2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 363 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Minden korábbinál sikeresebb Paprikás Ételek Főzőversenye

Zsiga Ferenc  |  2016. 09. 20., 15:15

Ha eddig nem létezett, a minden korábbinál sikeresebb XX. Paprikás Ételek Főzőversenye tapasztalatai alapján akár kódexbe foglalhatnánk, melyek a sikeres főzőverseny aranyszabályai. A nemzetközi gasztro versenyekre rendszeresen járó nagy tekintélyű zsűri tagjai a legmagasabb elismeréssel gratuláltak a főzőverseny atyjának és motorjának, Németh Józsefnek és a fesztivál szervezőinek az olajozottan működő „gépezetért”, az igazi csapatszellemért. Németh Józsefet a főzőverseny értékelésére kértük, és persze a sokak által várt eredményekről kérdeztük.

Németh József, akit kollégái Kalocsa és a paprikás ételek magyarországi gasztro-arcának tekintenek, kicsit elérzékenyülve emlékezett azokra az időkre, amikor 20 évvel ezelőtt a Paprikás Ételek Főzőversenyét útjára indította. Ahogy mondta, „nem tud érzelmek nélkül beszélni” a 20 évvel ezelőtti kezdetekről, majd a folytatásról. Ahogy egy családban a dédelgetett gyermek egyszer csak felnőtt korba lép, úgy jutottunk el a huszadik, immár országos, nyugodtan mondhatjuk, nemzetközi hírű kalocsai Paprikás Ételek Főzőversenyéhez.

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

– Öröm volt nézi a gesztenyesor két oldalán, a sétány mellett felállított egységsátrakat, a csapatkiírások egységes arculatát, az ötletesebbnél ötletesebb dekorációkat. Összességében elmondható, hogy a Paprikafesztivál és a Főzőverseny jó és méltó helyre került a megújult Érsekkertben, a Platán Rendezvényközpont környezetében. Egyik szemem sírt, a másik meg nevetett, amikor azokra a 20 évvel ezelőtti és későbbi lelkes főzőkre gondoltam, akik végig kitartottak, de időközben vagy elhunytak, vagy már olyan idősek, hogy csak a híradásokból tájékozódnak a fesztiválról. Ugyanakkor itt vannak fiaik, unokáik, akik tovább viszik a stafétát! Példaként említhetem a Haris-Team csapatot, ahol a fiatalabb nemzedék az elődök nyomába lépett. Aztán jó volt megélni, megtapasztalni, hogy nem tudtam olyat mondani, kérni, amit a Kulturális Központ, a Vagyonhasznosítási, és a Parkgondozó Kft. munkatársai, a zsűriben résztvevő kollégáim szinte nem azonnal teljesítettek volna – kezdte összegezni Német József az idei tapasztalatokat.

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

– Külön öröm volt számomra, hogy itt volt dr. Szabó Enikő, az országos tisztifőorvos helyettese, aki kifejezetten a higiénés feltételek teljesülését vizsgálta, és azt mondta: hivatása szabályait tekintve ilyen színvonalas rendezvényen még nem járt Magyarországon. Hozott is magával egy oklevelet és serleget, amit a leghigiénikusabb csapatnak adott át.
Jó érzés volt látni, hallani, hogy a turisztikai programajánlók mellett az országos média olyan jelentős képviselői, mint a Blikk, vagy a Kossuth Rádió ellenszolgáltatás nélkül hirdette a kalocsai programokat. Jöttek is az egész ország területéről, a környező országokból, és ahogy mondták, elégedetten, élményekkel gazdagodva távoztak – folytatta a főzőverseny megálmodója.

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

– Amire a siker ellenére a jövőben jobban kell majd figyelni, hogy a fesztivál alkalmával ne csak a rendezvény megtartására kiválóan alkalmas érsekkert, a főzőhelyek és a színpad legyen feldíszítve, hanem jó volna, ha díszítőelemként a magánportákon is megjelenne a paprika, mint hungarikum.

Ahogy Németh József fogalmazott, a szervezők kimagasló teljesítményt nem is annyira a helyek elfoglalásakor, hanem a résztvevő csapatok levonulásakor nyújtottak. Az Apostol koncert kellős közepén kellett szervezetten és csendben elhagyni az Érsekkertet, ami a tömeg ellenére balesetmentesen sikerült. Külön öröm, hogy az ide látogató 100 (!) csapat között 4 polgármester, négy szakmai középiskola és oktatóik is ott voltak.

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Más gasztro versenyeken aligha találkozni olyan 12 tagú zsűrivel, amelynek mindegyik tagja elismert szaktekintély. Nem volt egyszerű a dolguk, hiszen rövid idő alatt kellett esetenként egy csapat 4-5 fogásból álló ételsorát bírálni. Sokak tetszését kiváltotta, ahogy az ünnepélyes eredményhirdetéshez a Szabadtűzi Lovagrend tagjai zöld színű díszruhában, az I. Magyar Fehérasztal Lovagrend képviselői fehér palástban, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség kiválóságai is díszegyenruhában felsorakoztak és egy kis ceremónia keretében adták át a merített, antikolt papírból készült díszokleveleket.

– Ám hogy rövidre fogjam, jól vizsgázott az új helyszín és természetesen a jó időjárásnak is köszönhető, hogy talán minden korábbinál több látogatóval és nagyobb sikerrel zárult a XX. Paprikás Ételek Főzőversenye – mondta portálunknak a legmagasabb turisztikai elismeréssel, a Pro-Turizmo Díjjal kitüntetett Németh József.

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Eredménylista

Paprikás Ételek Arany Díj
1.Bugaci Főzőmesterek- Bugac (Bugaci paprikás ,kacsamáj, kacsacomb sütve)
2.Benke Csaba- Kalocsa (Csülökpörkölt körömmel bolondítva)
3.De Jure – Kalocsai Ügyészség- („Fülétől a farkáig” toros disznópaprikás)
4.Haris-Team-Kalocsa (Káposztába töltött disznójava gerslivel)
5.Kócos Burgzsandárok – Budapest (Paprika triológia)

Paprikás Ételek Ezüst díj
1.Jakus és Társa – Kelebia
2.Romesz (Romsics István) – Kalocsa
3.Tóth család –Jánoshalma
4.Fatális – Csősz
5. „Bekóstolnád” – Kalocsa – Gyöngy üdítő csapata

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Paprikás Ételek Bronz
1.Sparthelt ördögei –Tiszaújváros
2.Duci csapat – Karancslapájtő
3. Jedlik Ányos Lovagrend-Hajdúnáná
4.Tálasbérce – Székelyföldről érkezett csapat

Ifjúsági kategória
1. Bányai Júlia Szakközépiskola – Baja
2. Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola – Kalocsa
3. Váradi Szabó Szakközépiskola – Kiskunhalas

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Arany Bogrács díj
1. Arany fakanalak –Budapest
2. Szentlőrinci Szakközépiskola –Eger

Kiemelt Különdíjak
Legfinomabb halászlé – Kisapostag csapata
Legjobb vadétel – Kalocsa, Haris-Team

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Legszebben tálalt paprikás étel
Kurucz Zoltán és társasága – Kalocsa

Egytál étel kategória
Amatőr királyi szakácsok – Kiskunfélegyháza

Legősibb Kárpát-medencei paprikás étel
Duci-Juci csapa – Röszke

Legfinomabb paprikás sütemény
Kakucs Község Önkormányzata

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Legvidámabb csapat
Roma Nemzetiségi Önkormányzat – Kalocsa

Legszebb kivitelezett kalocsai tálalás
Terbe pincészet-Hajós

Legszebb portál
Viharsarki betyárok – Gyula

Leghigiénikusabb csapat
Lila Akác Nyugdíjas Klub – Tóalmás

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Kalocsa Város Különdíja
Székelykeresztúr csapata – Székelykeresztúr

Kalocsai Porcelánfestő Manufaktúra Különdíja
Kúla küldöttsége – Kúla (Szerbia)

Ínyencmester legmagasabb szakmai díj
Viharsarki betyárok – Gyula

Rubin díszdiploma, valamint a Kalocsai Szent István Lovagrend tiszteletbeli lovaggá avatása
Kaegbendő csapata – Kis-alföldi Erdőgazdasági Zrt. – Győri vadászok

Képgaléria megtekintése (261 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

Szürkemarha Pörköltfőző Verseny fődíja
Kalocsai Juhászok – Kalocsa

2016. évi XX. Főzőverseny Vándordíja (korona, jogar, alma)
Ízvadászok – Kapuvár

Gasztrokard Lovagi Vándordíj
Amatőr Királyi Szakácsok – Vajdaság (Szerbia)

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK