozásával. A rendőrök rövid időn belül elfogták az elkövetőt, az ügy pedig vádemeléssel zárult.
Még >>>