A Pesti Vigadóban október 26-án, kedden egészségügyi szakmai elismeréseket adott át Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence parlamenti államtitkár. Az egész országból kitüntetettek között szép számmal kecskeméti és kiskunhalasi orvosok, ápolók is vannak, így közülük többen kalocsai és Kalocsa környéki betegeket is gyógyítanak.
Kásler Miklós köszöntőjében úgy fogalmazott: az orvoslás személetében a kereszténység új megközelítést adott, mert a szolidaritásra, a másokon való segítésre, a gyámolítandók támogatására készítette fel az embereket. – A magyar egészségügy a kereszténység értékein, a szereteten, az odafigyelésen és egymás tiszteletén alapul –áll egyebek mellett az MTI összefoglalójában.
A miniszter kiemelte: a díj névadója, Batthyány-Strattmann László orvos ezt a szemléletet képviselte, hiszen gazdag arisztokrataként – kastélyában kórházat kialakítva – ingyenesen gyógyította a rászorulókat. Kásler Miklós azt mondta, a kitüntetettek azt a keresztényi tradíciót képviselik: emberségből mutattak példát.
Batthyány-Strattmann László-díjban heten, Pro Sanitate-díjban hetvenkilencen részesültek, huszonhárman miniszteri elismerő oklevelet vehettek át. Bács-Kiskun megyéből is többen részesültek kitüntetésben.
Pro Sanitate díjjal jutalmazták Dr. Szepesvári Szabolcsot, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza főigazgatóját, az egészségügyi ellátás érdekében kifejtett szakmai, közszolgálati tevékenysége elismerésekén, valamint Dr. Pintér Sándort, az ortopédia- és traumatológiai részleg részlegvezető főorvosát.
Pro Sanitate díjat vett át a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház két főorvosa, Dr. Radeczky Ágota, az Onkoradiológiai Központ klinikai onkológus főorvosa, és Dr. Bozóky István tüdőgyógyász, a Tüdőbelgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa.
Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként a kiskunhalasi kórház munkatársai közül Dr. Balázsik Andrea, a Csecsemő- és gyermekosztály osztályvezető főorvosa, Dr. Balog István, a Neurológiai osztályvezető főorvosa, Dr. Ördögh Csaba orvosigazgató, Petrovics Máté üzemeltetési igazgató, valamint Tan Éva Katalin vezető műtősnő.