2024. 10. 16. szerda
Gál
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

XXXVI. Orbán-napi Borünnep – Más lesz mint a többi!

Helyszín: Hajós-Pincefalu
Dátum: 2016. május 28., szombat 14:00

A régóta megszokott programokkal, protokolleseményekkel, koncertekkel, bortúrával, kiállítással, gyerekprogramokkal – és előző nap, pénteken – szakmai előadással, de teljesen újragondolt térkihasználással és eseménynaptárral várja az Orbán-napi Borünnep a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat május utolsó hétvégéjén. A borfesztivál műsora már csaknem teljesen összeállt.

Főképp takarékossági okok állhattak annak a döntésnek a hátterében, amellyel a több éven át háromnapos ünnepléssel megtartott borünnep kétnaposra kurtításáról döntöttek. Az is hozzátartozik, hogy a pénteki napon mindig is kisebb volt az érdeklődés, hiszen aznap még mindenki iskolában, munkahelyen tölti idejét és égeti el kalóriái nagy részét.
Ennek ellenére nem maradunk program nélkül pénteken sem, folytatva a régről indult hagyományt, az Orbán-naphoz kapcsolódó szakmai előadással várják az érdeklődőket.

Bor, bor, bor

A pénteki szakmai napon a Szent Orbánhoz kötődő, magyarországi hagyományokról Mód Ferenc tart előadást, amelyre a hallgatóság „borbaráti beszélgetés” keretében reagálhat. Ezt a rendezvényt, akárcsak az Orbán-nap többi, borral kapcsolatos programját, így az új helyszínen fölbukkanó bor utcát, a már lezajlott hegyközségi borversenyt és annak eredményhirdetését és a bortúrákat is a Vintegro Pinceszövetség szervezi.


Forrás: Vén Anita / KALOhírek archív

A bortúrák a szokásos rendben zajlanak majd, mintegy 10-15 pince lesz látogatható. Túrajegyet, térképet, kóstolópoharat idén is a Borutcában kell majd beszerezni. Ezt nem a megszokott helyen, de annak közelében könnyen megtaláljuk majd.

Újszerű menetrend

Az Orbán-szobor hagyományos meglocsolására, a locsolóborok kiválasztásának is alapját jelentő borverseny eredményhirdetésére, valamint a Hajósi Szent Orbán Borlovagrend szokásos, éves seregszemléjére és az újoncaik beavatására a többi hivatalos, protokolláris eseménnyel egyetemben szombaton kerül sor. Ez az egyik újdonság az időrendben, e programokra eddig vasárnapig kellett várni.

A hivatalos programok fényét a Hajósi Fúvószenekar koncertje is emeli majd, ünnepi köszöntő beszédet pedig Bányai Gábor mond majd.


Forrás: Vén Anita / KALOhírek archív

Minden másképp lesz

Más lesz tehát a programok időzítése is, de a térbeli elrendezés még jobban megváltozik, a nagyszínpad kivételével szinte mindent máshol találunk majd. Ennek fő oka, hogy a Katasztrófavédelem korábbi tapasztalatok alapján tett észrevétele szerint túl sok minden volt összezsúfolva a pincefalu főterén, a nagyszínpad előtt. Ez egy esetleges veszélyhelyzet esetén megnehezítette volna a beavatkozást.


Forrás: Vén Anita / KALOhírek archív

A Katasztrófavédelem idén fokozottan ellenőrzi a szabadtéri rendezvényeket – tudtuk meg -, de itt most már a remények szerint elégedettek lehetnek majd.
Ahogyan a fesztiválozók is fellélegezhetnek, a szó szoros értelmében, ugyanis a leglátogatottabb rendezvények idején a sátrak, fabódék közt jövő-menő, hömpölygő embertömegben sokszor nemcsak előrejutni, de szinte levegőt venni sem lehetett.

Most azonban a vásározók, étkező és italmérő sátrak, kínálatukkal kitelepülő borászatok nem a főtéren kapnak helyet, ahogyan a Borutca is kikötözik a térről. A Hirrlingen-téren gasztro-teret alakítanak majd ki, ott lesz föllelhető minden, ami enni-innivaló. A Borutcát valamivel följebb találhatjuk majd meg.
Így a színpad előtt több ember fér majd el, mégis kényelmesebben lehet majd akár közlekedni, akár nézni, hallgatni a műsorszámokat.

Sztárvendégek

A szervezők erősíteni szeretnék a rendezvény családi jellegét, ezért nem csak este, hanem nap közben is több produkciót láthatunk mindkét színpadon. Így első nap többek közt a Hollóének Hungarica Régizene Rend, másnap a Cimbaliband koncertje is színesíti a zenei felhozatalt. Kalocsaiak körében már mindkét zenekar szerzett ismertséget, a Paprikafesztivál fellépőiként.
A zenei kínálatból kiemeljük a szombati és a vasárnapi fő műsorszámokat: szombaton a Belga, vasárnap a Balkán Fanatik fűti majd a hangulatot esti koncertjük során.
A tejesség igénye nélkül annyit tennénk hozzá, hogy A nagymama beszáll, este pedig Tornádó lesz. [A meteorológusok száraz, meleg, napos időt jósolnak az egész hétvégére! – A szerk.]

Hurrá! Gyereknap!

A családi jelleghez hozzáteszi majd a magáét a gyermeknap is, amelynek tiszteletére idén a szokásosnál is gazdagabb gyermekprogramokkal készülnek a szervezők.
A Cabernet fogadó udvarán komplett gyerekbirodalom lesz berendezve, benne légvár, gyerekjátszótér, póniló, a tartalmas időtöltésről pedig kézműves foglalkozások gondoskodnak.

Várhatóan mindkét napra jut gyerekműsor is. Szombaton a Fortissimo együttes mutatja be Jégvarázs-Hangszervarázs című gyermekeknek szán show-ját, a vasárnapi pedig meglepetés! Ami biztos: ez a produkció délelőtt fél 11-kor a nagyszínpadon várja a gyerekeket.


Forrás: Vén Anita / KALOhírek archív

Nem (csak) a gyerekek érdeklődésére tart számot ugyanakkor az a kiállítás, amelyet a pincefalu legöregebb présházában rendeznek majd be, és amelyen a Szt. Imre Általános Iskola hirdette Orbán-napi plakátpályázatra érkezett pályaműveket lehet majd megtekinteni.

Kicsiknek-nagyoknak

Szintén nem csak a gyerekeket szállítja majd az Orbán-napozók előtt már jól ismert kisvonat, amely a koncertlátogató, bálozó közönség kedvéért szombaton éjfélig, vasárnap este nyolcig szállítja majd az utasokat. Az elmaradhatatlan kézműves bemutatók is sokak érdeklődésére számot tarthatnak, akárcsak és a vásár, ahol a kézműves mestereké mellett különféle portékákat áruló kereskedők standjairól is választhatunk majd vásárfiát.


Forrás: Vén Anita / KALOhírek archív

Nyereményjáték!

Akik az Orbán-napi borospoharakból, vagy a „Készüljé’ fel” feliratú pólókból vásárolnak, azok az emlék mellé egy esélyt is kapnak: a vásárlóknak járó sorsjeggyel értékes nyeremények nyerhetőek. Fődíj: egy görögországi szálláshelyen egy éven belül igénybe vehető szálláslehetőség!

Egyszóval, idén is megéri kilátogatni a hajósiak legnagyobb ünnepének festői helyszínére, a hajósi pincefaluba!
Találkozzunk ott!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK