2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

MiaManó! – Legalább 37, közülük öt kiemelt támogatottja lesz idén a Kék Madárnak

Illés György Cinó  |  2018. 06. 06., 15:10

Szombaton a kalocsai színházban tartották meg a Kék Madár Alapítvány pályázatának eredményhirdetését, a hagyományok jegyében összekapcsolva a fesztivál gyermekprogramjával. A lurkók szórakoztatásáról a MiaManó Színház „MiaManó Manóföldjén” című interaktív előadása gondoskodott.

A fesztivál háziasszonya, Bayer Ilona elmondta: idén 46 gyermek támogatására pályáztak, volt olyan család, ahonnan két gyermek támogatására is. Az elhangzottakból kiderült, az ítészek indokolatlannak egyetlen pályázatot sem tartottak.

A beadványokat két gyermekorvos dr. Horváth Györgyi és dr. Szeitz Klára tekintette át és látta el javaslatával, indokoltnak, kiemelten indokoltnak, illetve kevésbé indokoltnak minősítve a pályázatokat.
Amint megtudhattuk,

A GRÉMIUM 5 GYERMEK TÁMOGATÁSÁT TARTOTTA KIEMELTEN INDOKOLTNAK.

Ők az alapító okirat szerinti legnagyobb összegű támogatást fogják megkapni.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek


A KÉT ORVOS TOVÁBBI 32 GYERMEK TÁMOGATÁSÁT TARTOTTA INDOKOLTNAK, KILENC GYERMEK PÁLYÁZATA PEDIG KEVÉSBÉ INDOKOLT MINŐSÍTÉST KAPOTT.

Azonban az összegszerűségről egyelőre nem volt szó, hiszen a fesztivál bevétele akkor még ismeretlen volt. Annak tükrében állapítják majd meg, hogy milyen összeggel támogatják az arra ítélt pályázatokat, és hogy mekkora összeg jut a kevésbé indokolt minősítést kapott pályázatok beadóinak. Ugyanis a kevésbé indokolt minősítés nem jelenti azt, hogy nem volnának támogathatóak, azonban a támogatás mértéke az alapítvány anyagi lehetőségeitől, részben a fesztivál bevételétől függ.

Mindenesetre a kilátások jók, hiszen a tervezett programhoz képest extra programként került a műsorfolyamba Rost Andrea koncertje, amint azt Lakatos György a megnyitón elmondta, és ahogyan a művésznő szombat esti koncertjén elhangzott, nem várt helyről, egy pakkban is érkezett 5.555 euró támogatás testvérvárosunk, Kirchheim unter Teck motoros közösségének gyűjtése nyomán.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

A pályázati eredmények ismertetése után a MiaManó Színház „MiaManó Manóföldén” című gyermekműsora következett, amelyben több alkalommal megmozgatták, megtáncoltatták, megénekeltették a közönség soraiban ülő, csillogó szemű gyerekeket is.
A lelkes önként jelentkezők egyik táncát meg is örökítettük, íme:

A kissé a Hupikék Törpikék rajzfilmsorozatra emlékeztető alaphelyzetet vázoló mese története szerint a nagyon kedves, de nem túlságosan eszes manókat óriási veszély fenyegeti: gonosz ármányság leselkedik rájuk!

Hogy ebből megmenekültek-e, …
azt csak azok tudhatják, akik ott voltak az előadáson.

De abból még egy ízelítőt, épp az ármányos cselszövés perceit, amikor a két főgonosz megfőzi varázsitalát, meg is örökítettük.
Jó szórakozást:

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-06-01 18:49:00
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.
2023-05-31 13:34:00
40 adott gólnál álltak meg Vancsics Jánosék, miközben tombolt a lelátó a mieink attraktív játéka láttán - Bock, Katona, Vancsics, Vidók és Rumi látványos találatai voltak az “olaj a tűzre”.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK