2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Gyalogosgázolás a buszpályaudvarnál – A zebrán ütötték el az idős férfit

2016. 12. 11., 18:51

Este öt óra körül történt gázolásos baleset Kalocsán a Malatin-téren a buszmegálló mellett, az 51-es főút és a Rákóczi utca kereszteződésében. Úgy tudjuk, egy idős férfi a kijelölt gyalogátkelőhelyen haladt át az úton, amikor egy személyautó elütötte. Ottjártunkkor még helyszíneltek, a forgalom rendőri forgalomirányítás mellett, fél pályán haladhatott. A sérültet a kalocsai mentők szállították kórházba. A rendőrség információi szerint állapota nem súlyos, nincs életveszélyben.

Az esettel kapcsolatban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs csoportjától – megkeresésünkre – a következő tájékoztatást kaptuk:


Forrás: KALOhírek

A vasárnap 17 óra körül Kalocsán, a Malatin téren található gyalogátkelőhelynél történt balesetben egy Nissan Note személygépkocsi gázolt el egy 75 éves férfit. Az elsődleges információk alapján az elgázolt gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de helyszíni ellátása után a kiérkező mentők– további megfigyelésre – kórházba szállították.


Forrás: KALOhírek

Részletesebb információkat reggelre ígért a portálunkat tájékoztató Varga Tamás sajtóreferens.


Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK