2023. 11. 28. kedd
Stefánia
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

A PLER elszállt, a „Gézengúzok” zúztak: Gézengúz UKC – PLER II. 28–22

Tamás Ferenc  |  2018. 10. 01., 13:12

A Fiú serdülő II. osztály – Kelet csoportjában a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club szépreményű fiataljai egy NBI/B-s egyesület utánpótlás gárdáját fektették két vállra a bajnokság szeptember 29-i soros fordulójában, ráadásul a vendégeket az a Kovács Mihály egykori VB-ezüstérmes ikon vezette, aki még számtalan kitüntető címmel büszkélkedhet legendás pályafutása során.

A Buzogány Szabolcs edzette mieink egy gyengébbre sikeredett első félidő után a második játékrészben megfogták a vendég fővárosiak lendületét és 


a végjátékban meggyőző fölénnyel húzták be a bajnoki pontokat. Az egységes csapatjáték és a közös összefogás diadala volt ez a meccs, amelyet a finisben úgy nyertek meg fiaink, hogy egymást múlták felül mind támadásban, mint pedig védekezésben.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Buzogány Szabolcs edző: – Az elején a srácok talán az ellenfél nevétől is megilletődtek, ekkor technikai hibák tömkelegét vétettük. A második játékrészben aztán védekezést váltottunk, miközben egyre kevesebb hibával is játszottunk. A végére pedig állva hagytuk jóval ismertebb vetélytársunkat.

Gézengúz UKC – PLER II. 28– 22 (13–12)
60 néző, vezette: Kiss Z., Mazzag I.

Képgaléria megtekintése (16 db kép)

Kalocsa: Umenhoffer – Drenkovics M. 7, Lelesz B. 3, Fábián Cs. 2, Horváth R. 5, Iván D. 3, Taskovics B. 2. Csere: Vén K. 2, Sebők F. 1, Petrányi D. 3, Máté B., Kovács Á., Baranyai D., Drenyovszki D., Urbán T. 
Edző: Buzogány Szabolcs.

Az eredmény alakulása: 8.p.: 6–5, 11.p.: 8–5, 30.p.: 16–15, 36.p.: 18–16, 42.p.: 23–20, 47.p.: 27–21.
Hétméteresek: 5/5, illetve 1/1.
Kiállítások: 8, illetve 4 perc


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 24., 10:01
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!
2023-11-22 14:54:00
Kalocsa Város Önkormányzata idén szakít azzal a több évtizedes hagyománnyal, hogy a Sétálóutcában állítja föl a város fenyőfáját és a köré szervezi az Advent időszakára eső programokat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>
2023. 11. 22., 09:12
Gyermekkórházak osztályain gyógyuló gyermekek részére, illetve nehéz sorsú családok kisgyermekeinek szervez karácsony előtt örömöt a bohócdoktor csapat. Még >>>
2023. 11. 21., 12:53
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2088-an lépték át. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK