2023. 12. 01. péntek
Elza
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Heti körkép VIDEÓVAL! – Javul a bűnözési, romlik a baleseti statisztika, de szerencsére van, aki ellássa a sérülteket: elismerések Semmelweis-napon, közben Világ- és Európa-bajnokot is avattunk

Illés György Cinó  |  2019. 07. 05., 14:27

Ki tudhatná, hogy baleseti statisztikára kedvező, vagy hátrányos hatása lesz-e annak, hogy megjavítják a megye egyik legrosszabb útját? A tavalyi statisztikákról, a megye rendőreinek 2018-as munkájáról beszámoló megyei rendőr-főkapitány beszélt. Mindenesetre az útfelújítás híre kapcsán összefoglaltuk, amit a halasi és a kalocsai börtönökről az idők folyamán megtudtunk. Ezen a héten is ehettünk-ihattunk jókat, ezúttal Solton, ahol hagyományteremtő szándékkal tartottak pincepörkölt főző versenyt. Javában tart az uborkaszezon, de az egészségügyben ilyenkor sem áll meg az élet, sőt! Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” születésének évfordulójához kapcsolódóan idén is megtartották a Magyar Egészségügy Napját, amelyhez kapcsolódó ünnepségeken számos kalocsai orvost és ápolót tüntettek ki nemcsak Kalocsán, hanem Kecskeméten és a fővárosban is. Szerencsére egyikük munkájára sem volt szükség annak a hétfőn történt balesetnek a kapcsán, amely egy útépítés miatt lelassító kocsi farát fazonírozta át kissé, de személyi sérülés nem történt. Igazán szenzációgyanús hírünk is volt a héten: a kalocsai nevelésű Elekes Enikő egy bő hét eltérésével két nagyszabású nemzetközi versenyt is „behúzott”. Görgessenek, kattintsanak a részletekért!

Eheti körképünkben hál’ Isten nem kell halálesetekről, rémtettekről, véres balesetekről beszámolnunk, mégis sok érdekes témánk van. Ezekről újra élő videón csevegett Borbély-Juhász Ágnes és Tóth Barna, röviden összefoglalva a tudnivalókat, amit, ha a közösségi médiában nem láttak-hallottak élőben, most is pótolhatják, az alábbiakban pedig írott formában is ajánljuk a hét legizgalmasabb témáival foglalkozó cikkeinket olvasóink figyelmébe, alul pedig ajánlót találnak a hétvége programjaival!

Újabb útfelújítás a láthatáron

Hamarosan megújul a Kalocsáról Halasra vezető út leginkább leromlott, Kecelen túli szakasza. A Kecel–Imrehegy–Kiskunhalas közötti, a megye legrosszabb útjai közé tartozó szakasz felújításának hírét dr. Sztana Zoltán, a Magyar Közút Zrt. Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának igazgatója a megyei közgyűlés Hartán, június 28-án megtartott ülésén számolt be. Az út felújításáról Pintér Sándor kezdeményezésére születhet kormányhatározat, aki az új, halasi börtönbe városunkból átjáró büntetés-végrehajtási személyi állománynak tett korábban ígéretet erre. Erről szóló cikkünkben fölidézzük a halasi létesítmény fölállításával, a korábban a kalocsai börtönben dolgozók ottani szerepvállalásával kapcsolatos eddigi híreinket, valamint a Kalocsai Fegyház és Börtön felújításával kapcsolatos, illetve további sorsáról szóló információinkat is.

Pincepörkölt fesztivál Solton

Solton nyitott pincékkel, vigassággal várták a hagyományteremtő szándékkal megtartott pincepörkölt fesztivál népes közönségét. Kalmár Pál polgármester régóta dédelgetett ötletét a neves pincészetet vezető Krammer Zoltán az önkormányzat segítségével valósította meg. A főzőversenyt lopóverseny is kiegészítette. Hogy az pontosan micsoda, és hogyan zajlik, elolvashatják a témát feldolgozó cikkünkben, amelyben a programot kiegészítő változatos kulturális műsorszámokról, a mazsorettek és a művészeti iskolások műsoráról, a borlovagrendek felvonulásáról, és természetesen a versenyszámok eredményeiről is olvashatnak.

Javult a bűnözési statisztika Bács-Kiskun megyében

Az elmúlt kilenc évben épp tavaly volt a legkevesebb regisztrált bűncselekmény, ellenben nőtt a súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek, és drasztikusan emelkedett az embercsempészettel való gyanúsítások száma. Azért így is 9764 bűncselekmény történt a megyében – köztük három szándékos, befejezett emberöléssel –, ám az előző évinél ez 17,8 százalékkal kevesebb. A bűncselekmények több mint egynegyedét Kecskeméten követték el.
Megyénk rendőreinek 2018-ban végzett munkájáról a Megyei Önkormányzat június 28-ai, Hartára kihelyezett ülésén Dávid Károly, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője számolt be, érintve a rendőreinkre jutó határőrizeti feladatokat is, majd válaszolt a képviselők kérdéseire. Beszámolóját a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Az erről szóló cikkünkben a bűnözési és felderítési statisztika adatait is részletesebben megtalálhatják.

Semmelweis-napi ünnepségek, elismerésekkel

Miután hétfőn, a Magyar Egészségügy Napján munkaszüneti nap volt az egészségügyi dolgozóknak, másnap a kórházakban ünnepségekkel is megemlékeztek az anyák megmentőjéről, az alkalmat kihasználva arra is, hogy különféle elismeréseket adjanak át a kiemelkedő teljesítményt nyújtott orvosoknak, ápolóknak, illetve segítőiknek.
A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban tartott ünnepélyről részletes tudósítást is közöltünk az alkalom másnapján, azt pedig már kedden megírtuk, hogy az „Év Orvosa” díjat dr. Pap Gizella főorvos, az „Év Ápolója” díjat pedig Farkas Lászlóné szülésznő vette át.

A Kalocsai Szent Kereszt Kórházban július 2-án tartott ünnepélyén dr. Mócza György főigazgató-helyettes mondott ünnepi beszédet. Az alkalom kapcsán azt is megírtuk, hogy dr. Barkóczi Ilona, a Tüdőgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa és dr. Göcsei Zsuzsanna, a Neurológiai Osztály osztályvezető főorvosa előző nap Budapesten vehetett át kitüntetést dr. Kásler Miklós minisztertől.
Különböző elismerésekben részesült még Farkas Zoltánné Bencze Éva, Zsinkáné Rideg Anita, Erős Andrea, Faragó Tiborné, Salacz Gergelyné, Tamás Mária, Takács Istvánné, Szigeti Éva, valamint Jánosi István, amiről bővebben részletes tudósításunkban olvashatnak.

Tanulságos baleset Dunapataj mellett

Egy olvasónk révén „szaladtunk bele” abba a balesetbe, amelyben egy BMW terepjáró szaladt bele egy Audiba, amely egy útépítés miatt lassított le. Amint azon frissiben megírtuk, a baleset személyi sérüléssel nem járt, csak anyagi kárral. ezt másnap azzal egészítettük ki, hogy leírtuk a baleset valószínűsíthető forgatókönyvét, és azt, hogy a baleset résztvevői kultúremberek módjára rendezték a dolgot egymás közt, példát mutatva a hasonló helyzetben gyakran ökölrázva vitatkozó társaiknak.
Azt viszont csak most tesszük hozzá, hogy az útépítés miatt feltorlódó kocsisorba nem is olyan nehéz belefutni! Dunapataj közelében vezessenek óvatosan, a félpályás útzár és lámpás irányítás miatt ugyanis úgy fel tud torlódni a kocsisor, hogy akár a kanyarig ér a vége, így a közeledők már csak kanyarodás közben, az utolsó pillanatban vehetik észre az akadályt. Ha akkor épp elmélázik a sofőr, vagy a látóhatárt kémleli, akkor már elkerülhetetlen lehet az ütközés.
Szóval, közlekedjünk figyelmesen!

SPORT

Elekes Enikő serdülő Világ- és Európa-bajnok!

Elekes Enikő a KSE egykori birkózó amazonja, Elekes Endre hajdani szabadfogású fenomén-lánya június 18-29.között korosztálya két világversenyén is diadalmaskodott. Előbb Budapesten az U15-ös kategória világbajnokaként állhatott dobogóra, tíz nappal később Krakkóban a kontinensviadalt is megnyerte.
A versenyző lendületének érzékeltetésére néhány adat: 6–0, 10–0, 9–0 – ilyen végeredményű mérkőzések kísérték végig versenyzését azokon a versenyeken, ahol a Európa és a világ legjobbjaival kellett megküzdenie. Mit mondhatnánk? Nem sok esélyt hagyott az ellenfeleknek… További részletek a bajnok nyilatkozatával kiegészítve ebben a cikkünkben olvashatóak!

Hogyan tovább kalocsai kézilabda?

A női csapatban személyi változások – kiváló kapusunk Deák Marianna bejelentette visszavonulását, és Kolics János helyett Dávidházi Sándor lesz az edző –, új edző és hasonló izgalmak bizonytalaníthatják el a sportkedvelő közönséget a kalocsai kézilabda közeljövőjét illetően. Segít helyretenni a dolgokat Tamás Fecó cikke, amelyben alaposan körbejárja a témát.

Programajánló

Foktőn falunap lesz a hétvégén az Animal Cannibals, Szulák Andrea és a Piramis fellépésével, valamint az elmaradhatatlan tarhonyás ételek főzőversenyével. A részletes programot ide kattintva olvashatják a KALOhíreken! Aki teheti, ne hagyja ki!

Húzós vasárnap Dusnokon: Mária-szobor szentelés, búcsú, útavatás és konyhaátadó

A dusnokiak már megint nem férnek a bőrükbe, ezúttal szoborszentelés, útavatás és az iskolai konyha átadása csődíti majd össze a falu amúgy is összetartó népét július 7-én, vasárnap.
Délután fél 4-kor szentelik meg a Köztársaság utcában felállított Szűz Mária szobrot, majd a Feketi kápolna búcsúja alkalmából mutatnak be szentmisét.
Utána a Zrínyi utca felújított útját jelképesen Zsigó Róbert országgyűlési képviselő és Palotai Péter polgármester avatja fel, de aznap adják át a felújított iskola konyhát is.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 29., 12:25
A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól – mondta Szijjártó Péter miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal a következő időszak feladatairól. A külgazdasági és külügyminiszter ezt megelőzően az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán arról beszélt, hogy a két új blokk építése a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően zajlik. A Joint Venture Szövetség pécsi fórumán is kiemelt téma volt a Paks II. beruházás. (x)
2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 12. 01., 08:45
Gyerekeink számára tenné izgalmasabbá az ünnepvárást idén is Simó Fanni. Első lépésként a versben furfangosan elrejtett címet kell megtalálni, majd az ablakban, esetleg az udvarban elhelyezett számot. Az első feladvány a cikkben! Még >>>
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK