Január 6-án, szombaton este a Kalocsai KC hajdani sikeredzőjét, Szűcs Lászlót köszöntötték terített asztalok mellett egykori játékosai a Kalocsai Csárda alatti régi borozópince helyiségében, ráadásul úgy, hogy az ünnepeltet szó szerint megtévesztve, „Gézengúz” gyűlésre invitálták. A meglepetés aztán bombasztikusra sikeredett, amiről Kalocsa város egykori sportfelügyelője könnybelábadt szeme hűen árulkodott.
A Szabó Balázs vezette Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club elnökének édesanyja, Erzsike néni volt az ötletgazdája annak a meglepetés rendezvénynek, ahol a régi játékosok egykori edzőjüket, vezetőjüket, Szűcs Lászlót köszöntötték 70. születésnapján, de mindenképpen besegített ebbe Dávidházi Sándor, a KKC női csapatának és a „Gézengúzok” leánycsapatainak edzője, Laci bá’ korábbi játékosa.
Az egykori játékosai közül legalább 30 fő jött össze a köszöntésre – Beszedics Roland, Berta Zsolt, Szabó Balázs, Rumi Attila, Dávidházi Sándor, Rátkai László, Tóth Attila, Tamás Attila, Nagy Dániel és még sokan mások, hogy újra lássák és születésnapján megtiszteljék az egykori Kalocsa edzőjét. Így lehetett az ünneplők sorában Kőszegi Ferenc, a Kalocsai SE legendás elnöke, vagy Hartman János, a Kalocsai Kézilabda Club jelenlegi első embere. De többek között ott volt még a partin a Kalocsa TV korábbi vezetője, Mácsai Tamás is, aki számtalan kalocsai kézilabda mérkőzésen operatőrködött, de részt vett a kalocsai csapattal a szlovéniai Ljubljanában, a Játék határok nélkül nemzetközi versenyén is, mint operatőr, összefoglalókat készített a kalocsai nézők számára. Ám, e sorok lejegyzője, Tamás Ferenc volt a kalocsai csapat felkészítő edzője, míg Szűcs László csapatvezetőként fogta össze lányait és fiait a népszerű televíziós versengésen, amelyről a közismert sportriporter páros, Gundel Takács Gábor és Geszler Dóri tudósított.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Kalocsa város egykori sportfelügyelőjeként, Szűcs László fogta össze a város iskolai, tömeg-és szabadidősportjának koordinálását, de ha már érdemeit említjük, eme szösszenet szerzője azt is elárulhatja, hogy a Kalocsai Kézilabda Club neki köszönheti a svédországi meghívását is, amikor a Göteborg melletti Partille kisvárosában – a kézilabdázás Mekkájában – testközelből láthattuk azokat a fiatal tehetségeket, akik később világsztárokká fejlődtek.
A beszélgetések során aztán megidézték a résztvevők a régi közösen átélt ütközetek történéseit, amelyekre ezúttal is másképp emlékezett edző és játékosa, amit a fiatalok akkori edzője, Horváth Laci tudna csak megerősíteni. Az adomázások után aztán mint ilyenkor mindig, megszépítve jött ki minden résztvevő a történésekből, amikor felidézték a közösen megélt nagy csaták emlékét.
A hangulat lassan egyre emelkedettebb lett, miközben azért voltak kisebb viták, az évtizedekkel ezelőtti történetek igazság tartalmáról. Volt egy szekció, aki váltig állította, hogy Szűcs Lászlóval egyszer veretlenül nyerték az NB II. dél-nyugati csoportját, míg mások nagy tétben is fogadtak volna arra, hogy egykori kapusunk, Mikler Roland (aki ma már válogatott – A szerk.), tőlünk lett válogatott és nem más csapatból. Ám voltak, akik arra is emlékeztek, hogy Laci bá’ „mérgesbajszos” sportfelügyelőként szervezte a sportéletet és mozgalmakat Kalocsán, miközben a testnevelők hittek a munkájában és vakon engedelmeskedtek neki.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Nos, hát ilyen volt egy emlékezetes születésnapi rendezvény itt Kalocsa városában, amikor egy népszerű és közismert edzőt, sportvezetőt köszöntöttek barátai, ismerősei és játékosai. Igaz, az ember csak egyszer 70 éves az életben!
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek