2024. 07. 23. kedd
Lenke
: 390 Ft   : 358 Ft Benzin: 616.4 Ft/l   Dízel: 623.5 Ft/l   Írjon nekünk

Mentőöv a falusi mikrovállalkozásoknak – Minimum két-, maximum tízmillió forint nyerhető

Zsiga Ferenc  |  2021. 04. 12., 08:03

Még tavasszal indul a Magyar Falu Program újabb pillére, a vállalkozás-újraindítási program, amelynek legfőbb célja a beruházások ösztönzése, és ezzel új munkahelyek létrehozása, illetve a meglévők megerősítése. A Hajósi Barokk kastélyban két éve kalocsai és a kiskőrösi járás polgármesterinek a Magyar Falu Program lehetőségeiről előadást tartó Gyopáros Alpár kormánybiztos részletesen beszélt a legújabb pályázatról, a támogatott tevékenységekről és a program eddig elért eredményeiről. Lényeges változás, hogy csaknem ezer településen elkezdődött a népesség növekedése.

A kormány első körben 25 milliárd forint értékű támogatást nyújt a hazai mikrovállalkozások komplex fejlesztéseinek megvalósítására. Ez a Magyar Falu Programban először nem tisztán hazai, hanem európai uniós forrásból valósul meg.– nyilatkozta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Forrás: KALOhírek archív


Gyopáros Alpár felhívta a figyelmet arra, hogy

ELSŐ KÖRBEN AZON HAZAI EGYÉNI ÉS TÁRSAS MIKROVÁLLALKOZÁSOK JUTHATNAK FORRÁSHOZ, AMELYEK KEVESEBB MINT TÍZ FŐT FOGLALKOZTATNAK.

Támogatást igényelhetnek a szabad vállalkozási zónák területén fejlesztő vállalkozások, azokon kívül kizárólag az ötezer főnél alacsonyabb lakosságszámú településeken fejlesztő vállalkozások kérhetnek segítséget.

Ezek a cégek a vissza nem térítendő támogatásból elsősorban beruházási típusú kiadásokra költhetnek, de az első szakaszban bérköltség is elszámolható belőle. – Egy cég minimum két-, maximum tízmillió forintot nyerhet el, így több ezer mikrovállalkozás juthat támogatáshoz a pályázatnak köszönhetően. A felhívás a palyazat.gov.hu oldalon lesz elérhető – mutatott rá a kormánybiztos.

Magasabb szintű munkavégzés

Gyopáros Alpár a támogatható tevékenységek kapcsán kifejtette, hogy új eszközök, gépek beszerzésére, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítására ingatlanfejlesztéssel együtt az elnyert támogatás legalább 50 százalékát kell fordítani.

Ha viszont nincs ingatlanfejlesztés, akkor a technológiafejlesztésre önállóan is legalább 50 százalékot kell az elnyert támogatásból felhasználni. Lehet emellett információstechnológia-fejlesztésre, a vállalat fejlődéséhez szükséges, illetve a munkavállalók magasabb szintű munkavégzését elősegítő képzésre költeni, továbbá gyártási licenc, know-how (vagyoni értéket képviselő műszaki, gazdasági, szervezési ismeret) beszerzésére és kapcsolódó költségekre.

A támogatást fel lehet használni bérköltségre, illetve a munkavégzéshez szükséges feltételek kialakítására, de ez utóbbi kizárólag bérköltség-támogatás igénybevétele esetén választható.

Az elnyert forrás projekt-előkészítésre, pályázatírásra, valamint projektmenedzsment tevékenység igénybevételére fordítható. – A támogatás mértéke legfeljebb az elszámolható költségek 70 százaléka lehet, míg előlegként az elnyert forrás legfeljebb 25 százalékát lehet elkérni. A fejlesztést 18 hónapon belül kell megvalósítani – tette hozzá Gyopáros Alpár.

Megállítani a népességcsökkenést

A kormánybiztos a most megjelenő pályázattal kapcsolatban elmondta: az új kiírás a Magyar Falu Program egy újabb jelentős pillére, amely egy új kedvezményezetti kört hivatott megszólítani és új célt szolgál.

– Az új kedvezményezetti kör a mikrovállalkozások, az új cél pedig a falusi munkahelyek védelme és újak létrehozása. Ezt segíti ez a pályázati lehetőség, elsősorban a beruházások ösztönzésén, a fejlesztési lehetőségeken keresztül, de fontos, hogy bértámogatás is szerepel benne. A falusi munkahelyek létrehozása, védelme, a vidéki gazdaságélénkítés a kezdetektől célkitűzése volt a Magyar Falu Programnak; örülünk, hogy elkezdődik ez a folyamat is – fűzte hozzá.

A kormánypárti politikus a 2019-ben kezdődött Magyar Falu Programmal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés az ötezer lélekszám alatti településeket érinti, és fő célja a népességcsökkenés megállítása.

– A PROGRAM KÖLTSÉGVETÉSE MEGHALADJA A 600 MILLIÁRD FORINTOT, ÉS KITERJED AZ ÉLET SZINTE MINDEN TERÜLETÉRE, S OLYAN TÁMOGATÁSOKAT NYÚJT, AMELYEK A FALVAKBAN ÉLŐK ÉLETMINŐSÉGÉNEK JAVÍTÁSÁT SZOLGÁLJÁK.

A program eddigi kedvezményezetti körébe önkormányzatok, egyházközösségek, tankerületek, civil szervezetek, útfenntartók (falusi útalap) és magánszemélyek (falusi csok) tartoztak. Ettől az évtől támogatjuk a falusi kisboltokat, és most már a mikrovállalkozások is segítséget kapnak – fogalmazott a kormánybiztos.

Újabb mérföldkő

Gyopáros Alpár örömtelinek nevezte: nem egészen három év alatt sikerült elérni, hogy a falvak népességfogyása megálljon, sőt csaknem ezer településen népességnövekedés kezdődjön, és ez már önmagában is nem várt gyorsasággal jött eredmény. Szavai szerint a program indulása óta cél azonban, hogy a falusi munkahelyeket, újak létrehozását, meglévők erősítését is támogatni tudják, hiszen erre is nagy igény mutatkozik a kistelepüléseken. – Éppen ezért újabb mérföldkő a Magyar falu programban, hogy a kormány most olyan pályázatot tud kiírni, amely kifejezetten az ötezer lélekszám alatti településeken már meglévő munkahelyek védelmét és megerősítését, valamint új munkahelyek létrehozását szolgálja – tette hozzá.


Így kezdődött
A kormány döntése alapján 2019. február végén kezdődött Modern városok program fejlesztéseivel összefonódva a Magyar falu program a jelen kormányzati ciklus egyik kiemelt stratégiai eleme. Csak 2019-ben 150 milliárd forint központi költségvetés állt rendelkezésre az ötezer lakos alatti települések számára, ennek egyharmadát a mellékútvonalak felújítására fordították, 25 milliárd forintot a fiatalok falusi lakhatási lehetőségeinek javítására, 75 milliárd forintot pedig a közszolgáltatások színvonalának emelésére.




Forrás: Magyar Nemzet

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-07-16 14:32:06
Életének 77. évében elhunyt a Kalocsai SE hajdani elnöke, szakosztályvezetője, edzője és nagyszerű játékosa Farkas András, a „Bandika”. Mert mindenki csak így ismerte és nevezte nyugdíjasként is a sütőipari vállalat egykori gazdasági igazgatóját, aki ekkor már több száz embert irányított.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 21., 18:54
A jövő hét végén már a közepes szintet is elérheti a pollenkoncentráció. Még >>>
2024. 07. 20., 09:43
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek tiltakoznak a törvény ellen. Még >>>
2024. 07. 19., 19:28
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat. Még >>>
2024. 07. 19., 18:16
Itt megtudhatja, hogyan alakult folyóink vízállása szerdán. Még >>>
2024. 07. 19., 11:31
A új pszichoaktív anyagok a legveszélyesebb kábítószerek. A rendőrség látókörébe egyre több ilyen szert áruló társaság kerül. Ezúttal Jánoshalmán csaptak le az egyenruhások - VIDEÓVAL! Még >>>
2024. 07. 19., 09:46
Rendőrök, katonák és a lánglovagok közös erővel mentették az állatokat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK