2025. 11. 08. szombat
Zsombor
: 386 Ft   : 335 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Ritka szkíta ékszert is találtak

2016. 05. 17., 09:21

Próbaásatás kezdődött nemrég Kecskemét-Hetényegyházán, azon a helyszínen, ahol az északi elkerülő út autópályáig tartó befejező szakasza épül majd. A régészek találtak például egy aranyozott szkíta ékszert, egy spirálcsüngőcskét is.

Összesen 4350 négyzetméteren végeznek próbaásatást a napokban a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai a Forster Központ megbízásából – számolt be a baon.hu. Két helyszínen dolgoznak: a hetényi Árpád-kori templom közelében, az autópálya mindkét oldalán (itt már 1996-ban is kutattak), illetve innen pár száz méterre. Mindez az északi elkerülő bővítésének előmunkálataihoz kapcsolódik (mint ismert, a most még csak az 5-ös főútig tartó elkerülő a tervek szerint egészen az M5-ösig fog vezetni).

Wilhelm Gábor, az ásatást vezető régész a baon.hu-nak  elmondta: az egyik helyszínen egy 12-13. századi településrészletre bukkantak egy jellegzetes kemencés házzal, míg a másiknál négy különböző korszak különleges emlékei is előkerültek a földből.

Azt a szakemberek húsz éve is sejtették, hogy a templom körül település is lehetett, de most már tárgyi bizonyítékok is vannak, hogy a 11-12. században itt éltek emberek. Ugyanitt feltárták a régészek egy 16-17. századi tanya nyomait: vermeket, kutat (hasonló korú, mint a belvárosban, a Bercsényi és a Nagykőrösi utcán találtak), korsókat, kerámiákat. Szintén ezen a helyszínen bukkantak rá egy 7-8. századi, avar kori kovácsműhelyre. Hogy honnan tudható a néhai tulajdonos mestersége? Az összeomlott állapotban feltárt kovácskemencéből és a körülötte lévő vasolvadékból. És még mindig ugyanitt maradva, egy 2. századi szarmata település részletei is előkerültek, római amfórákkal, festett edényekkel. Mint Wilhelm Gábortól megtudtuk, szarmata házaknál a római kerámiák nem szokatlanok, hiszen szomszédosak voltak a birodalommal, de ilyen nagy mennyiségű edényt azért jóval ritkábban találnak.

Az időszámítás előtti 6. századból származó szkíta spirálcsüngőcske Kecskemét-Hetényegyháza határában 2016. május 15-én.
Forrás: MTI Fotó: Ujvári Sándor

Hát még olyan ékszert, amit a fémkereső jelzett a régészeknek!

Egy Kr. e. 6. században készülhetett spirálcsüngőcske a különleges lelet, amelyet egy korabeli hölgy viselt a hajában.

A bronzöntvényre nagyon jó minőségű aranylemezt kalapáltak rá, így tökéletesen aranyékszernek tűnik. A múzeum eddig ilyen tárggyal nem büszkélkedhetett Kecskemét környékéről.

A próbaásatások valószínűleg hamarosan befejeződnek, bár ez az időjárástól is függ, amely nem kedvezett a régészeknek. A szakemberek a közeljövőben végzik majd el a terület teljes feltárását.

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-06 08:38:48
A “megyehárom” Kalocsa környéki csoportjában (Nyugat) a csapatok már a kilencedik fordulót teljesítették. A csoportot meglepetésre a korábbi években kilenc játéknap után, ám a Szakmári KSE, a Dunapataj KSE és az Uszód KSE ott vannak még ugrásra készen a csoport élmezőnyében.
2025-11-05 15:49:36
Hétfőn adták át a kalocsai kórház hipermodern diagnosztikai eszközét, az ország egyik legkorszerűbb CT-jét. Az ünnepélyes átadón a fejlesztést szakmailag a megyei kórház igazgatója és az itteni telephelyvezető értékelte, de az elhangzott beszédek politikai felhangoktól sem voltak mentesek.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>
2025. 11. 07., 10:08
A KalocsaVagyon Kft munkatársai november 11-én, kedden reggel 8 órától várhatóan 10–11 óráig faápolási munkálatokat végeznek a Dózsa György utca és a Kígyó utca sarkán, az Állatpatikával szemben. A munkavégzés ideje alatt a képen látható fa koronájának visszavágását hajtják végre. Még >>>
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>
2025. 11. 05., 13:23
Az égbolt ismét különleges látványt tartogat az őszi estékre: idén tizenegyedik alkalommal teljesedik ki a Hold, amely november elején gyönyörű égi jelenséggel kedveskedik a csillagászati jelenségek szerelmeseinek. Még >>>
2025. 11. 05., 12:04
A Kalocsa Város Önkormányzata tájékoztatja a lakosságot, hogy november 7-én, pénteken délután 17 órától vasárnap délután 17 óráig a Kinizsi utca és a Szabó József utca közötti gyalogos híd karbantartási munkálatai miatt mindkét irányból lezárásra kerül. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK