2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Országos elődöntőbe jutottak a kalocsai fiatalok

Tamás Ferenc  |  2016. 03. 31., 16:52

Több mint huszárcsínnyel felérő, a Gézengúz UKC és Kalocsa utánpótlás kézilabdájának történetében is egyedülálló tettet hajtott végre a klub Buzogány Szabolcs edzette U13-as fiúcsapata, amely a korosztályos bajnokság alapszakasza, majd rájátszása után beverekedte magát a sportág országos elődöntőjébe.

Amikor valahol szeptember közepén elindultak a küzdelmek az országos utánpótlás-bajnokság alapszakaszában, még talán senki sem gondolta volna, hogy a Badó László régió hét csapatos „C” csoportjában a Gézengúzok sorra veszik majd az akadályokat.

AZTÁN 11 győzelem mellett csupán egy vereséggel zártak Buzogány Szabolcs tanítványai,

és a nagy vetélytárs Kecskemét előtt zártak a csoportban. A folytatásban – a rájátszás időszakában – már egy sokkal fajsúlyosabb mezőny következett – Pick Szeged két csapattal, Békéscsaba, Orosháza, Szentes, Szeghalom, Csongrád, Kecskemét –, ahol harmadikként kellett végezniük a mieinknek ahhoz, hogy bejussanak az országos elődöntőbe. Nos,

a „Gézengúzoknak” ez a fegyvertény is sikerült,

mert a Pick Szeged és a Békéscsaba mellett a többieket megelőzve harmadikként zártak a csoportban. Többek között a nagy kézilabdás hagyományokkal bíró Orosházával és a Kecskeméttel álltak kiélezett harcban a továbbjutásért, amit a Buzogány-tanítványok sikerrel teljesítettek. Ezzel bejutottak abba az elit mezőnybe, ahol

az FTC, a Budapesti Honvéd, az Elektromos, a Pick Szeged és a Békéscsaba ifjú titánjai várnak majd rájuk,

és ahol egy fővárosi, egy békéscsabai és egy kalocsai fordulóban mérheti össze tudását a hat együttes.

Nekünk már az itteni részvétel is történelmi tettnek számít

városunk kézilabdasportjának életében, ahol minden egyes meccs jutalomjátéknak tekinthető majd a várható vereségek ellenére is. Remélhetőleg sokat segít majd fiataljaink fejlődésében a nagy sportági tradíciókkal bíró ellenfelekkel való találkozás, amit a jövőben akár kamatoztathatnak is a Kalocsai KC ifjúsági együttesében.

Végezetül álljon itt azok neve, akik ezt a sikert kiharcolták.
A csapattagok a következők: Bedics Gergő, Polyák Ádám (kapusok), Iván Dominik, Lelesz Brúnó, Varga Olivér, Vargyas Szabolcs, Vörös Szabolcs, Sebők Ferenc, Mészáros Bence, Borsos Martin, Tóth Martin, Koprivanacz András, Harsányi Pál, Petrányi Dominik, Klupács Máté (mezőnyjátékosok).
Edző: Buzogány Szabolcs.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 06., 19:52
A jazz muzsika és a jó borok kedvelőinek kiváló programlehetőség, akinek ismerőse jazz- és borrajongó, annak pompás ajándékötlet! Töltsön egy kellemes nyári estét a Pilvax Hotelben június 10-én! Indítsa a nyarat egy laza, élőzenés aláfestéssel egybekötött borkóstolóval, amelyen amforában érlelt borkülönlegességekkel ismerkedhetünk.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 14:22
Békéscsabáról, Gyuláról, Kisdombegyházról, Szegedről, Kecskemétről, Budapestről is érkeztek bejelentések, vélhetően nagyon széles körben érezte a lakosság. Még >>>
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK