2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Győzött a Kiskőrös, pedig jól indult a szomszédvári rangadó

Tamás Ferenc  |  2019. 03. 19., 10:56

Március 12-én, kedden este játszotta a bajnokság soros fordulóját Dávidházi Sándor „Gézengúzos” lánycsapata a szomszédvár borvárosi amazonhad ellen, ahol a mieinknél eddig kétszer annyi győzelmet gyűjtő kiskőrösi fiatalok voltak a találkozó esélyesei. A női ifjúsági bajnokság III. osztályának Közép-Dél csoportjában szereplő két együttes párharcát a kevesebb hibával játszó Kiskőrösi NKSZSE hölgykoszorúja a látottak alapján megérdemelten nyerte.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc

Pedig számunkra jól indult a mérkőzés, hiszen a fegyelmezetten játszó mieink az elején meglepték a vendégeket, amit zárt védekezésüknek, Horváth Gabi és Horváth Fanni gólra törő játékának és a beállóban remekelő Kovács Kittinek egyaránt köszönhettek.

A negyedóra végéig fej fej mellett haladtak a csapatok

(3–4, 8–9), de aztán a félidőre már ötöt tettek közé a kőrösi amazonok (11–16).

A második játékrész közepére még volt egy fellángolása a mieinknek, amikor feljöttünk háromra (19–22 a 46.percben), ám csak zúgó kapufákig jutottunk az egyenlítés helyett, így a vendégek örülhettek a végére.

MESTERMÉRLEG:
Dávidházi Sándor edző:
– Végig tisztességgel küzdöttek a lányok, egy pillanatra sem adták fel, szinte szenvedve akarták a sikert. Sajnos, mint általában mindig, az első félidő közepéig remekelünk, ám utána tendenciózusan leeresztünk fejben és tempóban is. A gyors labdafelvitellel is vannak még gondjaink, no meg a végén a tudatos támadásbefejezésekkel, az előkészítetlenül ellőtt labdákkal.

Gézengúz Ifi – Kiskőrösi NKSZSE 23–29 (11–16)
70 néző, vezette: Bálint B., Petrik-Varga Á.
Kalocsa: Holló B. – Matos S. 1, Szűcs K. 1, Szabadi I. 2, Kovács K. 6, Horváth G. 7, Horváth F. 5. Csere: Arany-Tóth K. 1, Kasi K., Habaz N., Jávor M. Edző: Dávidházi Sándor.
Az eredmény alakulása: 8.p.: 3–4, 16.p.: 8–9, 27.p.: 10–14, 39.p.: 16–20, 46.p.: 19–22.
Hétméteresek: 5/5, illetve 9/7. Kiállítások: 10, illetve 2 perc.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK