2021. 11. 29. hétfő
Taksony
: 369 Ft   : 327 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Heti körkép, videóval! – Megújulás nehézségekkel, forró nyári napok a közéletben, üdítő meglepetésként focigála Kalocsán

Illés György Cinó  |  2019. 07. 19., 13:57

E heti, legfontosabb cikkeink közt Kalocsa két pályázati projektjéről, egy választási jelölő szervezet csapatának bemutatásáról, egy másik stáb programismertetőjéről, egy harmadik polgármesterének a térség országgyűlési képviselőjével folytatott pengeváltásáról, valamint az utóbbi eset egyik szereplője, Font Sándor portálunknak adott nagyinterjújáról, és két szenzációgyanús sporthírről is olvashatnak. A programajánló most sem marad el: homokmégyi, szelidi és kalocsai programokat ajánlunk olvasóink figyelmébe. Videós összefoglalónkban Tóth Barna beszélgetőtársa ezúttal Borbély-Juhász Ágnes helyett Bényi Eszter volt.

Utóbbiak közt most két bombasztikus hír került terítékre: a Méhecskék „öregfiúi” vadonatúj felnőtt csapattal neveztek be a „megyehárom” nyugati csoportjába, és idén Kalocsán rendezik meg a korábban a Fokhagymafesztivál kínálatát színesítő öregfiúk focigálát, ezúttal a KTE szeniorjainak közreműködésével.

A helyi politika állóvizét, vagy inkább pezsgőfürdőjét Font Sándor nagyinterjúja, a Fidesz-KDNP jelöltbemutató, valamint a Szövetségben Városunkért programismertető sajtótájékoztatója, továbbá Bolvári Ferdinándnak, a Békés Kalocsáért Egyesület polgármesterjelöltjének Font Sándor országgyűlési képviselővel a közösségi médiában folytatott pengeváltása kavarta föl.

A fejlesztések közül a meszesi vízitúraközpontról, kiemelten meglehetősen feszes határidejéről, illetve a Foktői úti laktanya területére tervezett iparfejlesztési projekt finanszírozási nehézségeiről, és azok megoldására tett önkormányzati erőfeszítésekről szóltak vezető híreink.

A közelgő programok közül egy homokmégyi, illetve egy szelidi lehetőséget és egy kalocsai szezonnyitó focimeccset emeltünk ki.

AKI SAJNÁLJA AZ IDŐT AZ OLVASGATÁSRA, BÁTRAN GÖRGESSEN ALULRA, AHOL MEGTALÁLHATJÁK FACEBOOKON KÖZZÉTETT ÉLŐ VIDEÓNK FELVÉTELÉT, AMELYEN MUNKATÁRSAINK ÉLŐSZÓBAN FOGLALJÁK ÖSSZE A LÉNYEGET.

A többiek fogadják szeretettel rövid írásos ismertetőnket, aki pedig a részletekre is kíváncsi, kattintgasson a kiemelt hivatkozásokra, és olvassa el, vagy olvassa újra legfontosabb e heti cikkeinket!

KALOCSA MEGÚJUL

A megújulás azonban nem zökkenőmentes: hol a határidők feszessége, hol a források elégtelensége okoz izgalmakat.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Ezúttal két projektről, a meszesi vízitúra-állomás és a 800 milliós ipari parki fejlesztés helyzetéről írtunk. Az egyik esetben a határidők közelsége teszi izgalmassá a kivitelezési munkát, a másik esetben a finanszírozással kapcsolatban adódtak nehézségek: a legutóbbi testületi ülésen az önkormányzatnak saját zsebből kellett kiegészítenie a forrásokat, mivel az építési költségek oly mértékben nőttek, hogy az időközben elérhetővé vált, 15%-os fedezetnövelést lehetővé tevő pályázatunk sikere esetén sem lenne elegendő az így már 920 millió forint.

A meszesi projekt kivitelezési munkáihoz épp csak hozzáfogott a közbeszerzés nyertese, még csak az alapozásnál tartanak, pedig szeptember végéig el kellene készülnie, sőt, utólagos közbeszerzési ellenőrzésen is át kellene esnie a vízitúra-állomásnak.
A tárgyhoz tartozik, hogy az önkormányzat saját forrásból már kétszer is emelte az építkezés fedezetét, összesen mintegy tizenegy és fél millióval toldva meg saját költségvetéséből az eredetileg 36,5 milliós, 100%-os intenzitású pályázati forrást, amit az építőipar árak emelkedése tett szükségessé.

Hasonló cipőben jár a Foktői úti laktanya északkeleti sarkában kialakítandó ipari fejlesztés, amely mostani számítás szerint 151 millióval lesz drágább a 2017-ben elnyert 800 milliónál. Ebből 120 millióra pótlólag lehet pályázni az eredeti pályázat kiírójánál, épp az áremelkedésekre hivatkozva. Az önkormányzat az ezzel együtt is hiányzó részt pótolva most 31 millió saját erő hozzáadásáról döntött, remélve a kiegészítő pályázat sikerét.

A projekt keretében épülő 1180 négyzetméteres, új irodaház, valamint öt, összesen 6130 négyzetméteres, felújított ipari csarnok szolgálhatná a városüzemeltetési feladatok ellátását, helyet adva a Vagyonhasznosítási Kft. műszaki és adminisztratív egységeinek, egyben kiváltva többek közt az Érsekkert melletti telephelyet. A kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések egyébként egy másik pályázatnak, a kezdő vállalkozások támogatását szolgáló, 200 milliós inkubátorház építésének is fontos feltételét jelentik.

KÖZÉLET, POLITIKA

A helyi közéletben nincs nyári szünet: forrósodik a hangulat, fokozódik a helyhatósági választások kampánya, pedig hivatalosan még el sem kezdődött…
Ezek voltak a héten a fontosabb politikai témájú cikkeink:

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Font nagyinterjú a KALOhíreken

Interjút adott a KALOhíreknek Font Sándor országgyűlési képviselő. Font szerint Kalocsán nem jó irányba mennek a dolgok, amivel az ország gazdasági teljesítményét állítja szembe. Ez utóbbi ugyanis köszöni, jól van, ami lehetővé tette a családtámogatások bővítését A képviselő a kalocsai gondok tüneteit látja abban, ohgy míg máshol adót csökkentenek, itt emelték, és a munkahelyek száma sem nő kellő mértékben. Interjúnkban ételesen, számokkal is összeveti Kiskőrös és Kalocsa teljesítményét iparűzési adóbevételtől a turisztikai adóig, és csak az építményadóban verjük a mintegy ezer fővel kevesebb lakosú borvárost, mivel ott ilyen adó nincs…
Beszélt emellett az új Kalocsai Vállalkozói Klub megalakulásáról, amelynek első előadójaként Parragh Lászlót hívta meg, és elemzi az őszi helyhatósági választásokra bejelentkezett jelölőszervezetek stábjait, a programok megvalósításának esélyeit. Font szól a Fidesz-KDNP fölkészülésének menetrendjéről, hitet téve Filvig Géza és csapata mellett, akiknek győzelméért, amint mondta, mindent meg fog tenni.

Elemezte a helyi politikát Bolvári Ferdinánd is – Font Sándor a Facebookon reagált

Újabb csörte Bolvári és Font között: a Békés Kalocsáért Egyesületnek a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum által is támogatott polgáremsterjelöltje szerint valakik „Trójai falovat” állítottak a kalocsai közélet kapui elé. Bár a hasonlatot nem bontja ki, a térség országgyűlés képviselője az utalást magára vehette, mivel a közösségi médiában hosszú választ írt Bolvári bejegyzésére.
Font válaszában a legerősebb kitétel az, hogy „illuzórikusnak” nevezi azt a fölvetést, amely szerint ő országgyűlési képviselőként jól együtt tudna működni Bolvárival esetleges polgármesterré való megválasztása esetén, tekintettel a jelölt mögött fölsorakozott pártoknak a Fidesszel szembeni, nyíltan ellenséges hozzáállására.
A két szóban forgó Facebook-posztot párhuzamba állítva közöltük.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Filvig Géza polgármesterjelölt bemutatta csapatát

Bemutatkoztak a Fidesz-KDNP jelöltjei, immár hivatalosan is, a KDNP és a Fidesz kinyilvánított, demokratikus módon jóváhagyott támogatásával. A jelöltállítás folyamatát Simon Zoltán, a kalocsai Fidesz-csoport elnöke ismertette a kormánypártok polgármesterjelöltjének, Filvig Gézának kalocsai irodájában tartott sajtótájékoztatón. A pártelnök ismertette a kompenzációs listájukat is. A listát maga Simon vezeti, a második helyen a következő helyeken körzeti képviselőjelöltek– Tihanyi Tiborné, dr. Körmendy Szabolcs, Kákonyi István, Pécsi Vivien, Szigeti Tamás, Schmidt Rajmond és Jánosi György –, továbbá dr. Grabarits István, Marsovszky László, Tóth Tibor, Juhász Antalné és Baranyai Pál szerepelnek. A lista ismertetése után Filvignek adta át a szót. A polgármester-jelölt röviden szólt saját Kalocsához fűződő kötődéséről, majd bemutatta a pártszövetség képviselőjelöltjeit is, röviden szólva motivációjukról, elkötelezettségükről, valamint azon adottságaikról, amelyek véleménye szerint alkalmassá teszi őket a fölvállalt megbízatásra.
A polgármesterjelölt programjuk ismertetését jövő hétfőre ígérte.

Szövetségben Városunkért: 24 pontos programnak 12 a fele!

Csütörtökön sajtótájékoztatónismertetett programot a Szövetségben Városunkért Egyesület. Polgármesterjelöltjük, Faragó László a szervezetnek a NER-rel való szembenállásáról, valamint más ellenzéki szervezetekkel való együttműködési készségükről szólt. Elmondta: e hét pénteken újabb egyeztetés kezdődik az MSZP-vel és a többi ellenzéki párt támogatását is magáénak tudó Békés Kalocsáért Egyesülettel.
A 24 pontos programjuk első 12 pontját a szervezet egyik alapító tagja, Angeli Gabriella ismertette. A programpontok közt városfejlesztési kérdésekről, a szálláslehetőségekről, a TDM szervezet szerepének növeléséről, turizmusfejlesztésről, a Meszesi Duna-parthoz, kikötőhöz kapcsolódó tervekről és városunk nagyrendezvényeinek fejlesztéséről is szó esik. A program tartalmaz egy paprika mintaprojektet, ipari infrastruktúra-fejlesztést, részben a mostani tervek alapján, több közlekedésfejlesztési elképzelést, egy pályázatíró iroda megalapítását és a város vízi közműhálózatainak fejlesztését.
A programismertetést két hét múlva folytatják, jelöltjeiket augusztus végén mutatják be.

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

SPORT

Focifieszta Bátya helyett Kalocsán

Múlt héten robbant a bomba, hogy idén elmarad a tízéves múltra visszatekintő Bátyai Fokhagymafesztivál. Ezen a héten egy tűzijáték petárdát is utána eresztett Kacska József, a bátyai parádé egyik csúcspontját jelentő öregfiúk focigála szervezője, aki portálunkkal közölte: a futballünnep idén is megrendezésre kerül, de most Kalocsa adja majd annak helyszínét: augusztus 3-án, szombaton este 18 órakor a kalocsai öregfiúk legénysége a KTE szenior társulatát fogadja a Városi Sportcentrum gyepén.
Erről szóló cikkünk ismerteti a kalocsai és a kecskeméti legénység névsorát is, és az is kiderül, hogy a találkozónak különös zamatot ad majd, hogy a vendégek közt lesznek kalocsai nevelésű veteránok is, a helyi közönség nem kis örömére.

Méhecskék SE: új felnőtt focicsapata lett Kalocsának!

Persze, csak a régi mellé, nem helyette! néven A megyei harmadosztályú felnőtt mezőny Nyugati csoportjába Méhecskék SE Kalocsa nevezte be a kalocsai futball utánpótlás egyesület az „öregfiúiból” verbuválódott csapatát. Edzőjüknek Gyuricza Jánost kérték föl, aki portálunknak elmondta, hogy meccseiket a KSE pályán játsszák majd, a KFC hazai meccseivel heti váltásban.
Gyuricza mester ismertette a legénységet is: a csapatot erősíti Böjtös Áron, Bukor Bence, Fekete Péter, Vén Richárd, Szabó Patrik, Nádasdi Gergely, Szabadi Zoltán, Fehérvári Tibor, Vörös Renátó, Romsics Martin, Zámbó Ferenc, Kiss Maximilián, Balogh Sándor, Perity Ádám, Vörös Tamás, Kun-Szabó Dániel, Szilágyi Patrik, és Katus Richárd, további néhány játékos pedig még igazolás alatt áll. A küzdelem augusztus végén indul.

PROGRAMAJÁNLÓ

Falunap Homokmégyen

Ezen a hétvégén folytatódik a falunapok sora: pénteken és szombaton Homokmégyen várják változatos programok a falu apraját-nagyját és vendégeiket. Az első napon délután ötkor szentmisével kezdődik a program, majd pónikocsikázhatnak a gyerekek, héttől pedig a sportpályán szabadtéri játékok, vetélkedők szórakoztatják a vállalkozó szellemű kicsiket és nagyokat egyaránt. Este kilenctől meglepetés program tesz koronát a pénteki napra

Képgaléria megtekintése (10 db kép)

Másnap hajnalban horgászverseny lesz a Székles-tavon, kilenctől focimeccsek – ezekre még nem késő benevezni! Egyidejűleg arcfestés, csillámtetkó, hajfonás, kézműves sarok és szabadtéri játékok várják a gyerekeket, a felnőtteknek meridián torna, majd latin fitnesz foglalkozás lesz az egészség jegyében, a Művelődési Házban pedig 10 órától 13-ig véradást tartanak.
A déli közös ebéd után amerikai foci meccs, később a Homokmégyi Kodokan Judo Sportegyesület bemutatója hozza lázba a sportrajongókat. A rendezvényt zenés programok sora kíséri: délután helyi előadók, meglepetés produkció, valamint a Táncdal- és a Retrofesztivál fellépői, este a Dupla Kávé & Köteles Cindy, éjszaka a Soundwich Zenekar lesz a hangulatfelelős.
Felkészül: Fajsz, ahol jövő hétvégén tartanak majd Jakab-napi Falunapot.

Megavidámpark Szeliden, kedvezményes nyitónappal

Újra itt a szelidi Megavidámpark! Július 19-én nyitja meg kapuit a Szelidi-tó Árnyas Campingjében az ország legnagyobb mozgó vidámparkja, amely egész nyáron várja a kikapcsolódni vágyókat. A pénteki nyitónapon kedvezményes belépő fejében lehet kipróbálni az attrakciókat: 1500 forintért korlátlanul ülhetünk föl a játékokra délután hattól tízig.

A KFC-nél szombaton indul a szezon – minden KFC-rajongónak ott a helye!

Szombat délután fél hatkor hazai pályán játssza a KFC a szezon első előkészületi mérkőzését. A találkozó ugyan barátságos, de lélektani tétje van, az ellenfél ugyanis az a „megyeegyes” Szabadszállás lesz, amely csapat a tavaszi hajrában pontot rabolt tőlün

A szezonnyitó meccs előtt Kohány Balázs edző elmondta, kik lépnek pályára ezen a meccsen, szólt a csapatmorálról és az edzéseken mutatott hozzáállásról, a közeljövő programjáról, emellett arról is beszélt, hogy milyen igazolások várhatók a csapatnál, különös tekintettel a kalocsai gárda kapusának váratlan távozására.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 27., 14:25
A kalocsai Török „Töce” Tibor, A-MAFOSZ-fotóművész 16 éves pályafutása legeredményesebb évét zárta. A fotográfus 2021-ben 30 díjat nyert. A több mint 150 kiállításra javasolt képe négy földrészen és 20 különböző országban került bemutatásra. A pályázatokon díjazott képeinek 90 százaléka Kalocsán és annak vonzáskörzetében készült!
2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 29., 09:54
A baromfi ágazatot érő kár mérséklése érdekében minden könnyítő intézkedést elrendelnek a szakemberek, amint azt a járványhelyzet lehetővé teszi. Még >>>
2021. 11. 29., 09:48
A Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ szervezésében ezúttal a Kolompos együttes mulatságára! Még >>>
2021. 11. 28., 16:00
Az ANDA Present Kft. 10 000 db gyermekmaszkot adományozott a Kertvárosi Általános Iskoláért-Gyermekeinkért Alapítványnak. Még >>>
2021. 11. 28., 14:56
A vádlott szándékosan segítséget kívánt nyújtani 4 szír migráns személynek abban, hogy a szerb-magyar államhatár közeléből Nyugat-Európába, Ausztriába eljussanak. A sikeres szállítást követően Belgrádban 1000 eurót kapott volna fizetségül. Még >>>
2021. 11. 28., 11:55
Személyautó árokba hajtott a Dunapataj táblától 100 méterre, Ordas irányában. Még >>>
2021. 11. 27., 19:15
Személyi sérüléssel járó baleset történt az 5301-es számú úton. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei