Ismét kiemelkedő eredményekkel léphettek fel a kalocsai karatékáink a dobogó legfelső fokára.
Május 20-án, a Pest vármegyei Isaszegen, a VII. Pécel Kupán léptek tatamira a Smart Kyo KSE karatékái, ahol
tizenegy versenyzőnk is dobogóra állhatott.
Három karatékánk - Fekete Liza, Horváth Balázs és Czéh Alexa-, aranyérmeket vehetett át az ünnepélyes eredményhirdetéskor, amely fajsúlyosan beszámított számukra a hat hét múlva megrendezésre kerülő Nyílt Világ Kupa küzdelmeire, amelyet egyben II. Shihan Furkó Kálmán Emlékverseny néven is jegyeznek.
Megerősítést nyert, hogy Bessenyei Réka utazhat Japánba,
ahol augusztus 9-20 között a karate szülőhelyén léphet majd tatamira.
Természetesen Réka már több nemzetközi versenyen is küzdőtérre lépett, ám Japánban még nem szerepelt versenyen.
Ismerve őt, rendkívüli motiváltságát és elszántságát -, amellyel minden versenyen diadalmaskodott, ahol elindult- bizonyára Japánban is helyt áll majd."- írja Tamás Ferenc a Kalocsai Néplap Online felületén.
Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.