2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Elhalasztott győzelem: Gézengúz UKC – Dabas KC 22–11

Tamás Ferenc  |  2017. 03. 19., 19:28

Az Országos Gyermekbajnokság tavaszi folytatásban a Kelet Alsóház elnevezésű csoportban szerepel tovább a Buzogány Szabolcs edzette Gézengúz UKC I. osztályú U14-es fiúcsapata, ahol február 11-én Békéscsabán rendezték a nyolc csapatos mezőny első játéknapját. Mivel a Dabas KC fiataljai akadályoztatásuk miatt nem tudtak részt venni az első fordulóban, ezért a szövetség Kalocsára tette át a „Gézengúzok” elleni elmaradt találkozójukat.

A február 21-én, kedden délután lejátszott elhalasztott derbin, aztán a Buzogány-fiúk hozták az előre remélt sikert – hiszen az előcsatározásokból is kétszer annyi pontot hoztak magukkal –, amit a 2 x 20 perces találkozó során fényesen bizonyítottak is.

A második játékrész közepén már közte tíz volt az állás (16–6), miközben Buzogány edző jól forgatta embereit, akik felszabadultan, nagy kedvvel játszottak és tetszés szerint lőtték a szebbnél szebb gólokat.

A csapat ezzel a csoport második helyére verekedte magát

és minden esélye megmaradt arra, hogy a továbbjutó négyesben maradva folytathatja majd a rájátszást.

Képgaléria megtekintése (19 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

MESTERMÉRLEG:
Buzogány Szabolcs edző:
– A Dabassal még nem találkoztunk az utóbbi években, tehát semmit nem tudtunk róluk. Az eredményeik alapján úgy gondoltam, hogy egyforma játékerőt képviselhetnek velünk, ezért háromesélyes mérkőzésre számítottam. Aztán a meccs folyamán az is kiderült, hogy sokkal jobban kijöhetünk a mérkőzésből, mint ami várható volt, amit a fiúk maradéktalanul meg is oldottak, és nagyarányú győzelmet arattak.

Gézengúz UKC – Dabas KC 22–11 (10–3)
50 néző, vezette: Kiss Z., Papp T.
Kalocsa: Bedics G. – Horváth R. 1, Iván D. 3, Lelesz B. 5, Varga O. 1, Vargyas Sz., Vén K. 2. Csere: Polyák Á. (k.), Horváth M. 4, Pörgye O. 3, Petrányi D. 1, Taskovics B. 1, Vörös Sz. 1, Harsányi P., Fábián Cs.
Edző: Buzogány Szabolcs.

Az eredmény alakulása: 7. p.: 4–0, 15. p: 8–3, 27. p: 15–6, 36. p: 19–7.
Hétméteresek: 2/2, illetve 0.
Kiállítások: 0, illetve 2 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK