Június 13-án, pénteken kora este szezonzáró juniálisát tartotta Kalocsa város elsőszámú kézilabda egyesülete, a Szabó Balázs vezette Gézengúz UKC nagy családja a Városi Sportcsarnok küzdőterén, ahol a játékosok szüleik kíséretében újra élhették a 2024/2025-ös versenyévad egyesületi sikereit és szép eredményeit.
A megjelent sportolókat és szüleiket Szabó Balázs, az egyesület elnöke köszöntötte, aki ezúton is megköszönte a vendégek megjelenését az évadzáró egyesületi rendezvényen. Értékelésében megköszönte az előző év gazdag egyesületi eredménysorát, majd köszönetet mondott kollégáinak és a csapataikat segítőknek is - így. az iskolákban dolgozó kollégáinak: Turcsik-Fekete Adriennek, Hodován Évának, Balogh Tamásnak, Bernáth Zsoltnak, Romsics Lászlónak és Simon Jánosnak, miközben megköszönte az éves munkáját a technikai segítséget nyújtó Szabó Lászlónak, Schill Mátyásnak, Szabadi Ritának és Szabadi Bellánk, valamint Kohl Adriennek a Pünkösd Kupán nyújtott, de az év során végzett támogatásukért is.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Ezt követően név szerint szólította edző kollégáit és csapatukat, akik az előző év során edzették a fiatalokat. Így Alföldi Babettet és csapatát (2016/2018-as születésű lányok I. korcsoportos gárdáját); Kentes Péter ugyancsak I. korcsoportos fiúcsapatát; Apród Pétert, aki a 2014/2015-ös születésű II. korcsoportos csapatait edzi. Majd szólította Bock Milán és Romsics László 2014/2015-ös születésű fiúcsapatait, akik az U12-es korcsoportban versenyeztek.
Ezután Deák Marianna és Dávidházi Sándor lánycsapata következett a sorban, akik megnyerték a Pünkösd Kupa U12-es küzdelem sorozatát. Őket Szabadi Tamás csapata követte, akik ezüstérmet vehettek át a Pünkösd Kupán. Következtek Tóth Károly 2011/2012-es születésű lányai, akik veretlenül nyerték a Pünkösd Kupát. Kiszli Roland és Szabadi Tamás csapatai következtek a szólítás sorrendjében, akik az U14-es fiúk csoportjában szerepeltek, majd Szabó Balázs U14-es fiúcsapatait szólította. Őket követte Martin Gábor 2010-es születésű fiúcsapata, akik másodikak lettek az alsóházi vetélkedésben. Buzogány Szabolcs két csapata volt a következő, akik a 2008/2009/2010-es születésű fiúk mezőnyében, de a serdülő III. osztály “E” csoportjának bajnokai lettek az U18-as mezőnyben is, és e mellé még egy ezüstöt is szereztek csoportjukban a Pünkösd Kupán. Rajtuk kívül Dávidházi Sándor lánycsapata a “G”-csoport V. helyén végzett a serdülő III. osztályban. Béres Attila együttese pedig a II. osztály 7. helyét szerezte meg a másodosztály Keleti csoportjában, valamint 5. helyezést értek el a vármegyei I. osztályú bajnokságban.
Ezt követően a klubelnök, Szabó Balázs szólította a klubtól búcsúzó játékosokat. A lányoknál: Vén Pannát, a fiúknál pedig Körmendy Tamást és Körmendy Gergelyt, valamint Kővágó Noelt, Martin Gábort, Jagicza Ábelt és Rimai Bencét.
Majd az edzői stáb két tagjától, Bock Milántól és Kentes Pétertől is elköszönt.
Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek
Végül köszönetet mondott a Diófa Vendéglő Rezák Mihály vezette csapatának, akik a mennyei étkeket felszolgálták, hiszen a nívós kínálat ezúttal is vetekedett a legjobb rendezvények ételeinek sokszínűségével.
A Gézengúz juniálist ezúttal is disco zárta, ahol a tagság ünnepelte egymást és gazdag eredménysorát.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.