
Június 30-án a Kalocsai Nebuló EGYMI a fenntartójától, a Bajai Tankerületi Központtól egy elektromos meghajtású, 9 személyes Opel Vivaro kisbuszt vehetett át az RRF-1.2.4-25 kódszámú, „Komplex fejlesztés az esélyegyenlőség jegyében” elnevezésű projekt keretében.
A kedd reggel tartott ünnepségen Kapinya Tamás, a Tankerületi központ gazdasági vezetője a tantestület számára bemutatta a projekt fő elemeit, majd kiemelte:
Nemcsak az intézményük életében, hanem a Tankerületi Központ életében is egyedülálló, hogy gépjárműveket tudnak a gyógypedagógiai intézmények feladatellátásához biztosítani.
Csupor Zsolt Jánosné főigazgató beszédében hangsúlyozta, hogy a most átadott kisbusz, mint ahogy a korábban átadott szintén elektromos MG S5 gépjármű is, nem egyszerűen közlekedési eszközök, hanem a hidat jelentik a lehetőségek és a mindennapi akadályok között a legsúlyosabban érintett sajátos nevelési igényű tanulóik számára – olvasható az intézmény közösségi oldalán, ahol továbbá azt írták:
Hálásan köszönjük a Bajai Tankerületi Központ dolgozóinak a pályázat kezelésében is megtapasztalható áldozatos és támogató munkáját, mely egyértelmű üzenet számunkra: nem vagyunk egyedül abban a törekvésünkben, hogy egy elfogadóbb, támogatóbb és egyenlőbb jövőt építsünk a ránk bízott tanulóknak.”
Az RRF-1.2.4-25 kódszámú, „A sajátos nevelési igényű, a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekeket, tanulókat ellátó intézmények szakmai fejlesztésének támogatása” című pályázat keretében a Bajai Tankerületi Központ 118,15 millió Ft összegű Európai Uniós támogatást nyert el két EGYMI fejlesztésére. A projekt célja a sajátos nevelési igényű tanulók egyéni fejlődésének hatékonyabb támogatása szakmai továbbképzések, korszerű fejlesztőeszközök beszerzése, az akadálymentesítés erősítése, valamint az utazó gyógypedagógusi hálózat infrastrukturális fejlesztése révén. A forrásból – ahogyan az ünnepségen is elhangzott – az elektromos kisbusz beszerzésén túl a gyógypedagógusok továbbképzése, közel 500 eszköz, valamint négy elektromos személyautó beszerzése is megtörténik. A projekt Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve keretében valósul meg.
Forrás, fotók: Kalocsai Nebuló EGYMI
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!