2025. 07. 08. kedd
Ellák
: 399 Ft   : 340 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Befejeződött az Ifjúsági Ház teljes körű rekonstrukciója – Az önkormányzat 60 millió saját forrást biztosított az utolsó ütemre

Zsiga Ferenc  |  2024. 03. 13., 08:45

- Több pályázatnak és egyedi támogatásnak köszönhetően 2020 óta mindösszesen 237 millió forintot fordítottunk az Ifjúsági Ház felújítására. A mai napon ki tudom jelenteni, hogy az épület kívül-belül teljesen megújult! Nagy büszkeségünk, hogy a felújítás utolsó befejező szakaszát, a több mint 60 millió forintból megvalósuló külső felújítást Kalocsa Város Önkormányzata – a gazdasági ereje erősödése következtében - önerőből tudta finanszírozni – jelentette ki dr. Filvig Géza március 12-én, kedden azon a bensőséges ünnepségen, amelyet a város emblematikus épülete, az Ifjúsági Ház rekonstrukciója befejezése alkalmából Font Sándor országgyűlési képviselő, a képviselő-testület tagjai, az épületet ideiglenesen óvodai célra használó intézmény, Kalocsa Város Óvodája vezetője, valamint a kivitelező cég képviselője részvételével tartottak.

A polgármester beszédében felidézte azt az időszakot, amikor 2022-ben a meglévő óvodák leromlott, veszélyes állapota miatt, szinte egyik napról a másikra 75 óvodás elhelyezését kellett megoldani biztonságos körülmények között. Ekkor esett a választás a felújítás alatt álló Ifjúsági Házra. Dr. Filvig Géza köszönetét fejezte ki a jelen lévő néptánc pedagógusoknak, hogy az akkori helyzetet megértették, a próbáikat áthelyezték, de mint maguk is láthatják, a Lurkópalota mellett épülő új, 75 fős óvoda átadását követően (várhatóan 1,5–2 év múlva – A szerk.) az épület ismét a táncoktatás és az egyéb közösségi események méltó helyszínévé válhat.

Szabóné Juhász Ildikó, Kalocsa Város Óvodája és Bölcsődéje vezetője köszönetét fejezte ki a kalocsai Generál Építőipari Kft. munkatársainak, hogy a zajhatással járó munkákat – az ideiglenes óvodai funkcióra figyelemmel - a gyermekek pihenőidején kívüli időpontokban végezték. 

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Az óvodások rövid műsora után a nemzetiszínű avatószalagot Font Sándor, dr. Filvig Géza, Szabóné Juhász Ildikó, a Generál Kft. részéről Szabó László vágta át, majd az óvodavezető, mint az épület „ideiglenes” háziasszonya helyiségről helyiségre járva bemutatta a modernizált épületet, amelyről azt is elárulta, mind a gyerekek, mind a munkatársai nagyon jól belakták és nagyon megszerették. 

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Boromisza Viktor, a Városüzemeltetési és Városfejlesztési Osztály vezetője az épület bejárásakor portálunknak elmondta:

Az önerős, az áfa-val együtt több mint hatvan millió forintból megvalósult fejlesztés, az épület rekonstrukciójának utolsó üteme múlt év szeptember 6-án kezdődött és idén március 6-án fejeződött be. A beruházást a kalocsai Generál Kft. a tőle megszokott igényességgel végezte. A cég szakemberei a kérésnek megfelelően különös figyelmet fordítottak arra, hogy autentikus formában őrizzék meg a városrész egyik jellegzetes, egyik legpatinásabb épületének külső jegyei. A mérnök ismertette, hogy

a beruházás utolsó fázisában megtörtént az épület padlásterének hőszigetelése, mennyezeti burkolatának cseréje, a falak festése, a színpadhoz kapcsolódó öltözők és a tetőtéri ruharaktárak burkolása, festése, valamint a beltéri ajtók cseréje. Ezen felül a lépcsőház burkolása, a fal- és a fémkorlátok festése, a külső homlokzat hőszigetelése, míg végül az Ifjúsági Ház a jelenlegi esztétikus arculatát a külső homlokzat vakolásával, majd színezésével kapta meg.”Az esemény végén dr. Filvig Géza azzal az örömteli bejelentéssel búcsúzott: a Lurkópalota melletti területen májusban megkezdődik az új 75 férőhelyes óvoda pályázati forrásból történő felépítése. 

Képgaléria megtekintése (11 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Képgaléria megtekintése (11 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-08 10:04:29
Országszerte pusztító viharok söpörtek végig az elmúlt napokban – a katasztrófavédelem csak hétfő reggelig 2932 beavatkozást hajtott végre. A legtöbb kár Fehérgyarmat, Hajdúszoboszló és Szarvas térségében keletkezett. A következő napokban újabb zivatarokra, akár 110 km/órás széllökésekre is figyelmeztetnek.

Podcast

A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel országos politikai kérdésekről, a közösségi média erejéről, fejlesztésekről, az uszoda bezárásáról és az 51-es út helyzetéről is beszélgettünk, de a politikus azt is megosztotta, mit gondol dr. Bagó Zoltán polgármester levelezéséről.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 08., 12:36
Újrakezdeni sosem késő – ezt kínálja most a BSZC Kossuth Zsuzsanna Technikum ingyenes felnőttképzési lehetősége is a 2025/2026-os tanévre! Még >>>
2025. 07. 08., 12:22
Sosem késő tanulni – ezt bizonyítja a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum és Kollégium felnőtteknek szóló ingyenes képzési kínálata is, amely 2025 szeptemberében indul. Még >>>
2025. 07. 08., 11:06
Mostantól még kényelmesebb a csomagküldés és -átvétel Hajóson: új automatát helyeztek üzembe a település frekventált pontján. Még >>>
2025. 07. 08., 10:55
Dr. Iain Britton kutatóprofesszor és David Pedrick-Friend polgárőr parancsnok egyhetes tanulmányútjuk során a Bács-Kiskun vármegyei közbiztonsági együttműködést is megismerhették. Még >>>
2025. 07. 08., 09:41
Egy hét alatt 61 közlekedési baleset történt Bács-Kiskun vármegyében, ezek közül harmincegy eset járt személyi sérüléssel. A rendőrség adatai szerint 2512 gyorshajtót mértek be, és 25 ittas járművezetőt állítottak meg. Még >>>
2025. 07. 08., 09:06
Egy tartozás rendezése helyett erőszakba torkollott a vita két fiatal között Baján. A rendőrség gyorsan elfogta a gyanúsítottat. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK