2026. 09. 14. hétfő
Roxána, Szeréna
: 366 Ft   : 317 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Jubileumi kedvezmények – Diákjegy és bérletakció a Kék Madár Fesztiválon

2017. 06. 04., 20:04

A jövő hét végén huszonötödik alkalommal hívják életre Kalocsán a helyi beteg gyermekek támogatását zászlajára tűző Kék Madár Fesztivált. Mint arról korábban írtunk, a program rendkívül színes, sikerült országosan ismert húzónevek mellett Kalocsáról elszármazott művészeket a jó ügy mellé állítani, és a negyedszázados évforduló alkalmából a részvétel még kevesebbe is kerül, mint korábban.

Lakatos György főszervező, városunk díszpolgára az előkészületi finomhangolások tárgyalása céljából látogatott haza a múlt hét végén, pont azon a napon, amikor is a sétálóutcában szélesre tárta ablakait a „madárház”.

Itt már kaphatóak a jegyek-bérletek, ajándéktárgyak, amelyek megvásárlásával mind-mind a forgatag fő célját, azaz a kalocsai kórház ellátási területén élő beteg gyermekek gyógyításának támogatását segítheti. Elnézve az árakat, egyik ámultból estünk a másikba – erről beszélgettünk a fesztiváligazgatóval.

Kezdjük talán a 18 év alattiak számára hirdetett „féláras akcióval”, miszerint a fiatalok ötven százalékos kedvezménnyel válthatnak koncert- és színházjegyeket, valamint teljes bérletet is.

- Sok éve benne volt már a levegőben, hogy a 14-30 közötti korosztályt szeretnénk „megfogni” és nagyobb tömegben becsábítani a fesztivál eseményeire. Ők azok, akik a legfogékonyabbak az őket körülvevő digitális világban rejlő lehetőségekre, amely ugyanakkor hatalmas túlkínálattal halmozza el őket, így talán nehezebben mozdulnak egy élő koncertre vagy színházi előadásra. A kicsik és az idősek más téma, hiszen ők még nem kavarodtak bele, illetve már túl vannak ezen a „habzsoláson”. Maga, a diákkedvezmény bevezetése, őszintén megvallva nem az én ötletem. Nem vagyok biztos benne, hogy Soponyainé Nagy Edit vagy Madura Tündi vetette fel, de talán valamelyikük. Emellett igyekeztünk a programot is úgy alakítani, hogy folyamatosan fiatalítsunk, pontosabban egy olyan réteget is megmozdítsunk, akik kevésbé látogatták korábban a fesztivált – meséli Lakatos György, mosolyogva újságolva, hogy az unokaöccse, a testvérének a 19 éves fia leesett állal kérdezte, hogy tényleg sikerült-e a Besh o droM együttest megnyerni egy „kék madaras” kalocsai koncertre.

- Remélem, hogy Zséda koncertje hasonló érdeklődésre tarthat számot, bár ő talán a huszon-, és harminc pluszosok számára nagy kedvenc. Szintén ennek a generációnak szól a „Lélegezz!” darab Pálos Hanna és Nagy Ervin előadásában, ami egy fiatal pár gyermekvállalás körüli dilemmáit járja körbe – folytatja Lakatos, majd rátért egy másik idei akcióra.

- Eddig talán kevés szó esett róla, hogy nem csak a 18 alattiaknak szerettünk volna a negyedszázados jubileum alkalmával kedveskedni, hanem a fesztivál rendszeres látogatóinak és azoknak is, akiknek sikerült több produkcióval felkelteni az érdeklődését – vezette fel a jubileumi bérletár-zuhanás mögötti szándékot.

A minden egyes programra belépést biztosító bérlet árát ugyanis 12 ezer forintról (ami visszaosztva az események számát sok ezer forintos megtakarítással az alapfelállás szerint is igen jutányos ajánlat a fesztiválozónak) az idén 10 ezer forintra csökkentették.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 10:38
Hagyományőrző szüreti felvonulással és egész napos programmal várják az érdeklődőket szeptember 19-én, szombaton Homokmégyen. A rendezvényt a Homokmégyi Hagyományőrző Néptánc Együttes szervezi, a napot pedig este szüreti mulatság zárja Markó Gabi és bandája közreműködésével.
2026. 09. 14., 08:45
Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kiskőrösi mérnöksége szeptember 21. és 24. között az 51-es főút Dunapataj és Kalocsa közötti szakaszán. A munkavégzés idején jelzőőrös forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozásra, valamint szeptember 24-én az FBH-NP Nonprofit Kft. hulladékudvarához vezető önkormányzati út időszakos lezárására is számítani kell.
2026-09-11 14:47:17
Váratlanul Magyar Péter is megjelent a Dunaszentbenedeki falunapon, ahol a szokásos falunapi forgatag közepette Vargyas László polgármester átadta a települési elismeréseket, és köszönetet mondott a Paksnál az atomerőmű hűtővízellátását stabilizáló fenékküszöb építésén részt vevőknek, a vízügy, illetve a vízépítők, valamint a munkálatokat támogató honvédségi erők képviselőinek.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 14., 11:50
A Paprikafesztivál idején a megszokottól eltérő nyitvatartással várja látogatóit a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK