Népek konyhája a XXI. Duna Menti Folklórfesztiválon

Nem kellett reflektor, hangosítás, a spontaneitás annyira betöltötte az érsekkerti sétányt, hogy ebből a műfajból a színpadon sem láttunk különbet.

A főzőcsapatok már jó előre elküldték a listát, hogy milyen alapanyagokra van szükségük, de volt, aki a hozzávalók egy részét, például céklát, puliszkát, speciális fűszereket otthonról hozta magával, nem bízta a véletlenre.

Ugyan eredetileg 14 órakor kezdődött a főzés, de a borcsot készítő orosz nemzetiségű horvát Kalinka Táncegyüttes asszonyai már 11 órakor nekiláttak a hosszú főzési idővel járó, az orosz konyhára jellemző borcs elkészítéséhez. Hát, mit mondjak, megérte az időt és a fáradságot! Ugyan céklalevesről beszélünk, amit kóstoltunk, az inkább volt egytál étel, mint leves. A hosszú főzési időt a benne lévő marhahús és a cékla igényelte, és hogy a remekbe szabott étel készítésében ki vett részt, azt abból lehetett tudni, hogy a cékla aprításától kinek lett vörös a keze.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Na, és persze ezúttal is a törökök! Ők nemcsak évtizedek óta adnak lendületet, pezsgést a fesztiválnak, de ezúttal a muszaka elkészítésében is olyat alkottak, ami remek. Az ember a török riviérát járva azt gondolná, hogy a kitűnő hotelekben lévő mesterszakácsok aztán profik, az ott készített muszaka a legek legje. Ám mint az az Érsekkertben péntek délután kiderült, a fenét!

A török sípos és a két dobos anyukájuk receptje alapján olyan muszakát rittyentett, hogy azok a híres-neves szakácsok elbújhatnak mellette. És ha már török étkezésről beszélünk, az ugye nem lehet meg édesség nélkül. Most is készült, de ha kerékbe törnek, akkor sem jut eszembe, mi a neve annak a pisztáciával, mézzel bolondított, gríz alapú desszertnek, amelyikből sokan kétszer is kértek. No’ ha így van, ettől beszédesebb méltatás aligha kell!

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

A lengyel csoport chlodnik-ja nem csak ízvilágában, de bíborvörös színében is egyedülálló volt. Amit erről a kissé hiányos angol tudásommal sikerült megtudnom: a clodnik gyakorlatilag hideg levest jelent. Ennek a céklás változatát fogyaszthattuk, ami lengyel barátaink szerint náluk a legnépszerűbb és a legismertebb. Az étel azért is jó választás volt, mert a 32 fokos melegben kifejezetten üdítően hatott a hidegen tálalt leves.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Ahogy az erdélyi székelykeresztúri csoport sátrához és főzőhelyéhez közeledtünk, egyre inkább a magyar konyhára jellemző illatok terjengtek. Nem csoda, hiszen a tejfölös csirkepaprikás, székely módra persze puliszka körettel, uborka salátával, majd a frissen sütött tehéntúrós csöröge mindazt hozta, amit a hagyományos magyar gasztronómia a kulináris élvezetek érdekében egy ilyen tömegrendezvényen csak megtehet.

Cseh néptáncos barátaink is kitettek magukért, és ha mi magyarok eddig abban a hiszemben éltünk, hogy a cseh és a szlovák konyha kicsit egyhangú, ebből a meggyőződésünkből a táncosok és zenészek főzőcsapata nem zökkentett ki bennünket. Viszont ebben a műfajban ilyen jót még nem ettünk! A füstölt csülök knédlivel és párolt káposztával ezúttal úgy el volt készítve, hogy az erről alkotott véleményünket új dimenzióba helyezte.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

Szerbiai testvérvárosunk, Kúla főzőlegényeinek nagy fantáziáját sem tudjuk dicsérni, mert nincs olyan magyar, aki ahogy nálunk mondják marhapörköltet, vagy ahogy ők nevezik, marhapaprikást ne tudná elkészíteni. De nem úgy, ahogyan a kúlaiak! Erre mondják: olyan volt, mint ami a nagykönyvben meg van írva. Pont.

És ha már hazai pályán voltunk, nem állhattuk meg, hogy a mintegy 150 főre főző Kalocsai Bokréta Néptánc Együttes népes csapatát ne látogassuk meg. Érdemes volt! A két hatalmas bográcsban készülő paprikáskrumpli füstölt kolbásszal egyéb disznóságokkal, csipetkével, friss kenyérrel hibátlan volt.

A rendezői bal oldalon elhelyezkedő bográcsban lévő étel azoknak készült, akik nem szeretik az erőset, az intenzívebb ízeket (gyerekek), a másikban pedig az ütősebb változat, amire a távolabbról érkezők csoportok tagjai joggal használták a „magyaros” jelzőt – persze a szó legnemesebb értelmében.

Hatalmas szerencsénk, hogy ezúttal nem főzőverseny, hanem a fesztiválon részt vevő népek konyhájának bemutatója volt az Érsekkertben, így nem kell mérleget vonni. Sőt, egy ilyen nap után jobb, ha egy-két napig még a fürdőszoba mérleget is kerüli az ember.

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

És végül: ezt a tudósítást nem lehet úgy befejezni, hogy a török alkalmi táncház ritmusát, vérpezsdítő dallamát ne idéznénk meg még egyszer. A török zenészek és táncosok ezúttal még a fakanál mellől is úgy oda tették magukat, hogy ember nem volt, akinek ne járt volna keze-lába, vagy ne állt volna be táncolni a nagy körbe.

Kár, hogy ilyen mulatságban csak háromévente van részünk, legközelebb csak 2020-ban találkozunk táncos-, zenész-, és immár főzőbarátainkkal, ismerőseinkkel!