2023. 11. 28. kedd
Stefánia
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Nem hírlapi kacsa – Minden, amit tudni lehet a Vajas-partra tervezet Vízparti Közösségi Házról

Illés György Cinó  |  2019. 07. 04., 17:26

A Damjanich utca 7. számú, az önkormányzat által megvásárolt ház udvarán tárolt, új kenuk igazából nem ehhez a projekthez kapcsolódnak, hanem a Meszesen a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pályázati forrásából javában épülő vízi turisztikai központ projektjének a részét képezik, de a hajókat itt is használhatja majd bárki, sőt túrázhat velük az ország más vidékein is. A Vajas-parti projekthez két sárkányhajó beszerzését is tervezik, azok a Vízparti Közösségi Ház és a GYIÖK által lebonyolítandó, jövő évi Sárkányhajó Kupán debütálhatnak.

A közösségi ház építésére a telek tulajdonosaként az önkormányzat pályázott a Közösen Kalocsáért Helyi Akciócsoport (HACS) által elnyert CLLD pályázati forrásból. Az „Értékeink mentén” című helyi közös fejlesztési stratégia céljaihoz illeszkedő annak kulcsprojektjeként megvalósuló, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség meszesi fejlesztésével a kezdetektől összehangolt projektre a CLLD pályázatból lehívható negyedmilliárdos keretből elnyert forrás felhasználásával, bruttó 79 millió forintból épül közösségi ház a jelenleg a telken álló, igen leromlott állapotú épület helyére, annak teljes bontása után.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

AZ ÉPÜLETBEN KÖZÖSSÉGI TÉR – AZAZ EGY KISEBB RENDEZVÉNYTEREM – ÉS SZOCIÁLIS HELYISÉGEK, MOSDÓK, ZUHANYZÓK, ÖTÖZŐK, ÉS KONYHA ÉPÜL. A LÉTESÍTMÉNY MINTEGY HARMINC FŐ KISZOLGÁLÁSÁRA LESZ ALKALMAS. AZ UDVARON TERASZT, VALAMINT CSÓNAKTÁROLÓT IS KIALAKÍTANAK

– tudtuk meg Boromisza Viktortól, a Polgármesteri Hivatal műszaki osztályának vezetőjétől.

Ütemezés

Az önkormányzat az építéshez szükséges építési engedélykérelmet a szükséges dokumentációval együtt határidőig beadta, a hatóság befogadta, az engedélyek birtokában pedig lesz elegendő idő a munka tendereztetésére is. Így várhatóan semmi akadálya nem lesz annak, hogy az ütemezési tervnek megfelelően jövő kora tavasszal, vagy már a télutón, amint az időjárás engedi, megkezdődhessen az építkezés.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

Az elképzelések szerint, amennyiben az időjárás már a tél végén megengedi a munkakezdést, úgy

A HÁZAT JÖVŐ NYÁR ELEJÉN, JÚNIUS TÁJÉKÁN VEHETI BIRTOKBA A VÍZI SPORTOK IRÁNT ÉRDEKLŐDŐ KÖZÖSSÉG. HA CSAK TAVASZRA LÁTHATNAK HOZZÁ A MUNKÁHOZ, AKKOR NYÁR VÉGÉRE, KORAŐSZRE KÉSZÜLHET EL A KALOCSAI VÍZI BÁZIS.

„Kétlépcsős” projekt

A FENNTARTÁSI IDŐSZAKBAN A PROJEKTET KÜLÖNBÖZŐ PROGRAMOK TESZIK TELJESSÉ.

Az ERFA program keretében megvalósuló építési beruházás mellett a projekt céljainak megvalósítása érdekében, ESZA forrásból programok szervezésére, illetve eszközbeszerzésre is pályázik a központ üzemeltetője, a Kalocsai Gerillakertész Egyesület (KAGESZ), akik a jelenlegi épületet már birtokba vehették és gondozzák egy korábbi önkormányzati döntés nyomán.

ŐK ADTÁK BE A PÁLYÁZATOT ARRA A KÉT SÁRKÁNYHAJÓRA IS, AMELYEK VÁRHATÓAN A JÖVŐ ÉVI KALOCSAI SÁRKÁNYHAJÓ KUPÁN DEBÜTÁLHATNAK A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT.

A sárkányhajókra vonatkozó pályázatot HACS elbírálja, majd a borítékolhatóan kedvező elbírálás után továbbítja az irányító hatósághoz, a tényleges beszerzés pedig tavasszal indulhat.

Képgaléria megtekintése (8 db kép)

A tízedik alkalommal megrendezésre kerülő vízi versengés ugyanis először az eddigiekben a versenyt lebonyolító, bajai közreműködők nélkül, a GYIÖK és a Gerillakertészek közös szervezésében kerül megrendezésre – tájékoztatott a KAGESZ elnökeként a fejlesztést koordináló Bolvári Ferdinánd önkormányzati képviselő, akitől azt is megtudtuk, hogy

KÉT VÍZIBICIKLIRE IS PÁLYÁZIK MAJD A KAGESZ.

A jövő évi Sárkányhajó Kupa újdonságairól külön cikkben számolunk be.

Mibe kerül majd nekünk?

A KÖZÖSSÉGI HÁZ HASZNÁLATÁÉRT NEM KÉRHET MAJD PÉNZT A FENNTARTÓ, ANNAK SZOLGÁLTATÁSAI MINDENKI SZÁMÁRA BÉRMENTESEN ELÉRHETŐ LESZ, EZ UGYANIS A PÁLYÁZAT FELTÉTELE VOLT

– hangoztatta egy korábbi képviselő-testületi ülésen Bolvári Ferdinánd.

A PROJEKT FENNTARTÁSI IDŐSZAKÁBAN BEVÉTEL A HAJÓK BÉRBEADÁSÁBÓL SZÁRMAZIK MAJD.

A vízi járműveket nemcsak a kalocsai és környékbeli Vajas-szakaszokon, illetve a meszesi Dunán lehet majd használni, hanem azokat – bérleti díj fejében – az ország bármely vízi paradicsomában használhatják kirándulásra, túrázásra a vizek szerelmesei.
A hajókkal a távolabbi célpontokhoz való odajutást a már szintén beszerzett hajószállító utánfutó teszi lehetővé.

A PROJEKT LEZÁRULTA UTÁN A BESZERZÉSRE KERÜLT ESZKÖZÖK A PROJEKTET LEBONYOLÍTÓ EGYESÜLET TULAJDONÁBA KERÜLNEK MAJD.

A múlt hétvégén fölkerestük a helyszínt, ahol a tervezett projektből még csak annyi látszik, hogy a Kajak-Kenu Szövetség által az önkormányzatnak használatra átadott hajók ott sorakoznak katonás rendben az udvaron. Ezekkel is nyugodtan vízre lehet már szállni, de épp akkor nem volt senki, aki ezzel próbálkozott volna.

A parton mégis pezsgett az élet:

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 24., 10:01
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!
2023-11-21 18:40:00
Mindazokat várják, akik a Paksi Atomerőmű és a kapcsolódó létesítmények társadalmi kontrolljának menetére, a TEIT működésére, a Társulás rendelkezésére álló források felhasználására kíváncsiak, vagy javaslattal kívánnak élni.
2023-11-21 12:05:28
Az idei évben is útjára indítja a Mosolygömböt Kalocsa Város Önkormányzata és a Kalocsa Város Óvodáiért Alapítvány. A gömb alakú adománygyűjtő urnába az adventi időszakban szinte minden nap más helyszínen dobhatja be adományát az, aki támogatná a városban élő nehéz sorsú, óvodás korú gyermekek karácsonyát.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>
2023. 11. 22., 09:12
Gyermekkórházak osztályain gyógyuló gyermekek részére, illetve nehéz sorsú családok kisgyermekeinek szervez karácsony előtt örömöt a bohócdoktor csapat. Még >>>
2023. 11. 21., 12:53
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2088-an lépték át. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK