2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Végső stádiumba ért a kórház új épületszárnyának átadása – megrendelték a bútorokat

Zsiga Ferenc  |  2017. 07. 26., 11:54

Csalódniuk kell azoknak, akik a kórház új reprezentatív bejáratán a „Nyitva” táblát keresik, ugyanis a legtöbb szakhatóság által már átvett épületrész belső bútorzatát csak nemrégiben tudták megrendelni pénzhiány miatt. Egyelőre nem tudni, hogy az úgynevezett mobíliákat a beszállító cég mikor tudja leszállítani, az országosan nagy megrendelések jelentősen lekötik a kapacitásokat. Gyorsítja a munkát, hogy a speciális minőségű és méretű bútorok mennyiségét és méretét nem kell külön felmérni, azt a terv tartalmazza. Ám bútorok nélkül az egészségügyi létesítmények esetében illetékes legfőbb hatóság, a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya, régi nevén ÁNTSZ nem tudja megkezdeni a használatba vételhez szükséges saját eljárását.

Mint emlékezetes, idén januárban még teljes fordulatszámon pörgött a Bács-Kiskun Megyei Kórház Kalocsai Szent Kereszt Kórháza egymilliárd forint értékű, EU forrásból megkezdett, magyar forintokból befejezett fejlesztése. A megújult, Kossuth Lajos utcára nyíló épületszárny építészeti munkálatait január 31-én jelentette készre a beruházást közbeszerzésen elnyerő, hajósi székhelyű Aktív Kft.

Az épület műszaki átvétele február 7-ig tartott. Ezt a különböző szakhatósági használatba vételi eljárások követték.


Forrás: KALOhírek archív

A tényleges használatbavétel elhúzódásának egyik oka tavasszal még az volt, hogy a menekülési útvonalra egy új, a tervekben nem szereplő tűzbiztonsági vészkijárati ajtó beépítését írta elő a katasztrófavédelem. A pénzt előteremtették, a több százezer forint értékű

ajtó a helyére került.

Az ajtón kívül további nehézséget okozott, hogy a helyiségek bútorozásához az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól plusz forrást kellett igényelni, amit csak nemrégiben biztosítottak.

Sajnos a két új digitális röntgengép és a végleges helyére került CT berendezés is csak a bútorozást követően kiadható működési engedély birtokában használható majd.

Talán nem árt feleleveníteni, hogy: a Szent Kereszt Kórház főépülete közel 2000 négyzetméter alapterületen újult meg, ebből 150 négyzetméter az új építésű.

A használatbavételi eljárást követően a főépületbe kerülnek át a szakrendelések és azok a szolgáltatások, amelyek jelenleg az úgynevezett régi SZTK-ban működnek. Ezzel szinte a teljes járóbeteg-ellátás egy tömbbe kerül, megkönnyítve a betegek kórházon belüli tájékozódását, lerövidítve és optimalizálva a betegutakat.

A régi SZTK épületet ennek ellenére tovább kell működtetni, mert az EFI Irodának még két évig szüksége van az ott lévő helyiségre. A sürgősségi ellátás területén is jelentős előrelépés történik. A 8 ágyas, a szakmai besorolás szerint SO1 szintű sürgősségi osztály a „C” épületből átkerül a „B” épület mélyföldszintjére, míg a központi betegfelvételt a volt intézményi gyógyszertár területén, az új főbejárathoz közel alakították ki.

A használatba vételhez már közel álló beruházás a gyógyítás körülményeinek korszerűsítése mellett remélhetően a humánerő megtartását, a munka feltételeinek javulását is eredményezi.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK