2025. 05. 17. szombat
Paszkál
: 403 Ft   : 360 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 595 Ft/l   Írjon nekünk

Utazás kiállítás 2019 - Színes programkavalkáddal mutatkozott be Kalocsa, Dunapataj és Hajós

Zsiga Ferenc  |  2019. 02. 22., 08:13

Nem túlzás azt állítani, ha idén nem Bács-Kiskun megye és fővárosa, Kecskemét az Utazáskiállítás 2019 nagyrendezvény díszvendége, mind a szakmai látogatók, mind a turizmus iránt érdeklődők jóval kevesebb élménnyel térnek haza, mint akár két-három éve. Ha szűkítjük a kört, a megyén belül is jól odatette magát Kalocsa, Dunapataj és Hajós, az a három település, amely a TDM szervezetet is működteti. Kalocsa népművészeti hagyományai mellett paprikás ételeivel, Dunapataj a Szelidi-tó megannyi lehetőségével és kitűnő pacalpörköltjével, Hajós város a borvidék nedűjeivel, valamint a Nemesnádudvarral, Császártöltéssel közös sváb sarokkal hívogatta, majd jó időre marasztalta az érdeklődőket. Ugyanakkor a magyarországi székhellyel rendelkező nagy utazási irodák közül csak néhányan mutatkoztak be. A szakmai napon a külföldiek sorában igazából Kína, Törökország, Horvátország, valamint a díszvendég Algéria standjai voltak megkülönböztetett figyelemre érdemesek.

A rendezvényt dr. Szalai-Bobrovniczky Alexandra budapesti főpolgármester-helyettes nyitotta meg, majd Rideg László, mint a díszvendég Bács-Kiskun megye elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az elnök a nagyszínpad köré gyűlt szakmai közönségnek mindazt elmondta, amit a területére legnagyobb, ám mint kiderült, turisztikai értékekben is az egyik leggazdagabb megye kínál a hazai és külföldi vendégeknek.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Nem volt könnyű dolga Rideg Lászlónak, hiszen 26 település kínálatát, értékeit szinte lehetetlen volt úgy összefoglalni, hogy valamelyik település ne maradjon ki, de azért mindenkinek jutott az elismerésből, a jól kommunikált figyelemfelkeltésből. Az elnök felhívta a figyelmet, a 192 négyzetméteres standon, egységes arculattal, minden eddiginél gazdagabb kínálattal és színes programokkal megjelenő települések egészen február 24-e,vasárnap 18 óráig elérhetők a Hungexpo Vásárközpont „A” pavilonjának 307 és 308 standján.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Kalocsáról egyedüli médiumként a Kalohírek volt jelen, így mi sem természetesebb, hogy Kalocsa részvételéről Kapitány Alízt, a TDM szervezet vezetőjét a helyszínen kérdeztük.

A megye városai közül feltétlenül meg kell említeni Baját, Kiskunhalast, Soltvadkertet, az egyre inkább feltörekvő Kiskőröst. Ezeknek a városoknak a kiállítóhelyeinél a polgármesterek is ott voltak, hogy városukat személyesen is népszerűsítsék. Jól gondolkodtak, mert széleskörű kapcsolataiknak köszönhetően nem csak a VIP vendégek, de az idegenforgalmi szakma képviselői is keresték a társaságukat, és ha már ott voltak, névjegykártyák cserélődtek, prospektusokkal megrakodva mentek tovább.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Aki jár már az Hungexpo A pavilonjában, az tudja, hogy több ezer négyzetméteres a területe. Ám ezúttal nem volt olyan szeglete, hogy először a kalocsai paprikás ételek, majd a bajai halászlé, kicsit később ismét a kalocsai grillezett kolbász, paprikás kácsi illata ne lengte volna be a hatalmas teret.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

A százakat vonzó kóstoltatás, helyesebben inkább étkeztetés végén Németh Józsefet kértük fel értékelésre.

 

Az Utazáskiállítás 2019 expo első napja 18 órakor zárult, ám vasárnapig még van két nap, hogy mindazok, akik ellátogatnak, maradandó élményekkel térjenek haza, átérezhessék az alkalomra alkotott szlogent: Bács-Kiskun boldoggá tesz!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 16., 10:08
Az atomerőmű nem „polctermék”, azaz a terveket nem lehet csak úgy lekapni a polcról, országonként eltérők a követelmények és mások a telephelyjellemzők. A terveket minden esetben a helyi adottságokhoz hozzá kell igazítani. Ezzel összefüggésben igazolni szükséges, hogy az erőmű tervei megfelelnek a nukleáris biztonsági követelményeknek. Alapvető eszköz erre a célra a biztonsági elemzés, az ezzel kapcsolatos feladatokat a Paks II. projektben a Nukleáris Osztály szakemberei végzik. (x)
2025-05-13 15:44:11
Épül az energetikai berendezések gyártóüzeme az építési-szerelési bázison. Miközben a beruházási területen jelentős építési folyamatok értek véget, zajlanak az előkészületek az első betonhoz és készülnek a felvonulási épületek, Oroszországban gyártják a Paks II. Atomerőmű reaktortartályait, Franciaországban pedig a turbinák első elemeit. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 17., 09:28
Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután az 54-es főúton, ahol két személyautó ütközött össze. A karambol következtében ketten megsérültek – és ami ezután kiderült, az még a tapasztalt rendőröket is megdöbbentette. Még >>>
2025. 05. 17., 08:20
Nem jött be a trükközés: hamis iratokkal próbált meg kijutni az országból egy szerb férfi, akit végül a rendőrök kiadatási őrizetbe vettek a francia hatóságok elfogatóparancsa alapján. Még >>>
2025. 05. 17., 08:06
Nem mindennapi leleményességgel próbálta kijátszani a hatóságokat egy cigarettacsempész, akinek járművében kígyószerűen elrejtett dohányárura bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának munkatársai. Még >>>
2025. 05. 17., 07:35
Szombaton ismét emelkednek a hazai üzemanyagárak. A benzin és a gázolaj ára egyaránt nő, folytatva a korábbi hetek drágulási trendjét. Még >>>
2025. 05. 16., 16:28
Látványos és veszélyes üldözéssel ért véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőreinek rutinellenőrzése az M3-as autópályán, ahol egy ukrán sofőr magyar rendszámú autójában több mint 33 millió forint értékű csempészcigarettát találtak. Még >>>
2025. 05. 16., 12:56
Május 16-án délelőtt véglegesen megszüntették a hajósi központi buszmegálló melletti három parkolóhelyet. A türelmi idő után a rendőrség megkezdi a szabálytalanul parkoló autósok bírságolását – figyelmeztet az önkormányzat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK