A szombatitól szebb időt kívánni sem lehetett volna az ötödik Sárkányhajó Kupa felnőtt versenynapjára: koradélután már alulról súrolta a hőmérő higanyszála a 30 fokot. Az időjárás mellett a kupa hangulata is hibátlan volt, a jókedvű csapatok fej-fej melletti küzdelmekben, de végig sportszerű versenyzéssel döntöttek a vándorserleg sorsáról.
Az idei 20 csapatos mezőny délelőtt 9 órakor a FIT WORLD – Vöröskereszt-Mentők összecsapással kezdte meg a hosszú, de pörgős napot. Tíz futam után dőlt el, hogy mely együttesek jutottak egyből a következő körbe. Ezt követően az első kör vesztesei reményfutamokban húztak egymás ellen, amelyekből a legjobb időeredményt elért hat csapat léphetett tovább.
A második fordulóba jutott 16 egységnek még egyszer bizonyítania kellett gyorsaságát, így alakult ki a legjobb nyolcas mezőnye, akik a négyes döntőbe jutásért hadakoztak egymással. A legjobb négy közé a győztesek, vagyis az Aerobikák, a tavalyi harmadik helyezett KSE, a tavalyi ezüstérmes FIT WORLD, és a címvédő Speed Dragon Baja jutott tovább.
Ezután sorsolással döntöttek arról, hogy a legjobb négyben ki ki ellen evez a továbbiakban. A két győztes csapat a döntőbe jutott, míg a két vesztes a harmadik helyért evezhetett.
Így alakult ki a bronzfutam párosítása, vagyis az Aerobikák–FIT WORLD párharc. A futam a folyadékveszteség pótlásáról is gondoskodó Aerobikák kerültek ki győztesen, akik egyébként üde színfontjai voltak a húszcsapatos mezőnynek.
A döntőben a KSE kalocsai legénysége húzta a Speed Dragon Baja erőskezű profi egysége ellen. A vándorkupa nagy csatában, végül akárcsak tavaly, úgy idén is a bajaiakhoz került.
A nap végi eredményhirdetésen Mezey Gabriella ifjúsági referens és Greksa Zsófia ifjúsági polgármester adták át az okleveleket és érmeket, majd Mezey Gabriella egy bejelentést is tett, miszerint jövőre amatőr és profi kategóriában is meghirdetik a felnőttek versenyét.
Bár a pontos nevezési feltételekről még nem szólt a referens, de várhatóan e szabályozással visszakerülhet Kalocsára az újabb egy évig Baján időző vándorserleg.