Bemutatóteremmel, demonstrációs eszközökkel és tanácsadással segíti majd a környezettudatosabb működés kialakításában a lakosságot, illetve az üzleti szféra képviselőit és a különböző közintézményeket a csütörtök délután átadott ÖKO Pont iroda. A központ emellett inkubátorházként is üzemel majd, teret engedve olyan kezdeményezéseknek, amelyek a teljes város, vagy akár a tágabb régió és az ország számára nyújtanak megoldást a felmerülő környezetvédelmi problémákra. Lehetőség lesz konferenciák megtartására is, amelyeknek a minden szükséges technikával felszerelt konferenciaterem szolgálhat helyszínül.
A megnyitón Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő idézte fel, hogy a felújítás előtt szebb napokat is látott épület például szolgálta a közt ifjúsági klubként, ő maga is volt itt diszkóban, de járt ide karate edzésre is. Ezeken a falakon belül óvoda és kisegítő iskola is működött, ám a város egyik frekventált pontján álló létesítmény a leromlott állaga miatt évek óta kihasználatlanul pangott az ürességtől.
Mint mondta, ha ezzel a projekttel semmi mást nem érnének el, mint az épület felújítását, már akkor is elégedettek lehetnének. De a cél nem ez, hanem jóval több, ezért bízik benne, hogy az üzemeltető és a kalocsaiak megtalálják majd a közös hangot, és sok hasznos rendezvénynek lehet majd helyszíne a modern épület.
Az ÖKO Pont hónapok óta tartó kommunikációs kampányában, és az ennek keretében szervezett rendezvényeken aktívan közreműködő képviselő szavai után Boromisza Viktor, a Városüzemeltetési és fejlesztési osztály vezetője részleteiben is bemutatta a projektet.
Egységes koncepció mentén a zöldebb Kalocsáért
Az osztályvezető aláhúzta: Kalocsa Város Önkormányzata több évvel ezelőtt eldöntötte, hogy fejlesztési koncepciójában kiemelt szerepet szentel a környezetvédelemnek, a környezettudatos életmódnak, és keresi az ezzel kapcsolatos lehetőségeket. Majd mindezeket össze is foglalta – a Haynald Városfejlesztési Terv irányvonalai mentén – a Zöld Kapu Programban.
– Első lépésként 2011-ben pályázott az önkormányzat az ÖKO Pont létrehozására, ami akkor nem zárult sikerrel. A lehetőségek keresése ezzel azonban nem ért véget, és végül 2013-ban ért be a munka gyümölcse, amikor sikerrel pályáztunk a projekt végrehajtására. Ennek eredményeként 2014-ben köthetett támogatási szerződést az önkormányzat a közreműködő szervezettel – ismertette a közelmúlt eseménysorát Boromisza Viktor, majd rátért a beruházás részleteire.
A projekt összköltsége közel bruttó 150 millió forint, amely egyrészről az építési, felújítási költségeket, másrészről a projekthez kapcsolódó kommunikációs kampányt fedezte.
Az osztályvezető felidézte: az építési beruházás a szükséges engedélyezési eljárások lefolytatását követően 2014 novemberében kezdődött, és közel fél éves időintervallumot vett igénybe. Mint elmondta, apróbb korrigálásokra még szükség lesz, de a műszaki átadás-átvétel hamarosan megtörténhet.
Külső, belső megújulás
Boromisza az építési munkálatokat két részre osztva mutatta be.
– Egyrészt a meglévő, volt speciális általános iskola épületének felújítása történt meg, benne a külső homlokzat rekonstrukciójával – az északi homlokzat hőszigetelést is kapott –, a színezési munkálatok elvégzésével, a nyílászárók cseréjével, a padlásfödém hőszigetelésével, a belső épületgépészet és az elektromos rendszer teljes körű felújításával. A belső átalakítás során irodák, kiállító terem, konferenciaterem, tárgyaló, szociális- és vizesblokkok, akadálymentes vizesblokkok, és egyéb közlekedők készültek el. A tető felújításán kívül szinte mindent kicseréltünk. Az építési beruházás másik fő eleme az a lapostetős épület, amelynek a felújítása már nem volt célszerű, annyira rossz állapotban volt. Ennek az elbontása történt meg, és helyette szintén egy lapostetős épületrész épült [itt tartották a megnyitót is – A szerk.], amelyben a későbbiekben kiállítótér, illetve fogadótér fog majd működni.
A szakember hozzátette: az épület külső környezetét, beleértve a Heller sarki parkot is, ugyan nem a pályázat keretében, hanem elsősorban a közmunka program segítségével, szintén rendbe tették, illetve egy részét teszik még a közeljövőben.
Újabb lépés a környezettudatos város felé
Boromisza végül a pályázat céljaival összefüggésben elmondta, az iroda a helyi lakosság segítését és érdekeit fogja szolgálni, például tájékoztatásban, pályázati lehetőségek feltérképezésében, előadások megtartásában, illetve a pályázat során elindult kommunikációs kampány folytatásával, ami szintén fontos szerepet játszik a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatásában a fenntartható életmóddal, a környezettudatos mindennapjainkkal kapcsolatban. – Minden feltétel adott ahhoz, hogy helyi szinten előrelépjünk ezen a területen is – zárta gondolatait a vezető.
Ezt követően kerekasztal-beszélgetés vette kezdetét Bolvári Ferdinánd, Loibl László, a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft, és a Kalocsai Vagyonhasznosító és Könyvvezető Kft. ügyvezetője, Szigeti Attila, a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató Kft. vízműtelep-vezetője, Greksa Lászlóné, az "Európai Hulladékcsökkentési Hét" versenyében Magyarország képviselője, és Szalmai László, a Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület képviselője részvételével, Kalocsa környezetvédelmi problémáiról, lehetőségeiről és a városban folytatott ez irányú kezdeményezésekről.