2023. 09. 23. szombat
Tekla
: 387 Ft   : 363 Ft Benzin: 641.8 Ft/l   Dízel: 646.0 Ft/l   Írjon nekünk

Bíróság elé áll a férje fejére baltával három-négyszer lesújtó szakmári asszony

Zsiga Ferenc  |  2019. 09. 19., 14:40

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészséghez egy szakmári, portálunk által részletesen feldolgozott ügyben életveszélyt okozó testisértés megalapozott gyanúja miatt érkezett vádemelési javaslat. A nyomozás anyagát a napokban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya közel négy hónapig tartó, szakértők bevonásával végzett eljárást követően küldte meg a vádhatóságnak. A főügyészség immár minden bizonnyal vádat emel az ellen a 38 éves, többgyermekes asszony ellen, aki április 13-án, szombaton éjszaka baltával - a sértett és az elkövető portálunknak elmondott, az esetet követő egybehangzó beszámolója szerint - három-négy alkalommal sújtott le férje fejére egy balta élével és fokával.

A rendőrség tájékoztatása szerint: „a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytatott egy 38 éves szakmári lakossal szemben.

„Bízom abban, hogy nem ítélnek el, de ha elítélnek, így jártam. Majd kibírom valahogy, de ennek a helyzetnek valakinek már véget kellett vetnie, annyit szenvedtem a gyerekekkel.”
bővebben ...

A nő idén április 13-án a késő esti órákban veszekedett az ittas állapotban lévő férjével. Otthonukban a férfi több alkalommal megütötte feleségét, akit eközben szidalmazott is. Ezután az asszony kezébe vett egy kisbaltát, amivel több ütést mért férje felsőtestére és fejére.

A balta élével és fokával okozott ütésektől a 34 éves sértett – az igazságügyi orvosszakértő véleménye alapján – életveszélyes sérülést szenvedett.

A nő saját maga tett bejelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságra, majd előállítását követően – kihallgatása során – beismerő vallomást tett.

A jelenleg szabadlábon védekező gyanúsított ügyében a nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségnek.”

„Amikor K. Zoltánnak két hónapja infarktusa volt, a felesége nekünk azt mondta, bár csak megdöglött volna! Az eset után meg azt, kár, hogy csak ennyire sikerült!”- mondta a KALOhíreknek a felkavaró eset kapcsán a család barátjának számító házaspár.
bővebben ...

Mint emlékezetes, az esetet követően a helyszínen jártunk, és először az asszonnyal, majd csak a szerencséjének köszönhetően életben maradt férjjel beszéltünk a történtekről.

K. Zoltán a véres incidens helyszínére, a szobába is beinvitált bennünket, az akkor még erős fejfájással küszködő férfi a fején keletkezett sérüléseit is megmutatta.

A házaspáron kívül portálunknak két tanú is beszámolt a történtekről. Az egyik szerint az asszony nem kevesebbre, mint egyenesen a férje életére tört, az esetet követően azt nyilatkozta: „Ildi nekünk is azt mondta, amit magának, kár, hogy csak ennyire sikerült.” 

A hölgy arra utalt, hogy a férjét baltával fejbe sújtó asszony portálunknak is azt nyilatkozta: „nem sajnáltam volna, ha ott marad.”

A sértettel április 27-én abban a házban találkoztunk, amelyből a mentősök hordágyon vitték a rohamkocsiig, miután a felesége, R. Ildikó az egyébként a kamrában tárolt kisbaltával – ami az inkriminált éjszaka mégis a szobában volt – háromszor – négyszer sújtott le a férje fejére.


Forrás: KALOhírek archív

A K. Zoltánnal folytatott beszélgetésen, kérésére, egy a család barátjának számító házaspárpár is részt vett, és további megdöbbentő tényekkel, információkkal szolgáltak. 

A kis híján meghalt férj az eset után így számolt be a történtekről:

„Azon a napon tovább dolgoztam. Anyám ment el R. Ildikóval közös, nagyobbik hatéves kislányomért az óvodába, aki azóta is velem van. Egyedül nevelem, mióta az eset után harmadik napon kiengedtek a kórházból” – mutatott K. Zoltán a konyhában éppen tejet szürcsölgető kislányra.

„Először is, nézze meg, mit művelt velem a feleségem, és nyugodtan fotózza. Egyelőre én vagyok, akit meg akartak ölni! Ildi úgy mutatott be, mint egy brutális valakit. Nem vagyok az! Nem tagadom, amikor még a télen feljelentést tett, mert megvertem, - ennek is szépen volt előzménye - indult ilyen eljárás, de azt visszavonta és megszüntették. A lényeg, hogy én soha nem vettem át erről szóló papírt, és egészen április 13-ig, amikor rám támadt, megszakítás nélkül éltünk együtt.


Forrás: KALOhírek archív

Erről majd biztosan beszélnek a családi életünkbe is bele látó barátaink, akik azért vannak itt, önként, hogy elmondják, mi is a valós helyzet.” –mondta áprilisban a fején súlyosan sérült férfi, aki ezt követően részteleiben is beszámolt a történtekről.  

„Április 13-án este, úgy fél 10 körül, együtt, tehát én, a feleségem, a 6 és a 2 éves kislányunk közösen indultunk haza az egyik közelben lakó barátunktól. Tehát nem egyedül mentem haza részegen, amikor ők már feküdtek. Nem tagadom, ittam, de nem dülöngéltem, magamnál voltam, tudtam mit csinálok.


Forrás: KALOhírek archív

Már csak arra emlékszem homályosan, hogy iszonyúan fáj a fejem, forog velem minden, hányingerem van, vér csurog az arcomon, vérben ázik az ágynemű, amit ki is kellett dobni azóta. Arra is emlékszem, hogy hordágyon vittek ki a házból. Először a kalocsai sürgősségire szállított a mentő, majd onnan vittek a kecskeméti megyei kórházba. Összesen vagy tíz öltéssel varrták össze a fejemet, arcomat.” – mondta a sértett.

A tanúként is kihallgatott barátnő így emlékezett vissza:„Ildikó a barátnőmnek számít. A veszekedés legtöbbször azon ment, hogy a gyerekekkel miért nem foglalkozik úgy, ahogy kellene. Azon az éjszakán, amikor Zolit elvitte a mentő, a gyerekeket én és a férjem fogadtuk be, majd Ildikót hajnalban. Vasárnap nem foglalkozott a gyerekkel, zavart volt, egyfolytában csak a telefonját nyomkodta.

Az eset után nekünk azt mondta: „jobban is sikerülhetett volna!” Nem a mi dolgunk helyére tenni a dolgokat, de a tényeket segítünk összerakni, mert nem minden úgy van, ahogy azt eddig R. Ildikó mondta.” – tájékoztatta portálunkat az tanú.

Amennyiben az ügy tárgyalása nyilvános lesz, azon részt veszünk, az első fokú ítéletről tájékoztatjuk olvasóinkat.

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 09. 18., 14:13
Első kézből kaptak információt a településvezetők a Paks II. beruházás előrehaladásáról, fontos mérföldköveiről a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács fórumain. A hatállomásos tájékoztatósorozatra 99 település polgármesterei kaptak meghívást. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 09. 23., 11:16
A válasz röviden és tömören: igen, öntözzünk. De ha megállunk e túlegyszerűsített válasznál, és ész nélkül locsolunk, nagyobb bajt okozunk, mint amit a szárazság eredményezne! Még >>>
2023. 09. 22., 11:06
Kezdő vagy, de egyelőre kerülnéd a termeket? Egy hosszabb kihagyás után térnél vissza az edzéshez, és előtte alapoznál otthon egy kicsit? Esetleg kizárólag otthoni edzésben gondolkodsz, és a lehetőségekhez mérten szeretnéd magadból kihozni a maximumot? Segítünk megtenni az első lépést! :) Még >>>
2023. 09. 22., 10:50
A héten diagnosztizált esetekkel a 2023. évben nyilvántartott nyugat-nílusi láz megbetegedések száma 25-re nőtt. Még >>>
2023. 09. 21., 15:17
Egy csengődi asszony görög hatósági jelzést szerelt fel autójára, amit a közelmúltban vásárolt. A történtek vizsgálatát a Kiskőrösi Rendőrkapitányság befejezte. Még >>>
2023. 09. 20., 16:55
Kalocsa Város Önkormányzata rajzpályázatot hirdet általános iskolás gyerekek részére. Még >>>
2023. 09. 20., 07:59
A nyughelyre helyezett pénzérméket soha ne mozdítsuk el a helyükről, mert az emlékezők érzelmeit tükrözik. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK