2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Négy meccs, négy győzelem

Tamás Ferenc  |  2015. 11. 11., 08:50

November 8-án, vasárnap a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club Kalocsa U10-es korosztályú fiú- és lánycsapata is megkezdte szereplését az új bajnokságban. A több állomásból álló, torna jellegű bajnoki lebonyolítás első helyszíne éppen Kalocsán volt, így a mieink hazai pályán mutathatták meg, hogy mennyit is fejlődtek a felkészülés során.

A Dávidházi Sándor edzette lánycsapatunk az első találkozóján a nemesnádudvari fiatalokkal mérkőzött és a 2x15 perces találkozón minden gond nélkül hozta a győzelmet. Gézengúz UKC – Nemesnádudvar 16–6 (10–4).

A második összecsapáson a bokodi együttes sem tudta megállítani a Kalocsát, itt is hazai siker született. Bácsbokod – Gézengúz UKC 5–18 (3–8).

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Csapattagok voltak: Horváth Csenge, Lovas Csenge, Szentesi Réka, András Gerda, Markó Evelin, Ádám Patrícia, Szabó Laura, István Mercédesz, Szabadi Rita.

A délután során már ringbe szálltak a fiúk is, akik lekopírozva lányaink hibátlan teljesítményét, a gólkülönbséget tekintve még túl is szárnyalták őket.
Gézengúz UKC – Pick-Kistelek 29–3 (17–1); Gézengúz UKC – Ásotthalom 34–3 (20–1).

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Csapattagok voltak: Tóth Martin, Tóth Márk, Tóth Benedek, Tóth Patrik, Klupács Máté, Kernya Dániel, Boromissza Martin, Cselik Noel, Máik Bence, Koprivanacz András, Pálinkás Pál, Révész Milán, Simon Lukács. Edző: Szvétek Balázs.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK