Kedd délután kettőkor várta sajtótájékoztatóra a város médiumait a Kalocsai Gyermekotthon vezetősége, amelyen bejelentették: az intézmény fenntartója, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyolcfős férőhely-bővítést tervez, amelyhez EFOP pályázati forrást használnak majd föl. A főutcai épületszárny jó ideje használaton kívüli részét veszik újra igénybe a fejlesztéssel.
A fejlesztés az EFOP-2.1.1.-16 azonosító számú „Gyermekotthonok kiváltása, gyermekotthonok korszerűsítése, hiányzó gyermekotthoni kapacitások létrehozása” című pályázat keretében elérhető támogatás segítségével valósulhat meg.
A nyolc férőhelyes bővítés a gyermekotthon Szent István király úti épületszárnyának emeleti részén történik meg. A korábban a sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek elkülönített iskolai nevelését szolgáló helyiségek annak a jó pár évvel ezelőtti törvénymódosításnak köszönhetően váltak fölöslegessé, amely az SNI és az általános nevelési igényű gyermekek koedukált nevelését írja elő.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Az akkor fölöslegessé vált helyiségek most megfelelő válaszfalak, konyha és vizesblokk, illetve a lakószobák kialakításával a bentlakók lakhelyeiként kerülhetnek hasznosításra.
A vonatkozó törvényi rendelkezések az alkalmazottak – nevelők, felügyelők – számát a gondozottak számának függvényében állapítja meg. Így a fejlesztés nyomán a dolgozói létszámot is az előírásokhoz kell majd igazítani – tudtuk meg a helyszínen Juhász Gábor intézményvezető tájékoztatásából.