2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

IX. Nyári Kézilabda Fesztivál – Budapest Kupa: Nagyszabású tornán a „Gézengúzok”

Tamás Ferenc  |  2018. 08. 30., 09:32

Idén immár a kilencedik alkalommal rendezték meg azt a nagyszabású utánpótlás kézilabda-fesztivált, ahova meghívást kaptak a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club fiataljai is. A főváros nyolc frekventált sportcsarnokában zajlottak a küzdelmek a bajnoki felkészülést is nagyban szolgáló megmérettetésen, ahol a szövetség által külön kért megkötések–védekezésben, cserékre vonatkozólag előírt elvárások egyaránt érvényben voltak.

A serdülők népes mezőnyében indultak a Buzogány Szabolcs edzette mieink is, akik a Bp. Honvéd, Pénzügyőr, Mizse KC együtteseivel alkottak egy csoportot, ahonnét az első már a végső 1–3. helyért játszhatott, míg a második a 4–6. helyekért szállhatott harcba.

„A Gézengúzok” először a Budapesti Honvéd fiataljaival meccseltek, akiket 21–19 arányban sikerült legyőzniük. Ezt követte a Pénzügyőr elleni mérkőzés, amely gárda a csoportunk legerősebb csapata volt. Itt a fővárosi fiatalok 29–20-ra győztek le bennünket. A csoportkör utolsó fordulójában a Buzogány-tanítványok a Mizse KC együttesét győzték le 18–15 arányban, így csoportmásodikként végeztek a Pénzügyőr SE mögött és a végső 4–6.helyekért játszhattak.

A folytatásban előbb a nagy múltú Elektromos ifjú titánjai győztek le bennünket (28–23), majd a Vác fiataljai is fölénk kerekedtek (32–13).

Ezzel a Buzogány-bandérium a végső hatodik helyen zárt az igazán fajsúlyos mezőnyben.

Csapattagok voltak:
Umenhoffer Richárd, Urbán Tamás, Drenkovics Márk, Horváth Roland, Taskovics Bálint, Vargyas Szabolcs, Kovács Ákos, Lelesz Brúnó, Máté Benedek, Sebők Ferenc, Vén Kevin, Petrányi Dominik.
Edző: Buzogány Szabolcs.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK