Az ACFK Egyesület és a Kalocsai Futócimbik közös szervezésében október 31-én, szombaton idén is megrendezik a Kalocsai Tök Jó Futást, immár negyedik alkalommal. A program délután háromnegyed öttől bemelegítéssel kezdődik Nagyné Ladnai Éva vezetésével, és rajtja öt órakor lesz, de nem verseny lévén – valamint a járványhelyzetre tekintettel, a mezőny széthúzása végett – a futókhoz este fél hétig lehet csatlakozni. A nevezés 14 éves életkor alatt ingyenes, a fölött egy ezres, amelyért cserébe emlékérem és frissítés dukál a TÖK jó hangulat mellé.
Ebből a jó hangulatból már háromszor részesültek, akik bekapcsolódtak az utóbbi időszakban számos fotós sikert is fölhalmozó tömegsport-aktivista, Török Töce Tibor és sportbarátai által évente megszervezett, négyévszakos, rendszeres programsorozatának őszi fordulójába, amelyről portálunk olvasói már tavaly is jó előre értesültek, és eseménytudósítást is olvashattak róla hasábjainkon.
Töce őszi futóalkalma „Tök jó futás” néven a halloween újabban igen népszerű ünnepnek tematikájából táplálkozik.
Ennek megfelelően
MINDENFÉLE BOSZORKÁNYOS DOLOG, IJESZTŐ JELMEZ ÉS HASONLÓ MEGFÉR AZ ILYENKOR ELMARADHATATLAN TÖKLÁMPÁSOK MELLETT.
Igazán TÖKösnek érzed magad? Vagy inkább TÖKetlennek? TÖKmindegy! Gyere, és hozd a TÖKöd, faragd meg TÖKéletesre, aztán fuss, sétálj velünk, és ne otthon TÖKetlenkedj!”– hirdeti a rendezvény szlogenje a plakáton, és mit tehetnénk ehhez hozzá?!
Amit a többiek: ki-ki a saját tökét!
A szervezők arra bíztatják a résztvevőket, hogy jöjjenek jelmezben, hozzanak magukkal fekete macskát, denevért, boszorkányt (lehet, hogy az már amúgy is lesz ott…), meg varangyot, … ja, azt nem.
Vagyis, de, mert a „bármi alkalomhoz illőbe” beletartozik az is…
Nevezni lehet a helyszínen, de előre is, a www.futocimbik.hu oldalon.
TELJESÍTENDŐ SZINT: EGY KÖR, AMI KÖRÜLBELÜL 900 MÉTER,
de igény szerint lehet csak úgy, szabadon sétálni, futkározni is a szabadban
KORHATÁR NINCS, DE 99 ÉVES ÉLETKOR FÖLÖTT RÉSZVÉTEL CSAK SZÜLŐI KÍSÉRETTEL!
Tehát:
NE TÖKÖLJÖN, DE NE IS TÖKETLENKEDJEN SENKI, HANEM 30-ÁN VONSZOLJA EL A TÖKÉT AZ ÉRSEKKERTBE, ÉS FUTÁS!