A harmadosztályú lányok U18-as mezőnyét tíz csapat alkotja, köztük a Dávidházi Sándor edzette kalocsai lányok szépreményű amazonjai. Két forduló lejátszása után a mieink vezetik a tízcsapatos tabellát úgy, hogy az ősi ellenfél otthonában Nemesnádudvaron 36-29-re verték a hazaiakat, majd az itthoni bemutatkozáson a solti hölgykoszorút is legyőzték, ahol az eredmény 36-30 lett a mieink javára.
A mezőnyt látva – Kalocsa, Tiszakécske, Solt, Kiskunhalas, Bácsalmás, Csávoly, Nemesnádudvar, Mizse KC, Tompa, Bácsbokod – tíz csapat alkotja majd a csoport mezőnyét, amelyet tulajdonképpen a női vármegyei serdülők elitjének is nevezhetnénk. Nos, ebben a mezőnyben jelenleg az első helyen állnak a mieink, sőt pontelőnnyel is vezetik a tabellát.
Szeptember 12-én, csütörtökön este aztán a solti hölgykoszorút is letérdepeltették a Dávidházi tanítványok, pedig a vendégek soraiban „jó kezű” hölgyek terelgetik nagy műgonddal a labdát. Elég, ha csak Tóth Csenge Csepkére gondolunk, aki már 35 adott gólnál jár két mérkőzése után, vagy Horváth Noémire, aki már 15 gólt vágott két mérkőzése alatt. Igaz, a mi Jávor Nellink is 16 gólt termelt már, akitől Tóth Réka csupán egy góllal maradt le eddig.
De nézzük a két csapat egymás elleni találkozóját, amelyet szeptember 12-én, csütörtökön vívtak egymással. A fej-fej melletti kezdés után félidőre már 4-5 góllal is vezetett a Dávidházi csapat, majd a finisre már 7-8-9 találat is volt a két hölgykoszorú között a mieink javára. Sőt, két perccel a lefújás előtt volt már közte tíz is (31-21)!
Gézengúz UKC – TRD Solt 36-30 (19-15)
vezette: Bálint Barnabás, Gallina Csanád
Kalocsa: Tamás E. – Német M. 4, Jéló L. 3, Tóth R. 6, Varga K. 5, Szőgyi F. 5, Jávor N. 10.
Csere: Révész P. 2, Tóth Cs. 1, Bocskor A., Takács T.
Edző: Dávidházi Sándor
Az eredmény alakulása: 5.p.: 3-2, 10.p.: 6-3, 17.p.: 12-8, 24.p.: 14-11, 37.p.: 25-17, 43.p.: 26-18, 53.p.: 29-20, 58.p.: 31-21
Hétméteresek: 3/2, illetve 10/7. Kiállítások: 18, illetve 10 perc.
Lányaink ezzel két forduló után vezetik a bajnoki tabellát, ám messze még a vége, addig bizony sok víz lefolyik még a Vajason is, messze még a záróra.
FOLYTATÁS SZEPTEMBER 20-ÁN, PÉNTEKEN BÁCSBOKODON A III. FORDULÓBAN,
ahol majd a Fülöp-Rákóczi páros fújja a sípot. Kezdés 18 órától, helyszín a sportcsarnok patinás arénája.