2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Harmadik jármű befolyásolta a lovaskocsit hajtó súlyos balesetét Dunapatajnál? – Sokat segíthetnek az esetleges szemtanúk és a nyomok

Harmadik jármű befolyásolta a lovaskocsit hajtó súlyos balesetét Dunapatajnál? – Sokat segíthetnek az esetleges szemtanúk és a nyomok
Zsiga Ferenc  |  2020. 08. 14., 08:50

Nem az első és vélhetően nem is az utolsó súlyos baleset történt az 51-es Bakodpusztai bejárata és a Dunapataj helységjelző tábla közötti egyenes útszakaszon, ahonnan csak az elmúlt években több komoly balesetről tudósítottunk. Ám ezek közül is kirívó a tegnap 8:30 óra körüli időpontban az M. Baits International Kft. bejárata és a Dunapataj helységjelző tábla között, a 108. kilométerszelvényben bekövetkezett baleset. Azt a helyszínről tudósítva már tegnap megírtuk: egy Kalocsáról Dunapataj irányába tartó ételszállító furgon hátulról beleszaladt az előtte haladó lovaskocsiba. A bakon ülő kocsis a váratlan ütközés következtében olyan szerencsétlenül zuhant az aszfaltra, hogy elsődleges ellátására, mentésére mentőautó és mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

A SÚLYOSAN SÉRÜLT FÉRFIN LÁTHATÓAN ÉLETMENTŐ BEAVATKOZÁST VÉGEZTEK A MENTŐSÖK, AKIKNEK JÓ IDŐBE TELT, MÍG A SÉRÜLT ÁLLAPOTÁT OLYANNYIRA STABILIZÁLNI TUDTÁK, HOGY A FÉRFIVEL A MENTŐHELIKOPTER FELSZÁLLHATOTT.

A furgon vezetője, az egyik közismert konyha kiszállítója sérülés nélkül úszta meg a balesetet.

A lovaskocsi hajtóját az úttesten várakozó mentőhelikopter Kecskemét irányába szállította el.

ÚGY TUDJUK, A SÚLYOS SÉRÜLTET EGY IDEIG MESTERSÉGES KÓMÁBAN TARTJÁK, ÉS JELENLEG IS A MEGYEI KÓRHÁZBAN KÜZDENEK A MINÉL KEVESEBB SZÖVŐDMÉNNYEL JÁRÓ FELÉPÜLÉSÉÉRT.

Hivatalosan meg nem erősített információnk szerint a furgont vezető, a konyha üzemeltetésében érdekelt középkorú kalocsai férfi már a helyszínen történt elsődleges meghallgatása alkalmával azt mondta, a lovaskocsival hátulról való ütközését egy harmadik jármű befolyásolta.

Amikor a lovaskocsi előzésébe kezdett, egy harmadik gépjármű szabálytalanul ráelőzött, így kénytelen volt kitérési, fékezési manővert végrehajtva visszatérni az előtte haladó lovaskocsi sávjába, ahol azonban az egy ló húzta kocsival való ütközést már nem tudta elkerülni.

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSSEL JÁRÓ KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESET ESETLEGES KÖZVETETT OKOZÓJA A BALESET HELYSZÍNÉT - AKÁR ÚGYIS, HOGY A BALESET BEKÖVETKEZÉSÉBŐL SEMMIT NEM ÉSZLELT - ELHAGYTA.

A baleset helyszínét a rendőrség 9 órától a sérült ellátása, elszállítása idejére mindkét irányból lezárta, majd a helyszínelés félpályás útlezárás mellett 11 óráig tartott. Azt követően már mindkét irányból zavartalan volt az előtte mintegy 1 kilométer hosszban feltorlódott járművek forgalma.

A balesetben a lovaskocsit húzó ló nem sérült meg, de folyamatos nyugtatásra szorult. A lovat és a kocsit a helyszínről a sérült férfi hozzátartozói szállították el.

A baleset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK