Heteken át kereste a rendőrség, speciális mentők, a család, ismerősök és civilek azt a férfit, akinek január elején veszett nyoma Dunaföldváron. A napokban azonban egy holttestet emeltek ki a Duna kalocsai szakaszán, a keresett férfit azonosították – számolt be róla a DUOL.
Mint a hírportál március negyedikén közzétett cikkében felidézi, január 8-án hajnalban távozott otthonából ismeretlen helyre egy 33 éves férfi Dunaföldváron, aki utána eltűnt, nem adott életjelet magáról, ezért a Paksi Rendőrkapitányság körözési eljárást indított ügyében.
A kiterjedt kutatáshoz a szekszárdi speciális mentőegység is csatlakozott, a munkát nyomkövető kutyák is segítették, az állatok a hídnál vesztették el a jelet. A kutatáshoz civilek is csatlakoztak, illetve a Magyar Vöröskereszt helyi csoportjának elnöke, Géczi László is kutatóakciót szervezett.
A lap beszámolt arról is, hogy hétfőn egy hozzátartozó osztott meg egy bejegyzést a közösségi médiában, melyben azt írta, az eltűnt fiatalember már csak szívükben él tovább.
Ezt követően a DUOL megkereséssel fordult a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatához, hogy tájékoztatást kérjenek az ügyben. Komlósiné Kiss Anett alezredes arról tájékoztatta a portált, hogy a januárban eltűnt férfi holttestét emelték ki a folyóból, a Duna kalocsai szakaszán.
A férfi holttestét azonosították. Körözését visszavontuk. A halálesettel kapcsolatban idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel, annak körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják a Paksi Rendőrkapitányságon.”
– írta válaszában a szóvivő a DUOL megkeresésére.
Forrás: DUOL
Borítóképünk illusztráció.
A Fókuszban Podcast választási különkiadásába térségünk összes képviselőjelöltje meghívást kapott, négyen elfogadták meghívásunkat. Vendégünk volt (betűrendben): Font Sándor, Kókai Katalin, Kőszegi Mihály és Szabó Patrik.