A Béres Attila edzette Gézengúz UKC Kalocsa fiataljai az U18-as korosztály II. osztályú patinás csapatai között szerepelnek a Kelet régió 12 csapatos mezőnyében, ahol szeptember 12-én, csütörtökön a Nyíregyháza listavezető alakulatát fogadták a Városi Sportcsarnok arénájában.
A mezőnyt ízlelgetve – Nyíregyháza, DVTK, Békéscsaba, Vác, Eger, Tempo KSE Budapest, Balmazújváros, Kazincbarcika, Ózd, Üllő, Gödöllő – nem akármilyen ellenfelek várnak majd a Béres tanítványokra, hiszen a II. osztály már rangot jelent a sportágat ismerőknek. Csapatunk már két fordulót is teljesített, sajnos mindkettőt elveszítette, így volt ez a hazai bemutatkozásunkon is, amikor a Nyíregyháza együttesét fogadták. A bajnokesélyes ellen az első félidőben még csupán négygólos hátrányban voltunk, hálóőrünk Vén Zsadány István remekelt a kapunkban, a többiek pedig felszabadultan játszottak. A félidő, így is szoros eredménnyel zárult (15-19).
A második félidőben aztán kijött a két csapat közti játékkülönbség, mert amíg mi csupán hat találatig jutottunk a második játékrészben, addig a vendégek ennek a dupláját lőtték. Így alakult ki a „közte tíz” állás, amely jól jelezte a tudásbeli különbséget is (22-32). A vendégek igen gyors kézilabdát játszottak, a mieink pedig megpróbálták felvenni azt a bizonyos „kesztyűt”. A Nyíregyháza gyors tempóját a második félidőben a lassan elfáradó mieink már nehezen kontrollálták, miközben a vendégek felépítettebb kézilabdát játszottak mind támadásban, mind pedig védekezésben. Amíg a mieink a gyors játékot erőltetve sokat is hibáztak a támadások felépítésében, addig a nyírségiek mindezt tudatosabban és pontosabban tették.
Gézengúz UKC – Nyíregyháza 22-32 (16-20)
vezette: Rozina László, Ujvári László
Kalocsa: Vén Zsadány I. – Baranyai D. 2, Mezei M. 1, Mamuzsics M. 1, Kovács Á. 7, Fuszenecker D. 2, Tamás Á. 3.
Csere: Rács M. 3, Jakab R. 1, Hegedűs G. 1, Kovács D. 1, Répási B., Rideg L., Jagicza Zs. (k.)
Edző: Béres Attila
Az eredmény alakulása: 5.p.: 2-3, 12.p.: 4-9, 20.p.: 9-12, 28.p.: 13-18, 38.p.: 17-25, 48.p.: 18-28, 50.p.: 19-29, 58.p.: 21-31.
Hétméteresek: 7/6, illetve 5/5. Kiállítások: 10, illetve 2 perc.
FOLYTATÁS A BALMAZÚJVÁROS OTTHONÁBAN.
Kezdés szeptember 26-án, csütörtökön este 17:30 órától. A hazaiak egy döntetlennel és egy vereséggel csoportunk nyolcadik helyén állnak, így nagyon kellene nekik az első győzelem kiharcolása, igaz a mieink is még pont nélkül szerénykednek az elit mezőny utolsó előtte helyen.